Nem volt több, csak jött és elszaladt,
de valamit magával hozott a pillanat.
Sötétben jött, lopva és csendben.
de örömfényt gyújtott két csillag szememben.
Hozott magával egy tétova mosolyt,
s letette nálam, itt lesz az otthonod.
A jövőt hozta, a múltat kergette,
s a jelenben épp a magányt temette.
Fogta a kezedet kezembe helyezte,
nyíló virágot ültetett szívembe.
Pedig nem volt csak pillanat csupán,
s mégis más lett a világ ezután.
Mert szívemben örökre megmarad,
mert téged egy jó barátot hozott a pillanat!

Egy elmélet az életről

Egyszer minden elkezdődik,
Egyszer mindennek vége.
Egyszer úgy érzed boldog vagy,
Máskor meg hogy mégse.
Egyszer mindenki csalódik,
Egyszer mindenki örül,
Egyszer mindenki észreveszi hogy kik veszik körül.
Egyszer mindenki lesz szerelmes,
Egyszer mindenki megtanul sírni,
Egyszer mindenki megtanul remélni és szép verseket írni.
Egyszer az életbe majd mindenki változtatni szeretne.
Talán későn talán még időbe...
Fut az idő minden változik de a barát megmarad örökre.

 

"A művészséget nem te választod - a művészet választ ki téged..."

             *******************************

" - Mondd csak, hiszel a sorsban?
  - Jaj, atyám, nem tudom.
  - Én igen. Hiszem, hogy mindenkinek megvan a kijelölt   útja. De az úton mások is járnak, és általunk más lesz az életük.

- Na jó, de hogy jön ez Weldonhoz és az íráshoz?

-Van egy mese a madárról, aki szeretett repülni. Egy nap, amikor épp a magasban szárnyalt, eleredt az eső, és a tolla annyira átázott, hogy amikor le akart szállni, eltört a szárnya.

Szeretnélek szeretni!!

 

Szeretném hallani szíved dobbanását,

Látni szemed ragyogását.

Szeretnélek szeretni,

Testedhez simulni,

Te csókokkal halmoznád el ajkamat,

Fülembe súgnád a szerelmes szavakat.

Én át érezném mind ezt Teveled,

Így telne el egy újabb nap,

Boldogan veled.

 

Most éppen rád gondolok,

A szemed most is előttem ragyog.

Gondolok a mosolyodra,

Nincs egy olyan percem, hogy

Szívem ne Te érted verjen.

 

Bár mit csinálok, Te örökké ott vagy,

Most éppen hiányzol,

Most is Terád várok.

Álmod úgy valósul meg,
Ha apránként építesz
A sok kicsi, sokra megy,
Így gyarapszik a műved

Életed éld szabadon
S szánj időt a szépre!
Ne sokat tégy, de azt jól,
S öröm lesz a bére

Napról-napra, lépésről-lépésre
Titkod majd beérik
Így növekszel nap, mint nap,
Míg elérsz az égig

Magamra hagytál                             Szerző Csatári Éva

 

Elmentél gyorsan magamra, hagytál

Sok forró vággyal mit bennem gyújtottál

Nevetve néztél, és nem vigasztaltál

Csalódnom kellet benned drágám

 

Csalódás érte bánatos lelkem

Hogy végül mégsem vagy itt én velem

Rám tört egy fájó iszonyú magány

Repülök hozzád, mint a madár

 

Este álomra hajtom fejemet

Halkan suttogom a te nevedet

Teérted ébred bennem minden vágy

Testem-lelkem csak téged vár

 

Minden reggel csak veled ébredem

Álmomban most is itt voltál velem

Kinyitom szemem de, nem látlak már

Mindez csak álom marad csupán

Az élet színpadán könnyezni nem szabad,
bármi történjék, Te csak tettesd magad.
Ha szíved vérzik, mondd azt, hogy boldog vagy
Hogyha bántanak, akkor is csak kacagj.
Kacagj ha öröm, kacagj ha bánat ér,
kacagj a szemükbe akkor, mikor látnak.
De hogyha nem látnak, s csak Te maradtál,
vonulj egy sarokba s csendesen és sírjál.
Felejtsd el a világot, gondold hogy egyedül vagy,
meg fogsz könnyebbülni, s jobban érzed magad.
hogyha elfelejted szomorú sorsodat,
menj vissza a színpadra, s újra tettesd magad!

Barátság!

Nemrég barátságot kötöttem egy személlyel,
Akinek beszéde tele van kedéllyel.
Nem hittem, hogy egy új barátra lelek,
De most végre megismertelek.

Nagyon kedvelem azt a türelmet,
Amivel előhozod belőlem a jókedvet.
Ha szomorú vagyok, mindig felvidítasz,
Ez az, ami nekem nyújt vigaszt.

Rossz kedvemet elfedi a homály,
Beszéded oly módon manipulál.
Nincs is kedvem szomorúnak lenni,
Csak végre egy jót veled nevetni!

Féltet kincs.

 

 

Te voltál a legféltettebb kincsem a világon, hogy véget ért a szerelmünk.

Ezt ma is sajnálom.

Neked adtam mindenem, ami volt, a szerelemem a szívem csak tied volt.

Nem volt semmim rajtad kívül, sosem hittem, hogy szerelmed ily gyorsan kihűl.

Ígértél akkor sok szépet és jót.

De ennek nem sok értelme volt.

Talán előbb is szólhattál volna.

Mennyit értem akkor neked?

Ezt csak a jó isten tudja.

A nagy érzékek, mind csak hamisak voltak.