SOPRON BEMUTATÁSA

Már évezredekkel ezelőtt lakott hely volt a város területe és vidéke. Az első régészeti leletek a neolitikumból valók. A korai vaskor illír eredetű népessége földvárakat épített. Közülük legjelentősebb a várostól mintegy 5 km-re eső Várhely (Burgstal) volt. Rómaiak szállták meg, kereskedők és kiszolgált katonák csoportja telepedett le itt az időszámítás kezdetén. Mint a Borostyánkő út egyik fontos állomása, municípiumi jogokat kapott az akkor Scarbantiának nevezett kis város. A 374-es quad betörést követően megszűnt a római közigazgatás, a lakosság pedig elmenekült. Évszázadok során gótok, kunok, avarok éltek a területen.

A honfoglaló magyarok a IX. században jelentek meg a megyében. A XI. században a régi római város helyén, annak köveit felhasználva alakult ki a királyi vármegye első emberének, a várispánnak a székhelye - elnevezését minden bizonnyal első ispánjáról, Suprunról kapta. Német neve Ödenburg. Arra a várra utal, amely mellett a XII. század végére mezőváros alakult ki.
A tatárjárás után IV. Béla johannitákat telepített le, akik megépítették rendházukat, a Szent János-kápolnát. A már fallal kerített település 1277-ben önállósult, városi rangot, és - mint a nyugatra vezető kereskedelmi főútvonal mellett lévő város -, vámmentességet, árumegállító-, vásárjogot kapott. Kereskedői az Adriai-tenger partjáig, Zenggig közlekedhettek. Minőségi bor kiviteléből és közvetítő kereskedelemből éltek, 1526-ban a lakosság csaknem 80%-ának volt szőlője.

A reformáció idején a város vezetése a lutheránusoké lett. A XVI-XVII. század a céhek virágkorának számított, a lakosság megsokszorozódott. Az 1600-as években viszont tűzvész, pestis pusztította a várost. Lackner Kristóf városbíró (majd polgármester és várkapitány) 1603-tól kiváló diplomáciai érzékkel védte a város érdekeit. 1604-ben megalapította a Soproni Nemes Tudós Társaságot, amely kb. 70 évig működött.
Sopronban több alkalommal tartottak országgyűlést; 1611-ben II. Ferdinánd feleségét, 1681-ben I. Lipót feleségét, Eleonóra Magdaléna királynét koronázták meg; 1625-ben III. Ferdinándot itt választották királlyá.
A török elleni háborúk, a kuruc korszak az egykor gazdag város kasszáját leapasztották. Szilézia Poroszországhoz kerülése után elvesztette legfontosabb borpiacait, 1748-tól sok szőlőt kivágtak, szántófölddé alakítottak.
A szőlőművelés hagyományát ma is őrzik zárt sorban épült, jobbára földszintes gazdaházak, ahol egyre többen árulják megint a jó, soproni borokat, melyekhez jellegzetes ponzichter ételeket ajánlanak. (Bohnen Züchter - azaz babtermelő- nevet kapták az itt élő szőlősorok között babot is termelőszőlősgazdák.)

A XVIII. század végére Sopron elvesztette korábbi jelentőségét, de a művelődés és kultúra terén továbbra is az elsők között maradt. A XVIII. század közepétől (az országban másodikként) volt állandó kőszínháza. Haydn többször koncertezett itt. Az evangélikus líceum diákjaként élt a városban Ráth Mátyás, Batsányi János, Döbrentei Gábor, Berzsenyi Dániel. 1867-ben megalakították a Városi Múzeumot.
1809-ben Napóleon csapatai fél évre megszállták a várost.

Az 1920-as évek elejére megváltozott a település jellege: iskola- és üdülőváros lett. Az első világháború után népszavazással döntött a lakosság arról, hogy a trianoni határok szerint is Magyarországhoz akar tartozni - ekkor kapta a Hűség városa nevet. 1946-ban megközelítőleg 8000 németajkú lakost telepítettek ki.


Határváros lévén egy időben sokáig korlátozták a fejlődését, a helyi lakosság és az ide látogatók szabad mozgását, és 1950-ben megszűnt megyeszékhely lenni. A rendszerváltozás azonban újra megnyitotta az addig elzárt lehetőségeket, amelyekkel a város igyekszik is élni. Sopronkőhida eredetileg cukorgyárnak készült börtönében halt mártírhalált Bajcsy-Zsilinszky Endre.