Manapság könnyen osztogatják a jelzőket.Akiknél a szakorvos depressziót állapít meg, és panaszai enyhítésére, gyógyszeres kezelést ír elő, az valószínű évek hosszú során keresztül fogja enni, az egyre újabb tablettákat, és lesz egyre tunyább, kövérebb, tompább elméjű, és életunt,de a gyógyulásra kevés esélye van.
Az egész embert gyógyító, úgynevezett: holisztikus szemléletű gyógyító, ritka kincs. Legtöbbször, az ember képtelen feldolgozni, az őt ért traumát, melyet tragédiaként él meg.Benne ragad abban az élethelyzetben, ahol a lelki fájdalom keletkezett, és mindegy mennyi idő telt el azóta, naponta csak ezt emlegeti.Benne él, átéli újra, és újra.A hozzátartozók, barátok, egy idő után, elunják, és már nem figyelnek rá.Magára marad, és egyre zárkózottabb lesz.A szomorúsága állandósul, "nincs életkedve" nem érdekli semmi, mondják rá. A környezete egyre jobban elfordul tőle.
Így kezdődik, és gyakran itt is ér véget, egy szeretet nélküli, szebb jövő ígérete nélküli élet, és a következő állomás a gyógyszerek.A kör bezárul.
Mit lehetne tenni? Figyeljünk oda egymásra.legyen fontos, a másik ember fájdalma.Legyen időnk, és legyen elég szeretetünk egymásra.Hagyjunk időt, a gyászra.Jogunk van szomorúnak lenni, és jogunk van sírni, ha valaki számunkra nagyon fontos ember eltávozik az életünkből.legyünk egymás támaszai ebben a nehéz időszakban.Ne hagyjuk magukra a bánatukkal, a családtagjainkat, a munkatársunkat, a szomszédokat.A másik embert.Miért?Az EMBERSÉGE jogán, és a saját EMBERSÉGÜNK jogán. Lehet nekünk könnyű volt átvészelni, egy hasonló élethelyzetet, de lehet a másik belerokkan, ha nem állunk mellé.Különbözőek vagyunk, de valahol nagyon egyformák.Egyedül születünk, egyedül halunk, de a kettő között, mindig van esély arra, hogy kíméletesek, könyörületesek legyünk egymáshoz.Akkor is, ha hozzánk nem volt ily kegyes az élet.A hála, amely elkísér bennünket, az ily kegyes cselekedeteinkért,soha nem múlik a annak az embernek a szívéből, aki mellé odaálltunk.Legyen elég ennyi köszönet érte.
Tessék elgondolkozni.Kinek nem segítettünk, aki hangtalanul, kérőn nézett ránk, de a szájával nem bírt kérni.Csak könnyes szemeivel, vérző szívével kiáltott hozzánk.Ne hagyj magamra,egyedül nem megy.......