Hol vagy Candide?

Életem fontos pillanataiban mindig kezembe került egy-egy olyan könyv, ami megfelelt akkori helyzetemnek, vagy éppen kiutat mutatott ebből.

Éppen ezért nem tartom véletlennek, hogy az orvosnál várakozva a nálam levő szatyornyi könyvből (éppen könyvtárba készültem) a „Híres regények dióhéjban” címűt választottam, mely a Candide-dal kezdődött. Az embernek meg van az a jó szokása, hogy ismertnek, tudottnak vél régen látott, hallott, olvasott dolgokat.

Elmélkedések a létezésről

Nincs. Már nem létezik. Nehéz, tompa szavak. Súlyosan dobbannak, mint a koporsóra dobott rög. Fizikálisan olyan érzés, mintha kitépnének egy darabot az emberből. Hiszen nem rég még volt! Még nevetett, viccelt, vagy legalább nyögött, szenvedett, de volt!A "nincs"-et nem lehet felfogni! Ha nincs, hát hová lett? Hova száll az ember lelke, miután a teste már nem szolgálja tovább? Mindenki hite szerint próbálja magyarázni.

Te féltél a szenvedéstől, de nem féltél a haláltól.

 Az eskü ereje

Idős néni üldögél a tolókocsiban a pszichiátria ebédlőjében. Maga elé meredve motyog valamit. Előtte a reggeli maradványa és egy bögre tea. Időnként sepregető mozdulatot tesz az asztalon. Talán a nem létező morzsákat távolítja el. De ahogy jobban megnézem, a mozdulatok írásra hasonlítanak: lefelé, szabályosan, egymás alá ír. Számol. Vajon mit? Az idő múlását?

Neki itt összefolynak a napok. Kora reggel kitolják az ebédlőbe, délben eszik, majd alvás, délután sétáltatják, este lefekvés.