Petrarca:
A boldogságról

Boldog vagyok.
Ezt mondta magáról a nagy
Pompeius is, mikor orgyilkosai karddal
támadtak rá. Pedig valljuk meg, soha
nem volt boldog, még akkor sem,
amikor a legboldogabbnak tünt, amikor
élete ragyogó fényben pompázott.
Boldog vagyok.
Boldog vagy, miközben úgy
élsz, mint az otthontalan vándor, a kü-
lönös távfutó. A rögös utat végigjárva
valóban az lehetnél, ha közben ezer
veszély nem térítene el utadról...
Lelkem azt súgja: én mégis
boldog vagyok.
Jól tudom, miféle boldogságról
beszélsz, de csak ámítod magad. Miként
a költő írja: a boldogság — nyomorúság.
Azt mondod, lelkedben érzed a káp-
rázatot, de ez meg nem igazi boldogság,
a neve is mutatja: képzelet, fantázia, de
út lehet az igazi boldogság felé. Nem
titkolom csodálkozásomat, amikor a
boldogság igézetében ringatod magad.
Az emberek sok dologban bölcsen lát-
nak, de ha boldogságról esik szó, sze-
müket fátyol fedi. Vélt boldogság az
övéké, mert azt hiszik, hogy dolgok em-
bert boldoggá tehetnek. Nem akarnak
tudni róla, hogy amijük van, az ingatag
és múlékony. De vannak mások, akiknek
az erény jelenti a boldogságot. Magam
sem tagadom, hogy ők közelebb állnak
hozzá, de életük örökös harc: az erény és
a kisértések harca. Sajnálom öket, mert
tévelyegnek, hisz biztonság nélkül nincs
boldogság.
Én mégis úgy látom, hogy
boldog vagyok.
Már válaszoltál is magadnak.
Ha a tévedés boldoggá tenne, kevés
ember volna boldogtalan. A tévedés szül-
te öröm hamis és kurta. Csak az igazság
szilárd. A tévedés: füst es árnyék, mely
kezedből elillan. De eljön majd a kor,
mely az árnyakat elhajtja, s a leplet
lerántja a hamis örömökről, véget vet az
ábrándoknak, es megmutatja a boldog-
ság valódi értékét...

Buddha
Tanitása a boldogságról

— Így érvel az ostoba: ez a föld az
enyém, ezek itt az én gyermekeim. Ime
minden együtt van, hogy teljes legyen a
boldogságom — mondta Buddha a tanít-
ványainak.
Hallgatói megkerdezték:
— Miért ostoba az efféle gondolko
dás?
— Mert aki ezt mondja, az azt sem
érti, hogy még ő maga sem a saját tu-
lajdona. Valójában semmit sem birtok-
lunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen
a dolgokat továbbadni, azt a dolgok
birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy
tartsd a kezedben, mintha vizet mar-
kolnál. Ha a tenyeredbe zárod, össze-
nyomod; ha magadhoz láncolod, a lé-
nyegétől fosztod meg. Tartsd szabadon,
es örökre a tied marad.

Ez az igazi bol-
dogság!

Marcus Aurelius:
Egymás kedvéért születtünk...

Légy szerény és megfontolt, életed le-
gyen a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél,
mi az élet célja, aszerint élj, hogy ben-
sődnek megfelelj; lényegtelen, mit
gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy
hátralévő napjaidat — bármennyi van
még hátra — éned belső parancsának
megfelelően morzsolod le...
Annyi tévelygés után végre rájöttél,
hogy a boldogságot meg nem lelheted a
gazdagságban, a hírnévben, az élvezet-
ben, de a képmutató szeretetben sem.
Hol lakik hát? Az emberi természet
megkívánta tevékenységben, a rossz
dolgok megváltoztatásában, a szív meg-
elégedettségében, az értelmes és ér-
zelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd,
tudd, bogy mit vall az az ember a jóról és
rosszról. Amint nem veheted rossz né-
ven, hogy a fügefa fügét terem, így azon
sem szörnyülködhetsz, ha az emelkedett
lélek a jóra, a romlott pedig a gonosz-
ságra hajlik... Mégse vádolj senkit! Ha
teheted, igazitsd helyre mások hibáját; ha
nem teheted, fogadd el öket olyannak,
amilyenek. Míg tőled függ, amit teszel,
magad felelsz érte. Ha mástól függene,
kit vádolnál? Az atomokat vagy az is-
teneket?
Minden lény valamire született: az
ember, az ökör, a szőlőés a kő is tudja a
maga szerepét. Emberrel semmi nem
eshet meg, ami nem emberi; ökörrel,
ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz,
kőhöz, ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem
tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő
tulajdonképpen, és mi a vilag.
Másokkal együtt lelegezzük be a
körülöttünk szétáradó levegőt.

Az emberek egymásért születtek.

Vagy formáld őket, vagy tűrd el valamennyit, ha a
boldog élet után sóvárogsz...

Stendhal:
Az elérhető boldogságról

A boldogság, amire vagyunk: különféle
ellentétes adottságok egysége. Az egyén
számára: reménykedés félelem nélkül,
cse!ekvés nyugtalanság nélkül, dicsőség
rágalom nélkül, szerelem álhatatlanság
nélkül. A képzelet megszépíti azt, amit
birtoklunk, és eléri, bogy ne sajnáljuk azt,
amit elveszítettünk. Ime: a lehetetlen bol-
dogság. S mi éppen bogy erre vagyunk.
Az elérhetö boldogság az az állapot,
amelyben védve volnánk a nagy szenve-
désektől.

III. Frigyes:
Intelem

Tanulj meg panasz nélkül szenvedni: ez
az egyetlen, amire taníthatlak.

Kleanthész
mondja, és hisz is benne...


A boldogság az önmagán uralkodni tudó
lélek tulajdona. Ki félelmek és fájdalmak
nélkül éI és cselekszik; hasznot, gyönyört
nem hajszol; kedves, szelíd, állhatatos —
nincs mitől tartania, megleli a boldogságot.