Mondjam-e? hallgassak? s név nélkül szóljon-e vádam vagy mindenki előtt verjem-e dobra: ki vagy? Nem kell név, hogy még panaszom se legyen a megőrződ, és ne az én versem hordja a híredet el.
Míg jó volt, biztos volt építménye hajómnak, elsőnek jöttél társamul akkoriban. Most, mert elfordult a Szerencse, sehol se vagy, ámbár szükség inkább most volna reád igazán: Színlelsz, hadd higgyék: sose ismertél, s nevemet ha hallod, rákérdel: Naso? ugyan ki is ő? Az vagyok én, akihez, bár nincs ínyedre, ha mondom, gyermekkortól köt régi baráti kapocs. Az vagyok én, ki először tudtam gondjaid és ki éppúgy osztottam szórakozásaid is. Az, ki az asztalnál veled ültem - szinte családtag, s úgy vélted: költő én vagyok, én egyedül. S az vagyok én, ki hogy élek-e, hűtlen, azt se tudod már érdeklődni kicsit rólam: eszedbe se jut.
Vagy sose kedveltél: akkor színlelted az érzést; vagy ha igen: hát nem vagy nagyon állhatatos. Nos hát, bökd ki, miféle harag tett ennyire mássá; mert ha alapja csekély: van panaszomra alap. Mondd, mi dolog gátol, hogy mint rég, most ne olyan légy? Vagy tán úgy tartod: bűn, hogy egem beborult? És ha javakban, tettekben késett segedelmed, írni azért tudtál volna talán valamit. Kétlem ugyan, de olyasmit hallok, hogy csúfolódtál, mert elbuktam, hogy még a szavad se kímélt. Mit teszel, ostoba? Elszárítod a könnyet irántad: majd, amikor tőled száll a Szerencse odébb.
Azt mondják, ez az istennő lábujjhegyen áll csak forgandó kerekén, s ingatagon lebeg ott. Bármi levélnél, szellőcskénél lengetegebb ő; könnyelműséged egy vele csak, nyomorult. Gyönge fonálon függnek mind az emberi dolgok, és az imént viruló tönkre jut egyszeriben. Gazdag Krőzus ritka hatalmáról ki ne hallott? S ellenségeinek, lám, a kezébe esett. És akitől nemrég féltek Syracusa lakói, mint gyermeknevelő ette sovány kenyerét. Volt-e nagyobb Magnusnál? Mégis futva a régi védenc védelmét kérte alázatosan. És akinek az egész föld leste szavát, nos, akárki másénál kevesebb lett szava súlya utóbb. És a Jugurtha-verő, cimber-tipró, ki alatt, míg consul volt, Rómánk annyiszor ült diadalt, sárban bújt meg Marius és nádas mocsarakban, sok-sok méltatlan sérelem érte e hőst.
Emberi dolgokban csak játszik az isteni fenség, s már a jövő óránk, az se lehet bizonyos. Nékem mondott volna ilyesmit bárki: a Pontus mellé jutsz, s géták íja riaszt valaha, menj, azt mondom, igyál agytisztító folyadékot és mindent, ami csak Anticyrában akad. S így jártam mégis. Ha volna erőm a halandók ellen, a fő isten fegyvere ellen alig. Jobb, ha te is félsz s gondolsz rá, hogy amit ma derűsnek látsz, ki se mondod még, s hirtelen elkomorul.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!