Hideg fut végig a hátamon.
Fáj,nagyon fáj,nem bírom.
Elég volt,feladom,
még egyszer elviselni nem tudom.
Mert látom hogy neked fáj nagyon.
Figyellek,félek,nem értem miért teszed.
Csak nézlek,szememből könny csurog.
Ha szemedbe nézek,kétséget látok.
Fáj hogy mindez miattam történt.
Már szinte éget,belülről felemészt.
Ugye te is félsz?
Miért fáj belülről?Miért éget?
A fagyott levegő égeti a tüdőmet.
Az eső cseppek kopogása az ablakon.
Azok a könnycseppek kopognak ütnek.
Állunk az esőben,én csak nézlek,és félek.
Szinte csontig hatol az eső.
De a tekinteted engem jobban éget.
De akkor miért féltesz?
Mikor lesz vége?

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied.

Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.

A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek --
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedből szépen
kihull halálod is. Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!