Dexter

Érdekes volt látni, ahogy a Dexter egyáltalán nem osztotta meg a népet. Mindenütt egyöntetű volt az értékelés: zseniális, beteg, eredeti sorozat. Na már most, ha egy állítólagos (történet alapján is annak tűnő) beteg alkotás ekkora szeretetre tesz szert a nagyérdeműnél, kommersz és nemkommersz sorozatrajongó pedig vállvetve bólogat, azzal tuti, hogy valami kurvára nem klappol. És én persze elég bátor vagyok ahhoz, hogy megkeressem ezt a kurvára nemklappolást. Na, nem mintha bajom lenne a körülrajongott cuccokkal, levegőt is szoktam szívni, pedig az eléggé divat, (Tudom, sokan örülnének, ha itt speciel szembeszegülnék a trenddel.) konkrétan az Imdb toppos listájának legtöbb tagjával nincs gondom, és (döbbenet!) sorozatokat is szoktam nézni. Olyanokat, amiket mások is. Viszont a Dexter esetében már a téma miatt is furcsa volt a nagy összbuzulás. Gondoltam, nézzük meg, hogy mire föl.

A történettel nem baszakodnék nagyon, aki látta, annak minek, aki nem, az meg valószínűleg úgysem engem olvas el először. Szóval adott egy Dexter nevű csákó, aki civilben a zsaruknál vérelemző, vagy mi, éjjelente meg sorozatgyilkos, aki csak rosszakat gyilkol, és mivel ez nem túlságosan különbözteti meg, teszem azt, Chuck Norris-tól, utána ráadásként még szépen el is tünteti őket. Akkor kezdődnek a bonyodalmak, amikor feltűnik egy másik sorozatgyilkos a csárdában, aki darabokra szeleteli az áldozatait, gondosan kicsapolja belőlük a vért, és minden bizonnyal ismeri Dexet, mert jeleket hagy, satöbbi.

Természetesen (ugye, nem vártatok mást?) a sorozat nem szuperált, több kifogásom is volt. Először is geci nagy klisé az állandó narrálás, ha a főkarakter rendkívüli, akkor muszáj alámondania az érzéseit, különben az intelligenciadeficites, 24-en nevelkedő néző nem érti meg. Az erőltetett, gyerekes, gyökér belső monológok többször is a “kussojjámáköcsög” érzést váltották ki belőlem. Ráadásul a készítők nagggggyon kihangsúlyozzák, hogy Dexter belülről igenis üres (hogy aztán szembe is hugyozzák magukat annak rendje s módja szerint), például mutatnak egy jó közelit az üres fánkos dobozról, és ezt telibeszarják a fölösleges narrálással. Szájbarágás? Szájbarágás. Köszönjük, Dex, így is értjük, fogd már be a pofádat.

A második fő gondom maga a főszereplő karaktere. Amíg sima szociopata érzéketlen gyilkosnak ábrázolják, addig semmi bajom vele. Ezerszer láttunk már ilyet, de mindegy. Azonban az a szájbarágós magyarázkodás a százas vasszöggel bekalapált flesbekekben egész egyszerűen undorító. Annyira látszik, hogy az írók eleve indokokat kerestek, amelyekre lehet mutogatni. Rögtön az első részben elsütni ezt, hát csúnya.

A harmadik nagy bebaszás a sorozat üressége, hangulattalansága. Lehet, hogy a rendezési stílus Dex bensőjét szándékozta imitálni? Én inkább betudom a szokásos tévés igénytelenségnek. Ahelyett, hogy a sorozat izgalomban tartana, inkább lehangol és elérzéstelenít. ElDexterizál. Annál rosszabb pedig nincs, mint amikor egy alkotás képtelen érzelmeket kiváltani a nézőből. Mondjuk itt a cinizmus valamivel jobban működik, mint például a talicskányi lószart érő House-ban.

A színészekkel konkrét bajom nem volt, Michael C. Hall egész ügyesen nyomja az ipart, néha kicsit túlmimikázza (azon a “huh?” nézésen még csiszolni kell, az elsőnél még dobtam is egy hátast a röhögéstől), de nem idegesítő, ellentétben az összes többi szereplővel, akik viszont bizonyára szándékosan lettek ilyenre formálva, ezt nem is róvom fel hibának. (Ja és James Remar kira.) Igaz, ez annak is köszönhető, hogy nem irányult rájuk akkora figyelem. A zene is elmegy, habár azt a hárfát ki kéne dobni a picsába.

Így végül annyiban kiegyezhetünk, hogy a Dexter nem beteg sorozat, legalábbis ez marhára nem jó szó rá, valahol a “morbid” környékén kell keresni a megoldást. De nem is érdekes annyira, hogy fenntartsa az érdeklődésemet, ahhoz túlságosan szürke, unalmas és szájbarágós, az üressége pedig nyomasztó és taszító. Bár a kommersz sorozatok közül valamennyire kiemelkedik, mégis túl kevés.

Egyébként csak én röhögtem azon a szövegen, hogy Miamiban mindössze a bűnesetek húsz százalékát oldják meg? Hová tűnt a jó öreg Horatio, aki naponta átlagosan egyetlen napszemcsólekapós-csípőretettkezes-naplementeelőttállós kombóval húsz elvetemült banditát késztet beismerő vallomásra, második világháborús bűnök bevallására, és havi BKV-bérletek megvásárlására?

(sorozatjunkie)