Valamikor réges régen, nem is hinnétek milyen régen, volt egyszer egy nagyon ostoba és hiszékeny vándor. Miért volt ostoba? - kérdezitek. Mert mindenki bolonddá tette, akivel csak találkozott az útja során. Szomorú történeteket meséltek neki, és a fiatal vándor pedig beleesett minden egyes mesének a csapdájába.
Egy öregasszony azt mondta neki, hogy nagyon beteg és könyörgött, hogy adjon neki pénzt orvosságra. A vándor persze megsajnálta, és odaadta neki az összes tallért, ami csak volt a pénzes tarisznyájában. Nem telt bele sok idő, a pénzét, a kabátját, de még a cipőjét is kicsalták tőle. De az ostoba vándor mindig örült, hogy segíthetett, és mindig ugyanazt mondta az embereknek: „Boldogságot kívánok neked”. De ez által a fiatal vándor teljesen meztelen lett.

Mivel semmi nem maradt, amivel eltakarhatta volna magát, elhatározta, hogy az erdőben folytatja tovább az útját, ahol senki sem láthatja őt. Nem telt bele sok idő, és egy öreg kos talált rá. A kos meg akarta enni a vándort. Célja érdekében könyörgött neki és kedves szavakat használt, hogy átverje a fiút. Természetesen a vándor ostoba volt. Először az egyik lábát engedte megenni a kosnak, aztán a karjait, majd többet és többet. Mire vége volt, a vándornak csak a feje maradt. A kos még a szemeit sem hagyta meg. Miután megette a szemeit, elfordult és azt mondta: „Köszönöm vándor. Cserébe itt hagyom neked ezt az ajándékot.” De amit otthagyott, az csak egy egyszerű papír volt egy felirattal: „ostoba”. A vándor nem tudta megnézni, azt sem tudta, hogy mi lehet az. Könnycseppek kezdtek leperegni az arcán. „Köszönöm” - mondta. „Ez az első ajándék, amit valaha is kaptam. Nagyon boldog vagyok. Nagyon, nagyon köszönöm”. A szemei nélkül, egyre csak sírt és sírt az öröm könnyeivel az arcán. Nem sokkal később a vándor meghalt, de a mosoly nem tűnt el.