Kis türelmet...
Magyarországgal ugyanaz történt most 2011 késõ õszén, mint ami 1956.
november 4-én, amikor a szovjet Vörös Hadsereg tankjai óriási
túlerõvel elözönlötték és eltaposták kivívott szabadságát. Semmit nem
számít, hogy most nem tankokkal vonultak be és nem kelet felõl, hanem
nyugat felõl és bankmûveletekkel. A világ a globalizmusban annyit
változott, hogy egy nemzet függetlenségét bankmûveletekkel éppen úgy
meg lehet szüntetni, el lehet taposni, mint lánctalpakkal.
Mi történt és hogyan történt ami történt, kevesen tudják. Tény, hogy
egy gombnyomásra összehangolt támadás indult a forint, a magyar
államháztartás ellen, képtelen magasságba hajtották fel a forint-euró
viszonylatot, leminõsítéssel fenyegették a magyar fizetõ-képességet és
kilátásba helyezték, hogy Magyarország sehonnan nem jut pénzhez, mert
a magyar államkötvények eladhatatlanokká válnak. Fenyegetett a 400
forintos euró árfolyam, amely minden eddigi megtakarítást,
adósságcsökkentést elvitt volna. Mindez az arányokat tekintve
semmiség. Néhány nagyobb bank, néhány megnevezhetetlen befektetõi kör
összehangolt eladásokkal és vételekkel játszva mozgósít annyi pénzt,
amennyi Magyarország ellehetetlenítéséhez szükséges. Mindez
megtörtént. A kormánynak szembe kellett néznie az államcsõddel.
Mindennek politikai okai vannak. A magyar kormány Orbán Viktor
vezetésével és a kétharmados felhatalmazással élve alkotmányt írt,
megkezdte egy magyar, nemzeti érdekû politika és egy újszerû
együttmûködésen - nem egoizmuson, hanem közösségi együttmûködésen -
alapuló társadalom alapjainak lerakását. Elfordult a liberális
világrendtõl, de közben minden érvényben lévõ szabályt betartott,
óvatosan haladt, annál is inkább, mert közben az Unió soros elnöksége
tisztével is felruházták. Most pedig az Unió Bizottsága is
jóváhagyólag nézi a magyar függetlenség ellen megindított akciókat.
Orbán Viktor, akinek most a fejét követelik, ha szigorúan magyar
szempontok szerint ítélünk, mindent jól tett - már amennyire emberi
tettekrõl ezt egyáltalán elmondhatjuk - és éppen ez a bûne. A
globalizmus megnevezhetetlen hatalmasságai úgy gondolják, hogy a
mindenkori magyar kormány feje csak egy kliens lehet, egy általuk
odatett bábjátékos. "Orbánnak mennie kell", mondják és mondatják most
itthon és külföldön egybehangzóan az agresszorok, mert magyar érdeket
szolgáló miniszterelnök bátorkodik lenni.
Az ötvenhatos párhuzam abban a tekintetben is fennáll, hogy a magyar
kísérlet a mai világrendre nézve éppen annyira veszélyes, mint a
magyar forradalom és szabadságharc volt az akkori világrendre. Orbán
intézkedéseit más államokban is bevezették. Tetszett a bankadó és
mindenekelõtt az újfajta viszonyulás a liberális világrendhez. Orbán
ugyanakkor maga is látta, hogy kísérlete veszélyes és nem bizonyos,
hogy elnyeri a globalizmus urainak türelmét, de mivel úgy ítélte meg,
hogy a többször kivéreztetett magyarság számára a régi feltételek közt
maradás halálos - belevágott. A teljesen szabályosan elért kétharmados
gyõzelem is erre predesztinálta. Hajóját kikormányozta a nyílt
tengereke, új szövetségeseket keresett és talált is, de most
megtorpedózták. Hajója ugyan még nem süllyedt el, a támadt seb
befoldozható, de a szabad hajózás már lehetetlen.
A magyarság megint áldozat lett, szabadságigényének áldozata. Húsz év
múlva, - vagy talán még elõbb - amikor a gerjesztett válságokkal
fegyelmezõ gátlástalan globalokrácia végkép megbukik és átadja a
helyét egy ma még ismeretlen takarékos és istenfélõ világrendnek,
talán majd megemlékeznek róla, hogy a folyamatot a magyarok indították
el. Úgy, ahogy 56 után Albert Camus megemlékezett önfeláldozásunkról.
Orbán jól tudja, hogy a bankár, kamatszedõ globalokrácia, amelynek
arcát Sárközi és Obama elnök rajzolta fel a minap egy maguk közt
maradónak vélt beszélgetésben, akármekkora hatalommal rendelkezik is
ma még, meg fog bukni. Új világrendnek kell jönnie, mert ez a mostani
az emberiség létét fenyegeti.
Addig azonban élve kell maradni. Ezért kezdõdnek tárgyalások a
megtorpedózott hajó kormányosa és az IMF között. Ezek tulajdonképpen a
Trianonban megismert feltételû béketárgyalások. Nem az a kérdés, hogy
igénybe vesszük-e az IMF hiteleit, hanem az, hogy az elsüllyedést, az
államcsõdöt elkerülve menynyit tarthatunk meg eredeti célkitûzéseink
közül. Életbe lép-e új alkotmányunk, folytatható-e, illetve
foganatosítható-e végre az IMF rokonszenvét élvezõ elõzõ kormány
törvényes elszámoltatása. Megmaradhat-e valami abból, amit a magyarság
óriási többsége megálmodott magának és amibõl eddig a körülmények
alakulása folytán, azaz a globalizmus gerjesztett válságai
következtében csak kevés valósulhatott meg. Lehetséges-e még
végtörlesztés a devizában eladósodottak számára, vagy az IMF-el
kilátásba helyezett tárgyalások eleve azt jelentik, hogy nem és a
csaló bankok szépen zsebre teszik a nyereséget.
Most a helyzet belpolitikai tekintetben is drámaian megváltozott. Már
nem bízhatja rá magát a kétharmados többség azzal a tehermentesítõ
könnyedséggel miniszterelnökére, mint eddig, mert a fegyverletételi
okmányt neki kellett aláírnia, és azért sem mert most õ van a
legszorosabb õrizetben. A fejét követelik, de ha megmukkan, az egész
országot vezetik az államcsõd nyaktilója alá. Ez a zsarolás soha nem
látott, legkifinomultabb formája.
A pénzügyi eszközökkel folytatott háborúnak még koránt sincs vége. Nem
is akarják, hogy vége legyen. Mert a Trockij-féle permanens forradalom
helyébe a permanens válságot léptették, mint legerõsebb fegyelmezõ
eszközt.
Most csak a társadalomnak, a kétharmados többség népének, polgárainak,
keresztényeinek, gazdáinak és nehezen élõ, de még a nemzeti öntudat
foszlányaival bíró fiatalságának, plebejusainak és szerzeteseinek
maradt némi cselekvési szabadsága. Amit Orbánnak az õrizetben
elgondolnia sem szabad, azt most millióknak kell kimondania.
Semmit sem kell törõdni az IMF megszállással. Ötvenhatban is úgy
történt, hogy november 4-e után a munkástanácsokban és a forradalmi
bizottságokban folyatódott a forradalom és Szerov és a pufajkások
uralma csak a legkíméletlenebb terror alkalmazása után vált
lehetségessé. De most ki fog kíméletlen terrort alkalmazni, ki fog
akasztani az IMF nevében? Talán az a törpe kisebbség, amely eddig is
együttmûködött a nemzetközi bankvilággal?
Most a kétharmadot munkájával, részvételével és türelmével kivívó
csendes magyar többség kiállására és tántoríthatatlanságára van
szükség.
Elõször is világossá kell tenni, hogy amíg a demokratikus úton
szerzett többség fennáll az országgyûlésben, addig semmilyen
kormányfõváltás nem képzelhetõ el. A társadalom többségének akarata,
hogy az maradjon a kormányfõ, aki kénytelen volt letenni a fegyvert.
Világossá kell tenni, hogy Orbán bukásáról csak azok a hazaárulók
beszélnek, akik együttmûködtek és ma is együttmûködnek
ellenségeinkkel. Világossá kell tenni, hogy vannak ellenségeink.
Külsõk és belsõk egyaránt. Ennek az akaratnak tömegmozgalom és sok
ezer kisebb kör egyöntetû kiállása, tüntetése képében is testet kell
öltenie. Meg kell érteni, hogy itt nem egy személy, hanem a nemzet
sorsáról van szó. Most minden hátralépés, minden anyagi nehézségre
hivatkozás veszélyes. A történelem forgása már csak ilyen: ha
korlátozzák azt az embert, akire a kétharmados többség ráruházta a
vezetést, akkor a cselekvés kötelezettsége azokra száll vissza, akik
ráruházták. Ilyenformán például az elszámoltatás csak akkor nem marad
abba, ha tömegek követelik. Az IMF nem fogja követelni Gyurcsány
elszámoltatását, amiért odaadta a sukorói telket Joav Blumnak és
fõnökének St. Laudernek a ZsVSZ elnökének, de a tömeget mégsem
akadályozhatja meg ebben a követelésben. Eddig ez a többség csak várta
az elszámoltatás lépéseit, furcsállta a sok bejelentést és a kevés
folyamatba helyezett eljárást, vádemelést, mostantól követelnie kell.
