Nemsokára itt a karácsony! Nagyon szeretem az ünnepeket! Anyukám mesélte, hogy szentestén született a kis Jézuska, és a születésnapját az egész világ ünnepli. Egy kicsit irigyelni kezdtem a Jézuskát: ha annyi tengersok ember ünnepli, akkor rengeteg ajándékot kaphat! De jó neki!

   Nekem is jó persze, mert az én születésnapomat is megünnepeljük: az apukám, az anyukám, a testvéreim, a nagymamám (akiből kettő is van nekem), a nagypapám (belőle is kettő van), a keresztszüleim és a barátaim. Hát ez már annyira sok összesen, hogy le kéne venni a cipőmet a számoláshoz, mert a kezemen lévő ujjak nem lennének elegendőek. De akármilyen sok is, azért mégsem az egész világ!

   Nekem eddig már négy születésnapom volt, de nem emlékszem mindegyikre, csak a legutolsóra. Nagyon szép tortát sütött az anyukám, és a gyertyákat én fújtam el rajta egyedül! Nekem május 18-án van a születésnapom, és sajnos május 18.-a csak egyszer van egy esztendőben! A Jézuska december 24-én este született, és december 24.- e is csak egyetlenegyszer van egy esztendőben! (Ha felnövök, fel fogom találni, hogy mindenkinek legalább két születésnapja legyen.)

   Anyukámtól azt kértem, meséljen még a Jézuskáról, és ő szívesen megtette. Nagyon fájt nekem, hogy amikor kisbaba volt, nem jutott neki igazi ágy, és egy jászolban kellett feküdnie. Még jó, hogy az anyukája ott lehetett vele és állatai is voltak, azután pedig betoppantak a háromkirályok is ünnepelni a megszületést.

   Nagyon szeretem mikor anyukám a Jézuskáról mesél, pedig mindig könnybe lábadt szemmel hallgatom…

   Mert a Jézuskának nem csak ágya és gyerekszobája nem volt, hanem még pólyája és tipegője sem. Meg is kérdeztem gyorsan anyukámtól, hogy nem vehetnénk-e pólyát és tipegőt, de anyukám azt mondta, hogy aminek a Jézuska legjobban örülne az egy különleges kising. És amikor ő kislány volt, különleges kisinget ajándékozott a Jézuskának.

   Nagyon szerettem volna én is ilyen kisinget ajándékozni a kis Jézusnak, de aggódtam, mert én nem tudok varrni. Igaz, az ollóval már elég ügyesen bánok… Anyukám azt mondta, h majd segít, és így is lett. Gyönyörű hófehér papírból szabott egy kicsi inget, és csipkéket is vágott rá ollóval. Föl lehetett hajtani őket, külön-külön mindegyiket és akkor volt szép igazán! Voltak öltöztető babáim, és anyukám gyakran rajzolt nekik ruhát, de egyik ruha sem volt olyan szép, mint ez az ing! Ennek eleje is volt, meg hátulja is, mint a rendes ingeknek!

   Amikor kivágtam szépen a vonal mentén, akkor jött a meglepetés! Anyukám azt mondta, hogy a Jézuska kisinge azért különleges, mert csak akkor lehet fölhajtani rajta egy-egy csipkét, amikor valami jót cselekedtem. Ha ügyes vagyok, akkor szentestére teljes csipkedíszben pompázik a kising, és én megajándékozhatom vele a Jézuskát.

   Nagyon szeretek ügyes lenni, és nagyon szeretek jó lenni. Amikor jó vagyok, akkor az nagyon jó érzés nekem és a többieknek is. Amikor rossz vagyok, az egy kicsit jó érzés nekem (de csak először), másoknak viszont egyáltalán nem jó érzés, és ettől én elszomorodom.

   A kisinget odatettem az ágyam mellé, hogy reggel rögtön eszembe jusson a jóság. Nagyikámnak segítettem diót törni, és megkérdeztem, hogy ez jócselekedet-e. Azt mondta, hogy bizony az- és én rohantam, hogy fölhajtsam az első csipkét a Jézuska kisingén.

   Az óvodában befűztem a Sára cipőjét, mert ő megégette az ujját, és rögtön megkérdeztem az óvó nénit, hogy vajon jót tettem-e. Ő megdicsért és azt mondta, igen. Alig vártam, hogy vége legyen az óvodának, és én felhajthassam a második csipkét is. Egy kicsit még sok csipke volt hátra, de nagyon igyekeztem, hogy jó legyek! Segítettem a vacsorához megteríteni az asztalt, összehajtogattam a törölközőket a vasaláskor, összepárosítottam a megszáradt zoknikat…

Mindennap reggeltől estig a csipkés kising járt a fejemben, s kerestem, mivel tehetnék jót.

   Már csak egyet kellett aludni a Jézuska születésnapjáig, és a kisingen még maradt egyetlen csipke, ami nem volt fölhajtva! Töprengtem, milyen jót tehetnék még, de nem jutott az eszembe semmi.  Apukám megkérdezte:

   -Mi bánt csillagom?

    Elmondtam, hogy nagyon bánt engem az az egy csipke, amit nem hajthatok föl addig, amíg valami jót nem csinálok. Apukám megsimogatta a fejemet, és azt mondta, jusson a jóságomból az ég madárkáinak is… Mit szólnék hozzá, ha madártetetőt eszkábálnánk mi ketten? Ugrándozva örültem az apa ötletének, és nekiláttunk rögtön, hogy megfelelő dobozt keressünk: Mire elkészültünk a munkával, este lett.

   Másnap korán ébredtem, hogy a madarak a mi etetőnkből tudjanak reggelizni. Napraforgómagot tettünk a dobozba, és apukám fölakasztotta a kertben az öreg diófára. Akkor vastag hó borította a földet, egész éjjel hullottak a kövér, fehér hópihék az égből.

   Fölhajtottam hát az utolsó kis csipkét is a Jézuska ingén. Az új, piros kabátomon is átérződött a szívem dobogása, amikor a templomba beléptünk. Le nem tudtam venni a szememet a Jézuskáról, aki ott feküdt egy kis jászolban, feje fölött glóriával. Mellette állt Szűz Mária, s ott voltak az állatok is meg a háromkirályok. Anyukámmal és apukámmal letérdeltünk a betlehemi jászol elé, és imádkoztunk. Azután én elővettem a kis táskámból a Jézuska ingét, s odatettem a háromkirályok mellé, hogy az ő ajándékuk után az enyémet is meglássa a kis Jézus. Magamban azt is elmondtam a Jézuskának, hogy a kisingen annyi csipke van, amennyi jócselekedetet csináltam, fogadja el tőlem születésnapi ajándékul, és ne fázzon soha-soha többé. Tudom, hogy a kis Jézus azt is meghallja, amit csak magunkban mondunk… Amikor letettem a kisinget a betlehemi jászol mellé, s elmondtam a köszöntésemet, éreztem, hogy a Jézuska megérintette a kicsi, finom kezével a szívemet. Olyan volt, mint a simogatás, s én boldog lettem, annyira boldog, mintha nem is én adtam, hanem kaptam volna valami gyönyörű ritka ajándékot.