Eperfa tövét kivágom,
Szívemet odatemetem,
Rejtse el a föld mélye,
Ne gyötörje szerelem.
Szerelmes szívvel jártam
Emberek között,
Szerelmet koldultam-hiába,
Kopogtattam ajtódon szerelemre várva.
S minek a szív, valóban?
Eltemetni így fogom.
S akinek nincsen szíve,
Őt nem éri soha fájdalom.
Ugye nem feledsz el engem?
S emlékszel rám, ha mondják nevemet?
Én emlékszem rád.
Mikor nevedet hallom, vérbe borul az arcom.
Utamat most nem találom,
Lábam alatt sötét árok,
Bú szorítja a szívemet,
Míg a tiéd nem lelem.
S ha lelkem zenéjéből egy hang elér édesen,
E bénító bűvöletből nem szabadulsz sohasem.
Ha lelkem szikrájából csak egy darabka is kebledre hull,
Szíved lángra gyúl,s elégsz olthatatlanul.
Ha könnyem cseppjéből egy is rád hull,
Szép rózsák közt, ifjú szerelmed örökre reám hull.
Én a tükröd vagyok,a zeném benned énekel,
A bánatom folyóban zokog,
Édes vágyam a tenyereden tartod.
Benned vagyok sejtjeimmel,
Veled élek boldog szerelemmel.
S amiben hittem, többé nem hiszek,
De megbocsátok mindenkinek.
Megbocsátok a világnak,
Hisz szívem, mint a rózsák illata,
Elillan napról-napra…
hj
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!