Kis türelmet...
Már csak itt élsz bennem Kedvesem
valahol az időben pihensz csillagok honába,
nem kínoz már fájó kétség átkozott gyötrelem
de én itt maradtam rongyos selyemruhámba.
Nem illik már rám a régi pompázó életem
csak a magány keserű szagú, megtépett gúnyája
vágyaimat lezárt ajtók mögé rekesztem,
egy önként vállalt dermesztő félhomályba.
Fejem fölött lassan elszállnak az évek is csendesen
s ha majd ezüstöt sző hajam egy fáradt holdsugárba,
fakó lovam hátán hozzád kaptatok engedelmesen
az egykoron, fényesen csillogó álmaink nyomába,
Valahol az időben...
Fehér hajón jött felénk a tél,
kavargó tengerén a múló idővel,
fekete vásznat lengetett a szél,
melyre széttépett álmainkat írta fel.
Megérintett hűvös kézfogással,
elénk állt pőrén, szenvtelen.
Kitépett szívünkből minden dallamot,
vágyainkra dermedt csókokat lehelt.
Tüzet rakott a hajnali fényből,
nyárshegyére húzott minden csillagot.
Vigyorgó pofával rám nézett kicsit
s befalta a múlandó tegnapot.
Vásznat szőtt a dermedt némaságból,
remény nélkül egyedűl hagyott,
hogy ne lássam már soha többé,
eltakarta szemeidben a felkelő napot.
Valahol az éjszakai csöndben
egy régi dallam új életre kél
s hallom szüntelen
úgy énekel, ahogy egyszer rég
oly tiszta, oly tökéletes
Ő volt akkor, minden lélegzetem.
Valahol a hajnali fényben
egy új ritmussal, régi táncra kér
s játszik szívemen
úgy látom, ahogy egykor még
oly fájó, oly eleven
Ő marad már örökké, minden lélegzetem.
2012.08.25.
Csak mozdulatlan falakra festem
szívemnek minden szép dallamát,
bennem még a tegnapok zenélnek
s hallom fájó, lüktető ritmusát.
Mosolyod réveteg fénnyel dereng
a rezdületlen állóképek mögött,
hallani vélem temetetlen sóhajod,
tegnapok ízét érzem még nyelvemen
s vádlom az időt, mely tőlem elrabolt.
Ha rám köszönt majd a bíborló alkonyat
magamra öltöm szép emlékeimet,
súlyos láncaim hamuvá porlanak
s a tiszta égi fényben megsúgom neked
Kedvesem, már itt vagyok Veled.
2012.10.06.
► http://youtu.be/3J28N-HW3aEa
Álmos-barna színeibe öltözött a táj
felhők tengerén a fény is halványan dereng,
emlékképpé szelídült vadvirágos tánc
szivárványt játszik még az esőcseppeken.
Megritkult lombjukat siratják a fák
s már a föld is csak ázott avart terem,
egy árva kis-levél borzongva vár...
míg tócsaágyát fodrozza az őszi szél, hűvösen.
S tovaszállt megint egy Nyár...
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Vancsai Erzsébet: Végtelen Remény.
12 éve | 0 hozzászólás
Magaddal vitted a felkelő napot,
szívembe rejtve minden álmodat,
éjnek sötétjében láttam elsuhanni,
összetört szárnyadat.
Eljön majd az idő holdfényhintaján,
magányomra lehajtom fejem,
fekete palástban gyémánt glóriában,
Tehozzád érkezem.
Az első csillagfényen megállok kicsit.
Visszanézek álmainkra még,
s a felkelő nap aranysugarával,
Szívedre csókolom a végtelen reményt.
2011.09.11. ► http://youtu.be/V6m_acNZtwc
Címkék: szerelmes szomorú vers
Tovább