Mysty Kata

Hó porzik


Friss hó ropog újra talpunk alatt.
Legyező dérfolt díszfátyol a fákon.
Jólvigyázók legyetek e nap alatt,
hótól is habzók, zöld fenyőágon.
 
A hideg is enyhébb így a télben,
lépéseink nyomában tél a zenész,
csönd hever kertek havas ölében.
Bolyong szellős kedvünk, a merész.
 
Hógolyó szépítő mosollyal landol.
Hó porzik, röppen, szemünkbe szökken;
Csilingelő szánkót képzelet rajzol.
Rajt' sok gyermekszem kacag össze.

Mysty Kata
A tél zenéje        

Tó jegén ropja táncát, morcos a szél.
Hón toporog, úgy mocorog, a vigéc!
Lelked hogy átmelegítsd, te csak sikíts!
S ha jég cseppje csöppen, épp a fejeden
 -koppan ; hópaplanon, -párnán éles
lábnyomot hagyhat; ez lesz a poén!

Mysty Kata
Bokáig hóban...

Nézd minden hófehér,
amerre ellátsz hó fed
fát, bokrot, házat, tetőt.
Vastag, puha, meleg takaró.
Óvó lepel ölel át mindenséget:
szeretgeti , élteti, dédelgeti...
átitatja ,- termő italt is kever,
 életet lehel ereken át belé! 
Fáradtságát elfeledteti;
- nászban áll! - ezt nem felejtheti:
anyasága - áldott állapotra -
 legyen kész tavasz ébredésig!
 Hallod!? - még suttog is,
féltőn inti pihentető alvásra
a megfáradt földi testet.
  Ennyi idő erre elég.
Vár a hegy,a domb, a lejtő,
 a szánkót, sílécet hozd elő!
 - Síelhetsz is, hó van elég;
bokáig hóban erdő és mező.

 Mysty Kata
 A tél

Dércsípte arcokat
éget friss hó , s föd
be messzeséget.

 Alatta  életharc
vermek ; gondtalan
magányban hevernek.
 
A tél csak csendes társ,
szépsége mily' ékes.
Nem munkamániás.
tisztaságra éhes.
 
Hópihe pöttye hull,
röptében ágra száll.
Csücsül egy jégmadár,
fejére hó szitál.

Mysty Kata
Hóemberke

Befed a hó, szakad.
Igent mond és havaz.
Tél démona szalad,
 utánfutó marad.
- Aki látja kacag.
Széllel görget havat,
mint egy gyerek matat.
Menten hason csúszik,
fejre is áll, dudál !
Hulla hó orra tán...
háta fáj! - talpra áll.
Készenlétben megvár.

Hóemberke igyál!
Forró tea - nem árt!

mystyk