Már csak itt élsz bennem Kedvesem

valahol az időben pihensz csillagok honába,

nem kínoz már fájó kétség átkozott gyötrelem

de én itt maradtam rongyos selyemruhámba.

Nem illik már rám a régi pompázó életem

csak a magány keserű szagú, megtépett gúnyája

vágyaimat lezárt ajtók mögé rekesztem,

egy önként vállalt dermesztő félhomályba.

Fejem fölött lassan elszállnak az évek is csendesen

s ha majd ezüstöt sző hajam egy fáradt holdsugárba,

fakó lovam hátán hozzád kaptatok engedelmesen

az egykoron, fényesen csillogó álmaink nyomába,

Valahol az időben...  

2012.05.20.