Aztán augusztus lett. Egy csütörtöki nap,nemis, inkább egy péntek reggel. Születésnapom volt,azt hiszem.Azt hiszem,mert épp csak foszlányokban maradt meg az este.Pont olyan foszlányokban,amilyenre téptem azt a nem is olyan rég még bimbózó kapcsolatot.Látom magam előtt Júliám,amint vár a buszmegállóban,azokkal a gyönyörű kékeszöld szemeivel, abban a virágos ruhában,amiben azon az estén volt öltözve. Egy nappal a világfordulás után.Egy részeges hajnal tökéletes befejezése lehetett volna az a vasárnap este.Mosolygott,mint mindig.Sárga szoknyaruhájában libbent bele abba a vasárnap estébe. Zavarban voltam,összekuszált az előző hajnal ködös emléke,az a majdnem csók,amire várnom kellett még,az a tüzes tekintet,amit azóta is keresek...Csinos a ruhád...szerintem faszi ennél nem is igen udvarolhatott volna kutyábbul,de mégis...elhordott mellőlünk mindenkit a szél, álmaim angyala a szemembe nézett,és tudtam,sohasem felejtem el a szavait : "Tegnap este túl közel kerültünk egymáshoz." Nabumm,mit mondjak ? Olvadjak,tagadjak? Hát a leghülyébb megoldást választottam...nem emlékszem semmire,remélem nem voltam tolakodó,blablablabla...kínos mosoly,és elsétált álmaim netovábbja.Elsétált azokba a kezekbe,amiből azóta sem voltam képes kitépni,és soha nem lettem közelebb a megoldáshoz.

Aznap este sokat gondolkodtam,gondolkodtam azon,merjek e szólni,hogy halihó minden kép megvan,vagy legyek gyáva kutya,mint általában.Nehezen aludtam el,kétségek közt,de reggelre valahogy elveszett minden gondolat,és döntött az ösztön.Csak egy üzenet volt : " Tegnap hazudtam,mindenre emlékszem.".És újra augusztus lett,egy újabb másnapos reggel a maga minden fájdalmával.Az elvesztett gyémánt örökké kísértő emlékével,azzal az elmúlt három hónappal,amit legszebbnek tartok rövid földi pályafutásomban,amiért bármit megtennék,hogy visszakapjam.Enyém volt a mosoly.Hogy hogy vesztettem el ?