A torinói lepel egy négyszögeletes, 4 méter hosszú és 1 méter széles textil. A felszínén egy meztelen, szakállas ember, sárgásbarna lenyomata található. Sötétebb fotlok (talán vérfoltok?) is találhatóak a leplen a fej, a csukló, a láb és a bordák tájékán.  Elölrôl és hátulról is úgy látszik, mintha fel lenne függesztve, és még valamilyen koszorút is lehet rajta látni.

    Történet

A lepel a XV. századig savoyai hercegek tulajdonában volt egy ereklyetartóban a Sainte Chapelle kápolnában (Chambéry városában). 1532-ben majdnem elégett egy tűz következtében, a forróság sok helyen megolavasztotta a  tartót, és az olvadt ezüstcseppek több helyen nyomot hagytak a leplen. Késöbb a leplet a torinoi katedrálisba helyezték el, a királyi lakosztályok közelében és ott is maradt, leszámítva a II. világháborút, amikor levitték a pincébe.

1983-ban Itália exkirálya, II. Umberto rendelkezett felette. Ô adta át Vatikánnak. A leplet mind a mai napig a torinai katedrálisban tartják, és Anastasio Ballestreno püspük vigyáz rá.

Elösször a lepel akkor lett gyanús, mikor Secondo Pia lefényképezte elsônként a leplet. A negatívot látva csodálkozott, ugyanis nem homályos körvonalak jelentek meg, hanem egy tökéletesen kiformált emberalak. 

A témát 30 évig elhanyagolták majd egy francia, Pierre Barbet orvos, 1932-ben orvosi szempontból vizsgálta meg  a textilt. Meglepetésére a szögek általt okozott sebek nem a tenyeren, hanem a csuklókon voltak ellentétben a hagyományos ábrázolásmódtól. Végülis a középkori emberek, nem tudhatták hogyan halt meg. Ám ha a csuklóba szúrták volna a szöget, az ujjak akaratlanul összehúzodtak volna, a középsô ideg megsértése miatt. Ez azonban megegyezik a leplen lévô ember kézfejének állapotával...

Legközelebb Umberto 1973-ban engedte megvizsgálni, amire már kifejlesztették a Carbon-14 kormeghatározó gépet. Az exkirály vonakodva, a lepel épsége érdekében, de végülis beleegyezet, ám eredménye nem lett a kísérletnek, mindössze megállapították, hogy a Kr. u. XIV. század elötti.

1978. október 8-án 36 tudós 72 féle ultramodern felszereléssel látott a vizsgálathoz. Fizikusok, biokémikusok, orvosok, patológusok, mikrofotográfusok, vegyézet és az USA Nukleáris Technológiai Testületének néhány képviselôje is jelen volt. Néhány óra aktív munka után a tudósok megállapították, hogy a kép nem festmény. Ray Rogers-t idézve: "" A képen lévô vérfoltokat Dr. John Heller, az új-angliai kutatóintézet munkatársa igazolta, miszerint azok a foltok vérnyomok.

A foltok alakja és elheyezkedése megegyezik a keresztre feszített testeknél általában. A csuklóseb vérnyomai például az alkartól egészen a könyékig tartanak, a borták alatti sebbôl a vér pedig egészen a medencéig futott. A testen még korbácsnyomokat is találhatunk, amik szintén megegyeznek a rómaiak barbár módszereivel.

Az ellenlábas ezuttal Robert M. Haralock és Walter McCrone személyében jött létre, kik azt állították, hogy a lepel egyszerű festmény, azaz hamisítvány. McCrone ahogy mondta: "i".

    Krisztus nyoma van a leplen?

Végül is semmi bizonyítékunk nincsen. Mégha a Carbon 14 eljárással meg lehetne határozni a kort, akkor se lehetne biztosra tudni, hogy Krisztusé volt-e a lepel. Annak ellenére, hogy néhány újabb kutatás szerint a lepel 1260 és 1390 között készült, még mindig sok katolikus tiszteli.

1988-ban a Római Katolikus Keresztény Egyház hozzájárulását adta a C14-es eljárás alkalmazásához, kifejezve ezzel elkötelezettségét a tudományos vizsgálatok iránt. A korábbi korszerű technikai analízisek (1978)mind a hitelesség mellett szóltak: a leplen található virágpor maradványok Palesztinában és kis-Ázsiában honosak. A sebek környékén, a leplen fellelt vöröses anyag – korábbi elképzelésekkel szemben nem festék vagy állatból származó vér, hanem a közel-keleten gyakoribb AB vércsoportba tartozik, a vászon az időszámítás kezdetén elterjedt szövőszék terméke, a festéssel való elkészítésnél kötelezően előforduló irányítottság hiánya. A talpak környékéről vett és vizsgált szennyeződések a jeruzsálemi sziklasírokból ismert édesvízi travertino aragonitból, mészkőből származik. Ezzel szemben három független radiokarbon-vizsgálatot végeztek a leplen, és arra az eredményre jutottak, hogy a középkorban, Jézus halála után nagyjából 1260-1350 évvel készülhetett. Egy 2005-ös, bizonyítékokkal alátámasztott elméletben azt a korábban is hangoztatott véleményt fogalmazták meg, hogy 1988-ban a lepel olyan részéből vették a mintákat, amelyek eredetileg nem tartoztak hozzá, utólag varrták a vászon széléhez.

Az evangéliumokból ismerjük, hogy a halott Jézust péntek este gyolcsba tekerték, s zsidó szokás szerint sziklasírba helyezték. Amikor a balzsamozó asszonyok – szombat elmúltával – a sírba léptek, a halott már nem volt ott, csak a gyolcs maradt a kőpadon. IV. századig semmit sem tudunk a lepelről, ekkor Edesszában tűnt fel, s a görögök Mandylionnak nevezték el. 944-ben a gyolcsot nagy pompával Konstantinápolyba vitték. A lepel történetének van magyar vonatkozása is, ugyanis a lepel ábrázolása szerepel a XII. században keletkezett Pray-kódexben. Ez is megkérdőjelezi a XIII. század utáni keletkezését. Az ereklye 1453-ban került a Savoyaiak tulajdonába, s 1578 óta őrzik Torinóban. Az ezüstládikában összegöngyölve tartott lepel az elmúlt évszázadban öt alkalommal került nyilvános bemutatásra. Legközelebb 2025-ben lesz látható.