Neki nem tud parancsolni az IMF, mert a tömeg emberi jogával él.
S van ennél még fontosabb feladat is. Ebben a pillanatban ugyanis a
társadalom kettészakadt volta kétségtelenné vált. Soha még világosabbá
nem vált, ki itt most az IMF-pufajkás és ki a magyar. Most minden
hazaárulást nevesíteni lehet. Hányan vannak, milyen funkcióban és
milyen vagyonnal rendelkeznek azok, akik nemcsak tudtak a készülõ
magyar csõdbevitel tervérõl, de nemzetközi kapcsolataikkal elõ is
mozdították, és most ezt a magyarság és kereszténység ellenes
összeesküvést akarják a saját hatalmuk visszaállítására, illetve
további törvénytelen vagyonosodásukra felhasználni. Soha még ennyire
világos nem volt, kik dolgoznak a nemzet többsége ellen.
Egy szûk kör hazaárulása most ténnyé vált. Semmivel sem bûntelenebb
Dobrev Klára férjénél, Gyurcsánynál a volt bankár, aki nyilvánvalóan
megbízásból kiállt a nyilvánosság elé és elmondta az önbeteljesítõnek
szánt jóslatot, hogy egy év múlva a most EU biztos, volt kommunista,
csak állampolgársága szerint magyar Andor László lesz Magyarország
miniszterelnöke Orbán Viktor helyett. Aki mögött nem áll senki, csak a
globalokrácia, esetleg Sárközi és Obama beszélgetésének sötét hõse,
Netanjahu, míg Orbán mögött egy teljesen törvényes kétharmados
többség. Mi ez, ha nem hazaárulás és a demokrácia semmibe vétele?
A kikényszerített józan megfontolás, az IMF visszahívása a kormány
kezét köti meg, a népét nem. S az öntudatos magyar államalkotó többség
nem kötelezhetõ a hazaárulókkal való együttélésre. Ne forduljon elõ
az, ami ötvenhat után egy féktelen terror és akasztófa erdõ után
bekövetkezett, hogy a magyarság belekonszolidálódott az árulóival, a
pufajkásokkal való együttélésbe. Az IMF-pufajkásokkal, belesavanyodva
az elfogadhatatlan realitásba, nem élhet együtt a nemzet. Minden
pillanatban, minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell
mutatni árulásukra. Semmi törvénytelenséget, semmi erõszakot nem kell
és nem szabad elkövetni velük szemben, de minden találkozáskor, minden
megjelenéskor rá kell mutatni kilétükre, emberi minõségük posványára
és köpni kell. Nem érezhetik magukat otthon abban az országban,
amelynek szabadságtörekvését megtorpedózták.
Az ország leggazdagabb embereirõl van szó, szinte valamennyiük vagyona
kétes eredetû. Az MNB jelenlegi elnöke - ciprusi off-shore cégben
lerakott vagyonát, amelyet még igencsak a Deloitte and Touche nevû
privatizációs közvetítõ, kétes hírû cégnél szerzett, áron alul eladva
idegeneknek mindent, ami sûrûbb a levegõnél - ma sem hajlandó
elszámolni pénzével. A pályaív maga korrupció: a Deloitte and
Touche-ból az MNB elnöki székébe, csak egy nemzetellenességtõl
áthatott agyban születhetett meg. És a többiek? Békesi a maga
Fotexével? Õ most IMF szószóló. Összeköttetéseit, közismert
"bölcsességét" és megszorítások iránti olthatatlan rokonszenvét hozta
bele az üzletbe? Mi szükség van itt rá? Természetesen azokkal a
fórumokkal egyetemben, amelyekben megszólal.
Szükségtelen mindenkit felsorolni, a berliniektõl Konrádig és vissza,
le egészen Kertész Ákosig, akinek végeredményben a legpontosabb
magyarellenes lelki alapállás felmutatását köszönhetjük. Õk már csak
ilyenek.
A túlerõvel kiharcolt fegyverletételbõl csak akkor nem lesz végleges
Trianon, ha a magyarság erõvel juttatja kifejezésre, hogy látja,
ismeri, meg tudja nevezni árulóit és kifejezi, hogy nem hajlandó a
velük való szótlan, tétlen, beletörõdõ együttélésre.
Az IMF-pufajkások számára egyébként nyitva van a határ minden irányban.
Közreadta:2012.jan.6.-án marcibácsi
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!