Fülembe dalol a szél egy dallamot,
hallod-e, kedves? - ez a mi kis dalunk.
Lágyan, édesen dúdol egy hajnalon,
valcert jár a tavasz, de mi - siratunk.

Az ifjúi érzelmek szilaj tánca
egyszer majd szelíd öleléssé válik,
a felejthetetlen románc virága
átölel, elringat, de nem szikrázik.

Páros ütemre dobban most a szívünk,
hosszan, mélabúsan jajong a lélek,
megkopottá vált már szivárványszínünk,
hajunk szürkére festették az évek.

Didergő testem idézi a múltat,
még keresem az ismerős dallamot,
de tomboló vihar fülembe fújtat,
az ég sem küld sebeimre balzsamot.

Búcsúzik a nyár

Csak egy pillanat volt talán,

fellobogott, lángolt a nyár,

utoljára csókot dobott,

forró szavakat suttogott.

tarka ruhája lebegett,

még egy percért esedezett,

mosolya tele élettel,

tekintete izzik, perzsel.

Még kéken szikrázik az ég,

hangtalan dalt dúdol a szél,

megáll a mozdulat,- úgy fáj,

kedves emlék szívembe váj,

tűnő percben is ott a vágy,

míg fent az alkony árnya száll,

gyöngyként ragyognak csillagok,

és újra érzem illatod.