LIVINGSTON LARNED: APU ELFELEJTI

Figyelj rám kisfiam.Álmodban teszem ezt a vallomást.belopóztam hozzád,egyedül.Alig néhány perccel ezelõtt,miközben a szobámban újságot olvasva ültem,lelkiismeret furdalásom támadt.Bûnösként jöttem az ágyadhoz.

Arra gondoltam,kisfiam,hogy ma haragudtam rád.Megszidtalak reggel,amikor öltöztél iskolába menés elõtt,mert törölközõvel csak úgy megpacskoltad az arcodat.Rendreutasítottalak,mert a cipõdet nem tisztítottad ki rendesen.Dühösen rád kiáltottam,mert szétszórtad a dolgaidat a padlón.

Élet út

Az élet olyan, mint egy séta az erdõben. Ösvényen jársz, fákat hagysz
magad mögött. Ez az út, melyen végighaladtál: a Te múltad. Erre néha
visszanézel és elgondolkodsz vajon a jó ösvényt választottad-e. Az
elhagyott fák és bokrok azokat az embereket jelképezi, akikkel eddigi
utad során megismerkedtél. Néha letépsz pár szál virágot, magaddal
viszed õket, végigkísérik utad: õk a Te szeretteid.

Szeretlek,csak szeretlek!

A menyben és a földön is

Legyen szent a te neved,

mint minden napi kenyerünket,

úgy add magad nekem.

Most,és máskor is.

Jöjjön el az én országom,

ahol szerethetlek téged,

Hiába szeretsz mást,s õ is akar téged!

Legyen meg az akaratom,itt lenn a földön,

mert én szeretlek akkor is,ha nincs miért,

Ha már nem kell senki kölcsön,

Ha már tudják,

Ha már tudhatják mások is,

én belehalok tudom,

de még is,de még akkor is.

Mert szeretni kell lemondva,

Szeretni kell várva,

Összekulcsolt testek izzadt nyomorával.