Elvesztettem mindent, és most semmim sincsen,
Rohad a nadrágom, s szakad már az ingem.
Kóválygok valahol kint az árok partján,
Szabadon, gond nélkül és mégis olyan árván.

Sírok is, nem is,nem tudom hogy mi lesz,
lesz-e olyan ember, ki oltalmába vesz.
Éganyánk ölében nagyot álmodok,
házat, kocsit, pénzt s egy szebb világot.

Viszket minden tagom,büdös is vagyok,
nem csak kívül, belül is rohadok.
Mindenki megvet,nem is csodálom,
hisz az embereket én is utálom.