Egy virtuális beszélgetés kapcsán, melyben a lovakról esett szó, (ismét) eszembe jutott gyermekkorom néhány mozzanata.

*****

Mezítlábas kis prolikölkök voltunk. Szinte egész nyáron cipő nélkül rúgtuk a port, és mezitlábainkat fel- fel kapkodva szaladgáltunk a nap hevétől felforrósodott aszfalton.

- Igen egészséges a meztélábazás-, mondogatták a szülők gyakorta, és mi hittünk is nekik. Hát igen, megkíméltük őket, a cipővásárlás, a hirtelen növekedő lábacskák cipőbebújásos, és mérettalálgatásos gyötrelmeitől.

Na persze voltak kivételes alkalmak, amikor néhányunknak arra szottyant kedve, hogy a szülői háztól távol eső *rakirétre csavarogjunk.

Ezek a csatangolások természetesen szülői felügyelet, és a szülők tudta nélkül történtek.

*Őseinknek, akkoriban nem kellett annyi galádságtól féltenie bennünket, mint manapság, de persze a láthatatlan pórázunkat sem lehetett a végtelenségig húznunk. Ha lebuktunk, annak következményeit viselnünk kellett.   A következményeket nem egyformán viseltük, mert a következmények sem voltak azonos súlycsoportban.

 Csatangolásainkhoz tornacsukába bújtunk, mert a tűhegyes tüskékkel megáldott *királydinnye könyörtelenül beleakaszkodott volna csupasz sarkunkba, és még adott volt a forró aszfalt is, mely hosszútávon, már nehezebben lett volna elviselhető.

De most kanyarodjunk vissza a szülői ház közvetlen környezetéhez és a lovakhoz.

Városi gyerkőcök lévén, néhány kóbor eb, vagy macska kivételével, nemigen köthettünk közeli ismeretséget, egyéb háznál tartott jószággal, legföljebb egy-egy élő hallal, azzal is leginkább karácsony táján.

 Nem csoda hát, hogy mekkora élmény volt számunkra, amikor a lakótelep aszfaltján, végigdöcögött egy-egy lovaskocsi.

Az egyikről olcsó, befőznivaló paradicsomot, a másikról szódavizet árultak, a harmadikról pedig a jeges kínálta hangos szóval portékáját, a mai hűtőszekrények elődjébe, a jégszekrénynek nevezett csodába.

Aztán ott voltak, a dinnyés kocsik. Itt a kocsisok már szemfülesek voltak, szükségük is volt rá, mert egy, két, öt, hat dinnyével mindig meg lettek rövidítve. Hogy minél kevesebb legyen a veszteségük, sűrűn csattogtatták az ostort a lovaik hátán, minél nagyobb sebességre bírva őket.

Ennek ellenére, mindig akadtak vakmerő felkapaszkodók, akik szerzeményüket becsületesen megosztották a nem annyira vakmerő, de annál hangosabban buzdítgató, zsákmánytbegyüjtő csapattal.

Itt meg kell, hogy jegyezzem, a potyadinnyénél édesebb, ízletesebb étek nem létezik!

Mivel Kőbányán születtem, és ott is nőttem fel,(tudom, ezt Bill kapitány meg is énekelte), közelben volt a Kőbányai sörgyár is.

Gyakorta hajtottak át környékünkön, az oda tartó, édes malátát szállító teherautók, és a fentiek során már többször említett, egy, vagy kétlóerősek is.

A kocsisok, igyekeztek szállítmányukkal, gyorsan hajtottak, és a zötykölődéstől, a kocsi rakteréből, az útra szóródott az édes maláta.

Mi lurkók rohantunk utána, és szedegettük fel az úton heverő kincset, amit aztán marékszámra tömtük magunkba, mint az éhezők.

Most, hogy visszaemlékezem, úgy látom magunkat, mint egy csapat sovány és hangoskodó seregélyfiókát, akik éppen az önellátás praktikáit próbálják elsajátítani.

A legszebbek mégis, (mi úgy ismertük őket, hogy Dreher lovak) voltak.

Hatalmas termetű, erőteljes, tekintélyt parancsoló állatok, gyönyörűen fölcicomázva színes szalagocskákkal, és valami aranyszínű, kerek fémlapocskákkal, melyek gyerektenyérnyi méretű aranytallérokhoz voltak hasonlatosak. Az állatok trappjával együtt csilingeltek, már a távolból is hírül adva nekünk a kocsi közeledtét.

Aki leghamarabb meghallotta, ezt a fura csilinges-trappos egyveleget, az hangos csatakiáltással tudatta a többiekkel,- utánam srácok, jönnek a Dreher lovak! -

Pillanatok alatt gyerekcsapattá verődtünk, és tátott szájjal bámultuk, ezeket a gyönyörűen felcicomázott jószágokat. Ott, abban a pillanatban, nem volt ellenség, nem volt szegény, és jómódú gyerek, egyek voltunk, mert ki voltunk éhezve a szépre, hiszen abban a szürke korban, amelyben gyerekkorunk évei teltek, még talán álmainkban sem láttunk ilyen különleges csillogó-villogó csodát.

* raki: Rákosi rét

http://tajertek.uni-corvinus.hu/?oldal=tajertek&mit=128063

* ősök:

szülők

*királydinnye:

http://gyogynovenyek-gyogyteak.com/magyar-kiralydinnye-tribulus-orientalis.html

Egy virtuális beszélgetés kapcsán, melyben a lovakról esett szó, (ismét) eszembe jutott gyermekkorom néhány mozzanata.

