SZERELMÜNK VÉGE:

Ott sétáltunk ketten bennt a parkban,

Felettünk kószált az őszi szél,

Sárgult a levél s mi nem  vettük észre,

 Hogy a természet nem sokáig él.

Nem törődtünk mi a természettel

Szívünkben lángolt a szerelem,

Megelégedtünk az életünkkel, 

Amit nem téphet senki el.

Teltek a hetek és múltak a napok

S mi sétáltunk mindig boldogan,

De jött a tél s mi észrevettük,

Hogy beszédünk már tárgytalan.

Jött a tavasz és jött a május

S sok virág nyilt a réteken,

Az erdőnek lombsátórt hozott,

Csak téged nem hozott el nekem

Én még mindig csak a tavaszt várom

S nézem a virágos réteket,

Megkérdezek minden virágot,

Melyik gyógyítja be szívemet.