piros üveggolyó

A nagy depresszió évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam.
Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az
éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a
pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat
ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit
pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki
szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a
krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöld babos
kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle,
végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.

- Hello Barry, hogy vagy?
- Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot... nagyon jól
néz ki.
- Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
- Erősödik, napról-napra erősödik.
- Az jó. Segíthetek valamiben?
- Nem uram. Csak csodálom a babot.
- Szeretnél belőle hazavinni?
- Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
- Nos, mid van, amire elcserélhetném a babot?
- Csak egy üveggolyóm van.
- Tényleg? Hadd nézzem csak.
- Tessék, itt van. Nagyon szép.
- Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat
szeretem.
Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
- Nem egészen... de majdnem.
- Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor
legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy
megnézhessem.
- Rendben van. Köszönöm Miller úr.

Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen. Egy
mosollyal így szólt:

- Van meg két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon
szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért,
almaért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a
piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy
mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen
zöldseggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót,
narancssárgát például.

Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr
tettén.
Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem
ennek a férfinak a â01Ecsere" üzletét. Aztán eltelt jó néhány év...
Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem
néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem
hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a
barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük
mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy
a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller
asszonynak. Előttünk a sorban állt három fiatalember.
Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete
öltönyben, igen elegánsan volt felöltözve... Mikor rájuk került a sor
Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója
mellől.
Mindhárom fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt,
beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy,
könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak
egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább
indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót.
Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is
vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt
nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról.
Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.

- Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú,
akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire
értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem
tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően... eljöttek,
hogy kifizessek tartozásukat... Soha nem voltunk gazdagok ezen a
földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a
leggazdagabb embernek tartaná magát.

Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen újjakat. A férje
keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.

A történet arról szól, hogy a szavainkra nem fognak emlékezni az
emberek, de kedves cselekedeteinkre annál inkább. Egy kívánságom
számodra a mai napon: kívánok neked mára egyszerű csodákat -
frissen főzött kávét, amit más készített el helyetted. Egy váratlan
telefonhívást egy rég nem látott barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a
munkába menetben. Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a
legrövidebb sort az élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy
a kulcsaidat ott találd, ahol keresed.
Kívánok neked egész napra boldogságot és apró örömöket, hogy ezek
által érezhesd, különleges és ritka ember vagy. Kívánok neked erre a
napra békességet, boldogságot és örömöt. Azt mondják, hogy egy
pillanatig tart csak, hogy megtalálj egy különleges embert, egy óra,
hogy értékeld, egy nap, hogy szeresd, de aztán egy egész élet, hogy
elfelejtsd.

NE FELEDD AZOKAT, AKIK EGYKOR OLYAN SOKAT JELENTETTEK NEKED
ÉS VALAMILYEN MÓDON MEGÉRINTETTÉK AZ ÉLETEDET, JOBB EMBERRÉ
TÉVE TÉGED