Ritkán fordul elő, hogy egy témához újabb és újabb kommentár kívánkozik...
A fentí írás megszületése után kaptam a hírt, hogy valószínű ezek a japán tudósok nem is léteztek... hogy ilyen japán nevek sincsenek...
Azután kaptam néhány levelet, melyekre írtam a következő pár gondolatot (amit egyébként néhány ismerősnek, barátomnak kövzetlen is megküldtem).
Tehát íme egy újabb levél a fenti témához:
Kedves Barátom!
Mostanában számos levelet, információt kapok, melyek arról szólnak, hogy ki mindenkinek (japánoknak, egyiptomiaknak, asszíroknak, etruszkoknak, latin-amerikai indiánoknak stb.) rokonai a magyarok. Jómagam ezekkel a dolgokkal – sőt más származással, rokonítással kapcsolatos kérdéssel sem – fogalakoznék. Vagy nem szívesen foglalkozom ilyesmivel, miután az gondolom, megvan nekem a magam dolga és az sem kevés!
Megfogalmaztam viszont ezzel kapcsolatosan pár gondolatot, melyet most nagy tisztelettel neked is elküldenék. Lévén, hogy felesleges időtöltésnek, mi több időrablásnak gondolom a hiábavaló és üres fecsegést. Mint amilyen nemrégiben az állítólagos japán tudósokra való hivatkozás is volt. Kiderült ugyanis, hogy olyan japán nevek nagy valószínűséggel nem is léteznek, alighanem egy beugratás (egy médiaheck) volt ez is, mint annyi más (hamis, vagy hamisított hír) az interneten! Vannak néhányan, akik valóságos sportot űznek az ilyen álhírterjesztésből. Sőt, olyanról is tudok, hogy díjat alapítottak a legjobb beugratásért. (Egy ma jól ismert magyarországi hetilap munkatársa már ki is érdemelte e „rangos” elismerést. Büszke is rá nagyon!)
Jómagam viszont szeretnék továbbra is a választott úton haladni, és elsősorban az elfeledett keleti magyarság kérdésével foglalkozni. Ezért írtam az alábbiakat is:
Ma már egészen jól tudjuk – főként keleti forrásokból – hogy nem csupán az a 7 magyar (ám nagyrészt török neveket viselő) törzs létezett, amely megtelepedett a Kárpát-medencében, hanem volt még 9 másik magyar törzs is, amely keleten maradt. Az is tudjuk, hogy a 7 magyarnak mondott törzshöz a Kazár Birodalomban, miután a kaganátus vezetői zsidó hitre tértek, a fellázadt és halomra gyilkolt kabaroknak megmaradt 3 muszlim (tehát iszlám) vallású törzse csatlakozott a magyarsághoz, mielőtt elindultak volna a Kárpátok hágóin át az új hazába. Azt is tudjuk, hogy a keleten maradt 9 törzs egy része a Kaukázusban önálló magyar királyságot alapított – ők voltak a szavárd magyarok, a független szavárdok. Görögül, ahogy a Bizánci császárság irataiból tudjuk „szarartohi aphalohi”. A Királyság mindaddig fennállt, amíg a sánta Timur (Timur Lenk) el nem pusztította az országot, szét nem szórta a népet. Ezek a szétszórt népek nem tűntek el, csak otthon a Kárpát-medencei Magyarországon nem akartak/nem akarnak tudni róluk. A muszlim magyarokról!
Ibn Batútta, a kiváló muszlim utazó egészen pontosan leírta például hogyan imádkoztak, milyen ételeket fogyasztottak ezek a kaukázusi magyarok. Orosz kutatók pedig megtalálták a kaukázusi magyarok mecsetjeinek romjait is. Magyar utazók is jártak arrafelé, először a 19. szd. első felében, majd később is. A II. vh-t megelőzően Bendefy (Benda) László is írt egy könyvet a kaukázusi magyarokról. A magyarság hivatalos történetének azonban máig sem része ez a dolog. A kisebbik (kaukázusi) Magyarország léte, története.
Más területeken például Baskíriában is megmaradtak a muszlim magyarok, róluk sem akar tudni a Kárpát-medencei Magyarhon. Pedig Juliánusz barát is járt ott azon a földön… ő maga is említi, hogy egy muszlim „pap” szolgálatába állt. Muszlim papok persze nincsenek, az iszlám vallásnak nincsenek felszentelt papjai és soha nem is voltak. Voltak viszont kiváló muszlim tudósai, kiválóságai. Ilyen kiváló magyar muszlim személyiség volt az is, akinek a sírkövét 1983-ban találta meg egy tatár kutató a Káma-torkolat környéki Csisztopol temetőjében. A sírkőre vésett török nyelvű, arab betűkkel írott szöveg azt adja hírül, hogy az 1311-ben elhunyt személy egy magyar muszlim volt, akit Iszmailnak hívtak és a Magyar Radzsab fia volt.
A Korán-idézetekkel teleírt, az elhunyt kiválóságát és nemes tetteit méltató írásból azt is tudjuk, hogy Iszmail Redzsepoglu al-Madzsar tudósokat nevelt, tanított és mecseteket építetett! Sőt ebből az írásból az is kiderül, hogy az illetőnek már az apja is iszlám vallású lehetett, és a magyarság azon a területen (Baskíriában) a magyarul tévesen tatárjárásnak nevezett (Batu-káni) mongol invázió után is fennmaradt… Nem haltak ki a magyarok, mint ahogy nekünk tanították az iskolában egykor!
Bár ma Magyarországon egyesek vitatják, hogy a kazakhisztáni madjarok (ejtsd: magyarok!) valóban magyarok lennének, az ő cirill, illetve arab írásos sírköveik is mindmáig fennmaradtak. És fennmaradtak a származásukat bizonyító arab írásos családfák is… Ők magyar származásunak tekintik magukat! Persze, mivel ők is az iszlám vallás követői, nem kellenek a nyugati magyarságnak. Mintahogyan a sokkal későbbi korokból itt Törökországban maradt és magyar családneveket viselő törökországi magyarok sem…
Jómagam arra biztatok mindenkit, hogy inkább ezekkel, és az ezekkel a kérdésekkel összefüggő dolgokkal kellene foglalkozni az otthoniaknak is, nem holmi távoli elképzelt rokonság, kapcsolatok után kutatni, azokon morfondírozni… Ez ugyanis kézzelfogható valóság! Ezek a keleti magyarok, illetve azok leszármazottjai hús és vér emberek, valóban létezett, vagy máig létező személyiségek. Igaz, a magyar nyelvet már csak elvétve beszélik. De vajon minden magyar nyelvet beszélő ember magyarnak tekinthető?
Az elfeledett keleti magyarság (a kaukázusiak, a baskíriaiak, a kazakhisztániak, a törökországiak leszármazottjai) azt várnák tőletek, otthoniaktól, hogy fogadjátok el őket, mint testvéreket, mint rokonokat és ne más (japán, vagy egyiptomi, vagy latin amerikai) rokonságról elmélkedjetek, hanem fogadjátok el a tényt, hogy él és létezik az elfeledett keleti magyarság!
Üdvözlettel:
ED Ferenci

Ebubekir hodzsa
Isztambul/Törökország