*****

Mezítlábas kis prolikölkök voltunk. Szinte egész nyáron cipő nélkül rúgtuk a port, és mezitlábainkat fel- fel kapkodva szaladgáltunk a nap hevétől felforrósodott aszfalton.

- Igen egészséges a meztélábazás-, mondogatták a szülők gyakorta, és mi hittünk is nekik. Hát igen, megkíméltük őket, a cipővásárlás, a hirtelen növekedő lábacskák cipőbebújásos, és mérettalálgatásos gyötrelmeitől.

Na persze voltak kivételes alkalmak, amikor néhányunknak arra szottyant kedve, hogy a szülői háztól távol eső *rakirétre csavarogjunk.

Ezek a csatangolások természetesen szülői felügyelet, és a szülők tudta nélkül történtek.

*Őseinknek, akkoriban nem kellett annyi galádságtól féltenie bennünket, mint manapság, de persze a láthatatlan pórázunkat sem lehetett a végtelenségig húznunk. Ha lebuktunk, annak következményeit viselnünk kellett.   A következményeket nem egyformán viseltük, mert a következmények sem voltak azonos súlycsoportban.

 Csatangolásainkhoz tornacsukába bújtunk, mert a tűhegyes tüskékkel megáldott *királydinnye könyörtelenül beleakaszkodott volna csupasz sarkunkba, és még adott volt a forró aszfalt is, mely hosszútávon, már nehezebben lett volna elviselhető.

De most kanyarodjunk vissza a szülői ház közvetlen környezetéhez és a lovakhoz.

Városi gyerkőcök lévén, néhány kóbor eb, vagy macska kivételével, nemigen köthettünk közeli ismeretséget, egyéb háznál tartott jószággal, legföljebb egy-egy élő hallal, azzal is leginkább karácsony táján.

 Nem csoda hát, hogy mekkora élmény volt számunkra, amikor a lakótelep aszfaltján, végigdöcögött egy-egy lovaskocsi.

Az egyikről olcsó, befőznivaló paradicsomot, a másikról szódavizet árultak, a harmadikról pedig a jeges kínálta hangos szóval portékáját, a mai hűtőszekrények elődjébe, a jégszekrénynek nevezett csodába.

Aztán ott voltak, a dinnyés kocsik. Itt a kocsisok már szemfülesek voltak, szükségük is volt rá, mert egy, két, öt, hat dinnyével mindig meg lettek rövidítve. Hogy minél kevesebb legyen a veszteségük, sűrűn csattogtatták az ostort a lovaik hátán, minél nagyobb sebességre bírva őket.

Ennek ellenére, mindig akadtak vakmerő felkapaszkodók, akik szerzeményüket becsületesen megosztották a nem annyira vakmerő, de annál hangosabban buzdítgató, zsákmánytbegyüjtő csapattal.

Itt meg kell, hogy jegyezzem, a potyadinnyénél édesebb, ízletesebb étek nem létezik!

Mivel Kőbányán születtem, és ott is nőttem fel,(tudom, ezt Bill kapitány meg is énekelte), közelben volt a Kőbányai sörgyár is.

Gyakorta hajtottak át környékünkön, az oda tartó, édes malátát szállító teherautók, és a fentiek során már többször említett, egy, vagy kétlóerősek is.

A kocsisok, igyekeztek szállítmányukkal, gyorsan hajtottak, és a zötykölődéstől, a kocsi rakteréből, az útra szóródott az édes maláta.

Mi lurkók rohantunk utána, és szedegettük fel az úton heverő kincset, amit aztán marékszámra tömtük magunkba, mint az éhezők.

Most, hogy visszaemlékezem, úgy látom magunkat, mint egy csapat sovány és hangoskodó seregélyfiókát, akik éppen az önellátás praktikáit próbálják elsajátítani.

A legszebbek mégis, (mi úgy ismertük őket, hogy Dreher lovak) voltak.

Hatalmas termetű, erőteljes, tekintélyt parancsoló állatok, gyönyörűen fölcicomázva színes szalagocskákkal, és valami aranyszínű, kerek fémlapocskákkal, melyek gyerektenyérnyi méretű aranytallérokhoz voltak hasonlatosak. Az állatok trappjával együtt csilingeltek, már a távolból is hírül adva nekünk a kocsi közeledtét.

Aki leghamarabb meghallotta, ezt a fura csilinges-trappos egyveleget, az hangos csatakiáltással tudatta a többiekkel,- utánam srácok, jönnek a Dreher lovak! -

Pillanatok alatt gyerekcsapattá verődtünk, és tátott szájjal bámultuk, ezeket a gyönyörűen felcicomázott jószágokat. Ott, abban a pillanatban, nem volt ellenség, nem volt szegény, és jómódú gyerek, egyek voltunk, mert ki voltunk éhezve a szépre, hiszen abban a szürke korban, amelyben gyerekkorunk évei teltek, még talán álmainkban sem láttunk ilyen különleges csillogó-villogó csodát.

* raki: Rákosi rét

http://tajertek.uni-corvinus.hu/?oldal=tajertek&mit=128063

* ősök:

szülők

*királydinnye:

http://gyogynovenyek-gyogyteak.com/magyar-kiralydinnye-tribulus-orientalis.html