Ötvenhét éves lettem én

Ajándékul szóljon most e költemény

Virággal jöttem nem karóval

Takargatnivalóm nincs, csak magam

És az is csak takaróval

Nem nézek most hátra, sem előre

Egy boldog pillanattól kapjak új erőre

Hogy cipelni tudjam mindazt, mit rám mért az élet

Hiába súlyos az, mégis csak jó, hogy vagyok, hogy élek

Sokan szeretnek, én legalább is így érzem

Velem együtt sírnak, amikor több sebből vérzem

Hálás vagyok, s mindezért cserébe

Bolondságokat írok nekik, a blogok terébe

E napon vajon mit kívánhat az ember

Teljék meg minden halandó szíve szeretettel

Legyen a jövő szebb, mint a múlt

Kár azon rágódni, ami már kimúlt

Ne tápláljon haragot senki a szívébe’

Minden hamisságnak, legyen immáron vége

S mivel a boldogságot nem írják hosszú óval

Mindenki virággal jöjjön, s ne karóval

Tudom hogy sok az, mit kívánok

Így hát legyen még egy

Sose’ hagyjanak el az álmok