Mért vagy oly szomorú, mikor
itt mindenki nevet ?
Valld csak be: sirtál, biztosan;
mutatja a szemed.

S ha sírtam is, elbújva - az
nekem volt fájdalom;
s oly édesen szakad a könny:
könnyít a kínomon.

Barátok vidám köre hív,
ne vesd meg a szivét,
s ha vesztettél, közöld velünk,
mi az a veszteség.

Ti mulattok, s nem sejtitek,
engem, szegényt, mi bánt.
Nem veszteséget siratok,
csak egy, csak egy - hiányt.

Akkor meg rázd föl magadat !
Fiatal vagy. A te
korodnak van még mersze és
küzdeni ereje.

Azt megszerezni nem tudom,
ahhoz kevés vagyok.
Úgy ragyog, és oly messze, mint
fönt az a csillag ott.

Csillagra nem vágyunk.

Különös zarándok állott meg előttem,

Az esti homályban, az alkonyi ködben.

Hosszú haja kuszán omlott a szemébe,

Kinos barázdákkal volt szántva képe

És egész alakján valami nagy bánat

Árnyéka borongott, mely szívemre támadt

S a részvét forrását megnyitotta bennem.

Oda lépett hozzám: "Engedj megpihennem!"

Nyájas szemmel néztem a sötét emberre:

"Ülj le mellém, vándor és mond el, hová, merre?

Merre visz az utad és mióta járod

Nyugtalan léptekkel a messze világot?"

Megvillant a szeme és vonagló szája

Ily szavakra nyílott: " Hosszu volt a pálya

Amit én bejártam-de az örök álom

Addig nem jöhet rám míg meg nem találom,

Addig nincs nyugalmam, míg meg nem kerestem!