Halottak napja közeledtével mindenki elhunyt szeretteire emlékszik, felidézve az együtt töltött napokat, éveket.Édesapám tavaly, 93 éves korában hunyt el.Ezt a versem 82. születésnapjára írtam,s még mindig emlékszem az arcára, hogy mennyire meghatódott, amikor felolvastam neki.A kis, és a nagy Tisza összefolyásánál volt gulyás, amit kis Cserő-köznek hívtak.Igazi ősvadon volt.

ÉDESAPÁMNAK

Tisza partján vándor felhő

a kelő Napon heverész

vele ásít a kis Cserő

hol kövér gulya legelész.

A vén füzek lágyan ringnak

így ébreszti őket a szél

zöld lomb között összebújva

gerlepár szövi szerelmét.

Oly fáradhatatlan mossa

a föld part csipkés szegélyét

az a Szőke, Örök Tisza.

Itt így múlik a nap, az év.

Az  Élet, mint sebes folyam

szeli a véges végtelent.

Ki tudja, meddig rohan?

A víz, s ember ezen mereng.

Bükkfa botra támaszkodva

visszanéz ,az öreg bojtár.

Nyolcvankét év vízbe dobva

a századik a csillagokba száll.

                                                           Én