Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

A budapesti fiatalok hatalmas felvonulása kedden délután

Kedden délelőtt egymás után érkeztek a jelentések az egyetemekről, főiskolákról, amelyek arról számoltak be, hogy a fiatalok nagyobb szabású felvonulásra készülnek. (…)
A Budapesti Műszaki Egyetem fiataljai keddre virradó éjszaka felhívással járták végig a főváros üzemeit és gyárait. (…)
A fiatalok lelkes készülődését megzavarta az a közlemény, amely szerint a belügyminiszter megtiltott minden felvonulást és gyűlést. Ahogyan terjedt a hír, úgy érkeztek a tiltakozások. (…)
A Műszaki Egyetemen röviddel fél három előtt bejelentették, (…) hogy a miniszter visszavonta utasítását. (…)
Három óra előtt pár perccel már több tízezren tolongtak a Petőfi szobor körül. Felcsendültek a Kossuth-nóta hangjai. A Lobogók között feltűntek a lengyel nép zászlói is. (…) Pontosan hármat mutatott az óra, amikor az összegyülekezett tömeg előtt Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház művésze elszavalta a Talpra magyar-t. (…)
A fiatalokhoz csatlakoztak a Néphadsereg tisztjei is, csaknem 800 tiszt egy csoportban vonult fel. Bem József tábornok szobrát soktízezres tömeg vette körül. A tömegben ott voltak az egyetemistákon kívül a gyárak, üzemek munkásai, a hivatalok dolgozói is. (...) Hatalmas lelkesedéssel fogadták a résztvevők a Petőfi Kör hangoskocsiját, amelyik a Kör tagjainak üdvözletét tolmácsolta és hangszórón közvetítette a fiatalok követeléseit. (…)
A mintegy 50.000 főnyi tömeg, amely állandóan nőtt, gyarapodott, elénekelte a Himnuszt és a Szózatot, majd Veres Péter, a Magyar Írók Szövetségének elnöke ismertette az Írószövetség elnökségének határozatát és hét pontba foglalt követelését. (…)
Percekig zúgott a taps, amikor az emlékműre feltűzték a Kossuth-címert. Ezután Bessenyei Ferenc, a Nemzeti Színház művésze mondta el a Szózatot. (…)
Az Országház előtt a Kossuth téren összegyülekezett hatalmas tömeg hosszú ideig együtt maradt. (…) A tüntetők követelték, hogy Nagy Imre elvtárs beszéljen. Nagy Imre elvtárs este 9 óra körül rövid beszédet mondott a Kossuth Lajos téren.
Az esti órákban a város több pontján rendzavarásra került sor. Különösen súlyosan alakult a helyzet a Magyar Rádió székházának környékén, ahol a megtámadott karhatalmi alakulatok szorongatott helyzetükben fegyvert is használtak. Az összeütközésnek halálos áldozatai és sebesültjei vannak.


A Szabad Nép szerkesztősége közli:

A Szabad Nép üdvözli Budapest népének hatalmas erejű felvonulását és tüntetését a szocialista demokrácia kibontakozásáért, közéletünk megújulásáért!
Kommunista lelkiismeretünket követve mélységesen elítéljük a karhatalmi szervek erőszakos fellépését. Követeljük az azonnali felelősségrevonást!
A Szabad Nép szerkesztősége megfogadja a pártnak és a népnek, hogy egyetlen sorral sem támogatja, hanem megtagadja azokat, akik sortűzzel, terrorral felelnek a nép szavára és követeléseire.


Forró napok a vidéki egyetemi városokban

Hétfőn és kedden a vidéki egyetemi városokban is gyűléseken, felvonulásokon követelte a fiatalság és – hozzájuk csatlakozva – a városi munkásság és az értelmiség a következetes demokratizálást, a teljes leszámolást a visszahúzó erőkkel.

Forrás: http://1956.mti.hu

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu