Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

| 2007. 10. 22., 22:44 | Frissítve: 1 órája

Hétfőn, az 1956-os forradalom 51. évfordulójának előestéjén zavargások voltak Budapesten. Egy Szabadség téri szkinhed koncerttel egybekötött rendezvény után a tüntetők az Opereházban rendezett állami ünnepséghez vonultak volna, de a rendőrség ezt nem engedélyezte, majd megakadályozta. 12 embert, köztük Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom tiszteletbeli elnökét előállítottak, öten könnyebb sérülésekkel kórházba kerültek. A kormányfő ünnepi beszédében azt mondta, nem könnyű a demokrácia, de arra nem néhány száz hangoskodó jelenti a legnagyobb veszélyt. Összefoglaló.

A tavaly őszi eseményeket idéző zavargások és összecsapások voltak Budapesten hétfőn. Az indulatok akkor szabadultak el, amikor Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom tiszteletbeli elnöke a Magyar Önvédelem Mozgalom Szabadság téri rendezvényén bejelentette, hogy a rendőrség tiltása ellenére átvonul az Operához, ahol Gyurcsány Ferenc részvételével ünnepi díszelőadás kezdődött este.

Bemelegítés kordondöntéssel

Már ezen a délután öt órakor kezdődött programon is volt balhé, mivel a demonstrálók egy csoportja bedöntötte a szovjet emlékmű körüli kordont. A randalírozókat a rohamrendőrök kergették el az emlékműtől.

 

A Magyar Önvédelem Mozgalom a Szabadság téren – kattintson!
Fotók: Huszti István

 

Toroczkai közben elindult az Opera felé, őt a rendezvény többi résztvevője is követte. A tüntetők este fél nyolc körül indultak a Szabadság térről. Toroczkai az őt később elfogó rendőröknek azt mondta, ő egyedül indult az Andrássy út felé, de voltak, akik követték.

Könnygáz és Molotov-koktél

A demonstrálók a Nagymező utcában a Mozsár utca magasságában rendőrsorfalba ütköztek. Bár korábban volt, aki azt mondta, maradjanak békések, így ugyanis nem lehet őket feloszlatni, a Nagymező utcánál már összecsaptak a rendőrök és a tüntetők.

A rendőrök felszólították a tüntetőket a távozásra, de ők nem tágítottak, így a rohamrendőrök könnygázgránáttal kezdtek oszlatni. A tüntetők erre Molotov-koktélokkal, petárdákkal, sörösüvegekkel, kövekkel válaszoltak. Eltaláltak egy vízágyút, rendőröket és több személyautót is. Több autó, és a vízágyú is kigyulladt, de a tüzeket hamar eloltották.

A rendőrség nyolc óra körül kiszorította a zavargókat a Bajcsy-Zsilinszky útra, a Nyugati tér felé. Itt többen elkergettek egy térfigyelővel felszerelt rendőrautót, és megrohamoztak egy vízágyús teherautót is, végül az átvezényelt rohamrendőrök elkergették a Nyugati tér felé a tüntetőket. A rendbontók több fotóst is megtámadtak, közülük hárman, valamint egy újságíró, megsérültek.

Gyurcsány és a hangoskodók

Ezzel egy időben az Operaházban elkezdődött az ünnepi díszelőadás, ahol Gyurcsány Ferenc mondott beszédet. A kormányfő többek között arról beszélt, hogy nem könnyű dolog a demokrácia, valamint arról, hogy a magyar demokráciát nem néhány száz hangoskodó veszélyezteti. Bővebben >>> [1]

A Nagymező utcai összecsapás – klikk!

 

Az utcai összecsapások közben fokozatosan távolodtak az állami ünnepség helyszínétől. A rendőrök a Bajcsy-Zsilinszky úton két irányba, az Arany János utca és a Nyugati tér felé szorították a tüntetőket, akik egy része a Kossuth tér felé rohant el. A rendőrség felszólított mindenkit, hogy "a megbomlott közrend helyreállítása érdekében" alkalmazott műveletek miatt kerülje el a Bajcsy Zsilinszky út - Károly körút - Dob utca - Erzsébet körút - Oktogon - Teréz körút - Podmaniczky utca által határolt területet (az Andrássy útra, az Opera környékére már délután is nehezen lehetett eljutni).

Fél tizenegyre rend lett

Néhány száz tüntető a Batthyány-örökmécsesnél és az Alkotmány utcában gyülekezett, miközben a rendőrök a Nagymező utcából bilincsbe verve elvitték Toroczkait. A rendőrség lezárta a Nyugati téri felüljárót, a tüntetők egy részét a térre szorították, ahol – állítólag a pályaudvar bejáratánál – valakik Molotov-koktélokat gyártottak, ezeket végül nem használta senki. Este háromnegyed tízre megtisztították a pályaudvar környékét, fél tizenegyre az egész városban helyreállt a rend.

Oszlatás a belvárosban - Klikk!

Az esti összecsapások miatt a rendőrség 12 ember állított elő. A mentők legfrissebb adatai szerint a sérültek száma szintén öt, valamennyien könnyebben sérültek meg az utcai összecsapásokban. Emellett egy ember lábsérüléssel került kórházba, ami egyes hírek szerint láblövés. A rendőrség szóvivője azt közölte, nem tudják, lőtt sebről van-e szó, valamint határozottan állította, hogy a rendőrség nem használt lőfegyvert a tömegoszlatásnál.

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu