Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

A Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottsága felhív minden magyar színművészt, tegyen eleget hazafias kötelességének. Felkérés esetén lépjen fel önkéntesen a kórházakban, laktanyákban és üzemekben. Egyben felhívjuk a színházakat, soron lévő darabjaik próbáit kezdjék el, illetve folytassák.

Elkészült a politikai foglyok szabadon bocsátásáról szóló amnesztiarendelet javaslata

A Magyar Távirati Iroda értesülése szerint az Igazságügyi Minisztérium forradalmi tanácsa és törvényelőkészítő bizottsága elkészítette a politikai foglyok szabadon bocsátásáról szóló amnesztiarendelet javaslatát. A javaslat rövidesen a Minisztertanács elé kerül, s hatályba lépése után a politikai foglyokat szabadon bocsátják, kivéve azokat, akiket emberek törvénytelen kivégzéséért ítéltek el. Olyan rendelkezés is készül, amely kimondja, hogy csökkentik a vagyon elleni bűncselekményekért elítéltek büntetését.

Megindul a forgalom a BEV vonalain

A budapesti vasútigazgatástól kapott tájékoztatás szerint pénteken a csepeli gyorsvasút vonalán megindult a rendszeres forgalom. A BEV dolgozóinak az a törekvése, hogy az elővárosi vasutak valamennyi vonalán minél előbb szállíthassa munkahelyükre, illetve otthonukba a dolgozókat. Ezt a törekvésüket azonban egyes helyi forradalmi bizottságok – mint például a cinkotai és a szentendrei – akadályozzák azzal, hogy nem engedték meg a vasutasoknak a munka felvételét. A BEV dolgozói kérik a bizottságokat: tegyék lehetővé, hogy a gödöllői és a szentendrei vonalon megindulhasson a forgalom.

Felhívás az általános és középiskolák vezetőihez

Az Oktatásügyi Minisztérium nemzeti forradalmi bizottsága (…) Felhívással fordul a helyi forradalmi szervekhez az általános és a középiskolák igazgatóihoz és pedagógusaihoz, hogy ahol a feltételek megvannak, november 5-én, hétfőn kezdjék meg a rendszeres iskolai oktatást. November 6-án megjelenik a Köznevelés rendkívüli száma, amely közli az első fontos irányelveket az iskolai munka forradalmi átalakításához.

Moszkvában tanuló magyar diákok távirata a budapesti egyetemi ifjúsági forradalmi bizottsághoz

(…) – Mi Moszkvában tanuló magyar diákok csatlakozunk a budapesti egyetemi ifjúsági forradalmi bizottságának felhívásához, amelyet a Szabad Kossuth Rádió 1956. október 31-én ismertetett. Úgy érezzük, hogy ezekben a sorsdöntő napokban nem maradhatunk távol szeretett hazánktól. Veletek egy sorban akarunk küzdeni a független Magyarországért.

Megindultak a munkásvonatok

A budapesti vasútigazgatóságtól kapott értesülés szerint a budapesti pályaudvarokról pénteken, november 2-án délután 14-15 óra között elindultak a munkásvonatok. Ezek a munkásvonatok még a pénteki nap folyamán visszatérnek Budapestre. A vonatok indításával az a cél vezette a vasutasokat, hogy elsősorban a vidéken lakó dolgozókat budapesti munkahelyükre tudják szállítani.
(…)
A vasutas dolgozók munkáját és a forgalom megindítását nagy mértékben gátolja az a körülmény, hogy egyes helyi forradalmi bizottságok akadályozzák a vasúti munka felvételét.


Az utcai harcok pap áldozata

A Magyar Kurít jelenti: P. Szentey Vilmos, 75 éves karmelita szerzetes a Belvárosban folyó utcai harcok során, az egyik belvárosi ház II. emeleti lakásában reggel 8 órakor szentmisét akart bemutatni. A szent cselekményhez szükséges házi oltáron meggyújtotta a két gyertyát. Amikor a lépcsőimát mondotta gépfegyversorozat törte át az ablakot és kioltotta az öreg karmelita szerzetes életét.

A MÁV vezérigazgatóság forradalmi bizottsága közli:

hogy az 1953. március 25. és 26-án az államvédelmi hatóságok által elhurcolt tényleges vasutas dolgozókat, szolgálatra jelentkezés esetén, a korábbi munkahelyükön azonnal szolgálatba kell állítani és képzettségüknek megfelelő munkakörben, beosztásban kell foglalkoztatni.
Az 1945. április 4. után politikai okokból, fegyelmi úton, vagy egyéb módon elbocsátott dolgozók ügyét, kérelmük alapján a forradalmi bizottságok, vagy az általuk kijelölt szervek egyénileg bírálják el.


Dr. Péteri József váci megyéspüspököt, akit kiszabadítottak fogságából, hazatért Vácra. A városban a székesegyház nagyharangja adta tudtul, hogy a főpásztor megérkezett.



A csepeli gyorsvasút szombaton reggeltől menetrendszerűen közlekedik

A csepeli gyorsvasút ideiglenes forradalmi munkástanácsa értesíti a dolgozókat, hogy a gyorsvasút szombaton reggeltől rendes hétköznapi menetrend szerint közlekedik.

Megkezdik munkájukat a kisiparosok

Az Ipartestületek Országos Központjának forradalmi bizottsága felhívást intézett az ország területén lévő összes kisiparosokhoz, hogy kezdjék meg új hazánk építését és vegyék fel a munkát az ország egész területén.
(…)
Az üvegező mesterek már csütörtökön hozzáláttak a munkához. Először a kórházakban javítják meg az ablakokat. Mivel azonban táblaüvegkészlettel nem rendelkeznek, egyelőre csak ott tudnak dolgozni, ahol tartalék üveg van. Pénteken felvették a munkát a lakatosok, szombaton kinyitják műhelyeiket a fodrászok is.


Az Egészségügyi Minisztérium közlése szerint

a Dán Vöröskereszt 200 ágyas kórházat létesít Budán. A kórház a napokban megkezdi működését.

Az Országos Nemzeti Bizottság felhívása a megyei, a járási, a városi és a községi nemzeti bizottságokhoz

A legfontosabb feladat most minden üzemben azonnal felvenni a munkát. A kormány teljesítette a felkelő nép követelését. A kormány ismert intézkedéseivel a nép, a forradalom érdekében teljesítette, ami tőle telhető. Forradalmunk győzelmét veszélyeztetjük, ha nem kezdjük meg mindenütt azonnal a munkát.

Az ország vérkeringésének megindításához sürgősen fontos cikkeket szerez be a külkereskedelem



A Legfőbb Államügyészség forradalmi bizottmánya tájékoztatásul közli:

A forradalmi események során eddig 5416 elítélt szabadult ki.
(…) A Legfőbb Államügyészség forradalmi bizottmánya egyidejűleg felhívja a megyei ügyészségek forradalmi bizottmányait, hogy a területükön lévő valamennyi börtönt a helyi forradalmi szervekkel közösen haladéktalanul vizsgálják meg, és végezzék el a szabadítást a már megadott irányelvek szerint. (A Rákosi-rendszer elleni politikai bűntettesek, tiltott határátlépők, gazdasági bűncselekmények, a termelőszövetekkel és a tagosítással kapcsolatos bűntettek elkövetői.




A Veszprém megyei nemzeti forradalmi tanács felhívással fordult a győri Petőfi rádióhoz, amelyben kérte, hogy a rádió a zene- és az üzenetközvetítés rovására, bőséges híranyaggal tájékoztasson Budapest és a vidék forradalmi eseményeiről. A napihírekhez fűzzön kommentárt és adjon idegen nyelvű tájékoztatást arról, hogy forradalmunknak nincsenek revizionista, soviniszta törekvései.

Csoda a pesti utcán

A sok csoda, amelynek szabadságharcunk napjaiban szüntelenül szemtanúi voltunk, óráról órára új csodákkal gyarapszik.
A Tanács körút és a Kossuth Lajos utca sarkán, a nagy gyógyszertár előtt találkoztunk ezzel a legújabb csodával. A gyógyszertár Kossuth Lajos utcai kirakatán a következő tábla függ: „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családjainak. A Magyar Írók Szövetsége.” A tábla aljában ezt olvastuk: „A ládát a Magyar Írók Szövetségének gépkocsija 5 és 6 óra között szállítja el.” A nyomtatott táblán egy százforintost ragasztottak át ragasztószalaggal. Alatta a kirakat mélyedésében, esőtől védve, nagy zöld vasláda, 20, 10, 100 forintosokkal és fémpénzzel. Másodpercenkint újabb és újabb pénzdarabok repülnek a ládába. Az arrajárók közül alig akad valaki, aki a maga kis adományát ne helyezné el benne. De olyan sem akad, aki bűnös kézzel hozzányúlna a sok ezer forintra tehető, összegyűlt pénzhez. A láda mellett egy kis önkéntes őrszemet találtunk, Szép László, 10 éves, Irányi utcai tanulót. Senki nem állította oda, de már két órája vigyáz a zuhogó esőben, nehogy valaki hozzányúljon a pénzhez. Ő mondja, hogy ezt még nem is próbálta meg senki.


Az Országos Nemzeti Bizottság, az egységes karhatalom parancsnoksága és a Legfőbb Államügyészség forradalmi bizottmánya felhívása

(…)
A magyar nép ellen elkövetett bűnökért felelni kell. A felelősségre vonást azonban éppen nagy nemzeti felszabadító harcunk, forradalmunk tisztaságának megóvása érdekében bízzák az igazságszolgáltatás törvényes szerveire. A Rákosi-Gerő-klikk bizalmi embereitől megtisztuló ügyészségeken és bíróságokon megalakult forradalmi bizottmányok biztosítják, hogy a büntető eljárás mindenütt huzavona nélkül és a forradalom minden féltve őrzött vívmányának védelmét szem előtt tartva, a törvényes úton, nyilvános tárgyalásokon folyjék és a bűnösök elnyerjék megérdemelt büntetésüket. Ezért felhívjuk az ország forradalmi szerveit, hogy határozottan lépjenek fel minden esetleg helyenkint felmerülő önkénnyel szemben.


Elöljáróságok lesznek Budapest kerületeiben – a budapesti nemzeti bizottmány pénteki ülése

(…)
A kerületek élén tehát ezek szerint a jövőben elöljáróságok lesznek, amelyeket a kerületi elöljárók irányítanak majd. A főváros vezetését a polgármesterre bízzák.
(…)
Az ülésen szóba került, hogy a külföldről érkező segélyadományok elosztása egyes helyeken nem a legésszerűbben történik, sőt néhol visszaéléseket követtek el.
(...)
Intézkedni kíván a bizottság, hogy a főváros utcáin a járókelőket az esti órákban ne igazoltassák feleslegesen.


A Magyar Síszövetség

november 11-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja alakuló ülését az V. Hold utca 5. szám alatti helyiségében.

Gyors ütemben állítják helyre a villamosközlekedést Budapesten



A szerkesztőségek figyelmébe!

Kérjük a t. Szerkesztőséget, bocsásson rendszeresen az MTI rendelkezésére 10 példányt a lapból. Ezzel munkánkat könnyíti meg és lehetővé teszi egyebek közt a vidék és a külföld számára a bőséges és sokoldalú sajtószemle készítését.

Lesz elég üveg Budapesten

Zagyvapálfalván, az ország egyetlen táblaüveggyárában megkezdték a munkát. Eddig 110.00 négyzetméter vékony és 80.000 négyzetméter vastag üveget gyártottak. Naponta további 12.000 négyzetmétert gyártanak.

Szombaton reggel 45 vonalon megindul az autóbuszforgalom



Pénteki jelentések a szovjet csapatmozdulatokról

A Magyar Távirati Iroda munkatársai (…) pénteken újabb szovjet csapatmozdulatokat jelentettek, főleg a keleti megyékből. Ezek szerint pénteken délelőtt Záhonynál két páncélvonat jött át a határon a piros jelzés ellenére. Záhonyban az egyik szerelvény katonasága szétszéledt, míg a másik csoport az állomáson tartózkodik. A MÁV-tól szerzett értesülés szerint szovjet vasutasok átvették a záhonyi vasútállomást. (…) Kisvárdára az elmúlt éjjel nagyobb páncélos egység jött be és Debrecenből is állandóan érkező szovjet csapatokat észlelnek. Szolnokon az elmúlt 24 órában nagyobb szovjet alakulatok, elsősorban harckocsik és páncélkocsik vonultak át, amelyek a Tiszántúlról érkeztek és nyugati irányban hagyták el a várost.
(…)
Gyöngyös környékén, Halmajugra községnél nagyobb egységekből álló szovjet páncélos osztag állomásozik, amely csütörtökön és pénteken érkezett ide. A csapatok egyes alakulatai beásták magukat. A jelentés szerint Nagyréde környékén is szovjet csapatok ütöttek tábort.


Nagy Imre üzenete Dag Hammarskjöldnek

Az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának, Dag Hammarskjöld úrnak, New York
(…)
Kérem Excellenciádat, szólítsa fel a nagyhatalmakat Magyarország semlegességének elismerésére és utasítsa a Biztonsági Tanács a szovjet és magyar kormányt a tárgyalások azonnali megkezdésére.


A magyar kormány szóbeli jegyzékei a Szovjetunió budapesti nagykövetségének

(…)
Az első jegyzék emlékeztet arra: a magyar kormány már a múlt héten felkérte a Szovjetunió kormányát, kezdjenek azonnal tárgyalásokat a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kivonására. A Szovjetunió kormánya annak idején ezt helyeslően fogadta, s hasonlóképpen nyilatkozott a szovjet nagykövet is a magyar miniszterelnöknél tett látogatása során. A fent ismertetett megbeszélések ellenére azonban – közli a szóbeli jegyzék – október 31-én és november 1-jén sajnálatos módon újabb szovjet egységek lépték át a magyar határt.
(…)
A magyar kormány (…) javasolja, hogy (…) azonnal kezdődjenek meg a tárgyalások a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kormányküldöttségei között a varsói szerződés felmondásának végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok haladéktalan kivonására.
(…)
A másik szóbeli jegyzék ugyanennek a kérdésnek a katonai oldalát közelíti meg, s indítványozza, hogy a szovjet csapatok kivonását előkészítő vegyes bizottság 1956. november 2-án, tehát azonnal kezdje meg munkáját a magyar országgyűlés épületében.
(…)
A harmadik szóbeli jegyzék ismét a szovjet csapatok magyarországi hadmozdulata ellen tiltakozik. Ismételten megállapítja, hogy november 2-án, tehát a mai napon is újabb szovjet egységek lépték át a határt, birtokba véve útközben a vasútvonalakat és vasútállomásokat.


Olaszország kérte a magyar ügy felvételét a rendkívüli közgyűlés napirendjére

New York
Leonardo Vitetti, Olaszország ENSZ-delegátusa nyomban az amerikai határozati javaslat feletti szavazás után rátért a közgyűlésben Nagy Imre magyar miniszterelnök levelére, amely levél az Egyesült Nemzetek közreműködését kéri a magyar semlegesség megvédésére. Az olasz küldött kéri, hogy a rendkívüli közgyűlés intézkedjék a felhívásra adandó választ illetően. (AFP)


A Biztonsági Tanács pénteken vagy szombaton vitatja meg a magyarországi helyzetet

New York
Az ENSZ-ből származó hír szerint a Biztonsági Tanácsot péntek délutánra, vagy szombatra összehívják a magyarországi helyzet megvitatására. (AFP)


Eisenhower gazdasági segélyt ajánlott fel Lengyelországnak (AFP)



Portugália, Guatemala, Pakisztán, Norvégia és a Dominikai Köztársaság a magyar kérdés megtárgyalása mellett (AFP)



A hamburgi fiatalok 130.000 márkát gyűjtöttek Magyarországnak

Hamburg
Hétezer hamburgi fiatal csütörtökön 130.000 márkát gyűjtött Magyarországnak. Ebben az akcióban az ifjúsági szervezetek tagjai, diákok és főiskolások vettek részt. (DPA)


Az Egyesült Államok új magyarországi követének bécsi nyilatkozata

Bécs
Csütörtökön Budapestre vezető útja során Bécsbe érkezett Edward T. Weiles, az Egyesült Államok új magyarországi követe. Újságírók kérdésére kijelentette, hogy Washington egyelőre még nem dolgozott ki segélyprogramot Magyarország számára, azonban mindent meg akar tenni az amerikai-magyar barátság elmélyítésére.


A magyar kérdés megtárgyalásának menete az ENSZ-ben

A Biztonsági Tanács pénteken délután, vagy szombaton ül össze, hogy megvizsgálja Nagy miniszterelnök felhívását a magyar semlegességről – jelentették ki az ENSZ-ben a közgyűlés rendkívüli éjszakai ülésének befejezése után.
(…)
Abban az esetben, ha a Szovjetunió vétót emelne egy olyan határozat ellen, amely Magyarország függetlensége és semlegessége mellett foglal állást, meg nem szakított rendkívüli közgyűlés feladata lesz megvitatni a magyar kérdést.


Dulles köszöntötte a magyar semlegesség kikiáltását

Foster Dulles (aerikai külügyminiszter - szerk.) (…) támogatta Olaszország küldöttének észrevételeit, kijelentve, hogy a szovjet csapatok magyarországi távozásáról szóló bátorító híreket nyugtalanító jelentések követik e csapatok visszatéréséről.
A magyar semlegesség kikiáltását köszöntve Dulles hangsúlyozza, hogy a Biztonsági Tanácsnak – amely elé a magyarországi helyzetet terjesztették – a legnagyobb éberséggel kell követnie az eseményeket. (AFP)


A Szocialista Internacionálé követeli a szovjet csapatok távozását Magyarországról



Átmenetileg megszakadt a Bécs-Budapest közötti légihíd

Bécs
Az a légihíd, amely lehetővé tette, hogy a bécsi repülőtérről Magyarországra jusson az élelmiszer és gyógyszerszállítmány, átmenetileg megszakadt. (AFP)


Kossuth-címeres zászló a londoni magyar követségen

London
A londoni magyar követség épületére két nappal ezelőtt kitűzték a Kossuth-címeres nemzeti színű zászlót.


A francia ellenállási mozgalom magyar származású tagjai gyűjtést szerveznek

A magyar származású önkéntesek és volt ellenállók francia szövetsége felkereste a párizsi magyar követséget, tolmácsolta a szövetség tagjainak együttérzését és közölte, hogy a szövetség gyűjtést szervez, hogy gyógyszert vásároljon a magyarországi szabadságharc sebesültjei számára.

Gyászünnepség a belgrádi magyar nagykövetségen

Belgrád
A Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövetségének forradalmi bizottsága november 1-jén este rövid gyászünnepségen adózott a magyar függetlenségért és a szocialista megújhodásért vívott harcokban elesett hősök emlékének.


A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának felhívása

London
A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottsága arra hívta fel az ország népét, hogy ne követelje a szovjet csapatok kivonását az országból. A párt felhívása szerint a szovjet csapatok a potsdami egyezmény alapján állomásoznak Lengyelországban, hogy biztosítsák kelet-németországi megszállási csapatok utánpótlási vonalait. A szovjet csapatok ezenkívül védelmezik az ország nyugati határait német katonai támadás ellen.
Magyarországon a helyzet alakulása új és veszedelmes szakaszba lépett. Helyes azonban, hogy Magyarországon maga a nép biztosítsa hatalmának fennmaradását és nem külföldi beavatkozás – mondja a LEMP központi bizottsága.


Az amerikai külügyminisztérium cáfolata

Washington
Az Egyesült Államok nem folytatott semmiféle titkos tárgyalást és nem lépett semmiféle titkos kapcsolatba a Szovjetunióval a kelet-európai országokra vonatkozóan – jelentette ki csütörtökön az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
A szóvivő mindamellett hozzátette, hogy Dulles külügyminiszter október 4-én a Kocsa Popovics jugoszláv külügyi államtitkárral New Yorkban folytatott megbeszélésen néhány általános jellegű megjegyzést tett a csatlósországok problémájára vonatkozóan. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Dulles egy pillanatig sem várta Popovicstól e megjegyzések Moszkvába való továbbítását. (AFP)


Ma éjjel tizenegy órakor rendkívüli ülésen tárgyalja a Biztonsági Tanács a magyarországi helyzetet

ENSZ-New York
Entezam iráni küldött, a Biztonsági Tanács november havi elnöke pénteken – magyar idő szerint – 23.00 órára rendkívüli ülésre hívta össze a Biztonsági Tanácsot, hogy foglalkozzék a magyarországi helyzettel. Erre azután került sor, hogy csütörtökön éjjel olyan jelentések érkeztek, amelyek szerint új szovjet egységek léptek Magyarország területére.
A Tanács múlt vasárnap foglalkozott a magyar kérdéssel, de ülését döntéshozatal nélkül elnapolta, hogy megvárja a további fejleményeket. Dag Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára csütörtökön üzenetet kapott Nagy Imre magyar miniszterelnöktől. Az üzenet tájékoztatta az ENSZ főtitkárát a csapatmozdulatokról és azt kérte, hogy az ENSZ védelmezze és biztosítsa Magyarország újonnan kinyilatkoztatott semlegességét. (AP)


A három nyugati nagyhatalom ENSZ-képviselője kérte a pénteki ülés megtartását

ENSZ-New York
A Biztonsági Tanács ülésének péntekre való összehívását Lodge amerikai, Dixon angol és Louis de Guiringaud francia küldött kérte. Entezamhoz intézett közös levelükben a következőket írták: „Tekintettel a magyarországi válságos helyzetre, kormányunk nevében tisztelettel arra kérjük, hogy ma délutánra sürgősen hívja össze a Biztonsági Tanács ülését”. (Az ülést ugyanis New York-i idő szerint délután öt órakor tartják meg.) (AP)


Eisenhower 20 millió dollár értékű segélyt ajánlott fel Magyarországnak

Washington
Eisenhower elnök 20 millió dollár értékű élelmiszert és más segélyszállítmányt ajánlott fel pénteken a forradalmi Magyarországnak.
A Fehér Ház idevonatkozó közlése kiemelte, hogy ez kezdeti juttatás, amelyet feltehetően még több támogatás követ, ha szükség lesz rá.
Eisenhower egy nyilatkozatban azt mondotta, „egész Amerika elismeréssel adózik ezekben a zűrzavaros napokban a magyar népnek bátorságáért és áldozataiért, amelyeket a szabadság biztosításáért vállalt”. (AP)


Az angol alsóház rendkívüli ülésén foglalkozik az egyiptomi és magyarországi helyzettel

London
Az angol alsóház pénteken azt a szokatlan határozatot hozta, hogy szombaton is ülésezik. A rendkívüli ülésen az egyiptomi és magyarországi eseményeket vitatják meg. (DPA)


Megnyílt a Biztonsági Tanács ülése

New York
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken – magyar idő szerint – 23.41 órakor összeült, hogy megtárgyalja a magyarországi helyzetet. (AFP)


Csütörtökön leszállt egy osztrák repülőgép a budapesti repülőtéren

Bizalmas!
Bécs
Az osztrák repülő mentőszolgálat egy gépe csütörtökön két osztrák pilótával leszállt a budapesti repülőtéren. Ez volt az egyetlen nyugati repülőgép, amely a felkelés megkezdése óta Budapesten leszállt. Az osztrák gép a bécsi francia nagykövetség kérésére repült Budapestre, hogy egy ott megsebesült francia újságírót elszállítson a magyar fővárosból. A gép ezenkívül narkotikumokat vitt Budapestre.
A repülőgép személyzete Bécsbe való visszatérése után elmondta: Budapestre érkezésük idején a budapesti repülőtér szovjet csapatok által volt körülvéve és megszállva. Francia, osztrák és szovjet diplomáciai képviselők hosszabb tárgyalásai után a repülőgép engedélyt kapott, hogy a sebesült újságíróval és két francia orvossal Bécs felé induljon. Pierre Pedrazzinit, a sebesült újságírót a francia légierő egy gépén tovább szállították Párizsba. A schwechati repülőtéren két vérátömlesztést kapott. (DPA)


Megerősítik az NDK-ban az üzemi harci csoportokat

Bizalmas!
Berlin
A magyarországi eseményekre való tekintettel Kelet-Berlinben és az NDK több városában állandóan gyakorlatokat tartanak az üzemi harci csoportok. A harccsoportok felelős vezetőit utasították, hogy javítsák meg csapataik kiképzési módszereit és fokozzák az éberséget. (DPA)


A L’Aurore cikke a magyarországi eseményekről

Bizalmas!
A L’Aurore című párizsi lap a következőket írja a magyarországi eseményekről: „Egyszerűen nem lehet megérteni, hogy ugyanabban az órában, amikor szovjet tankok haladnak át a magyar határon, az ENSZ közgyűlése előtt Moszkva képviselője Franciaország és Nagy-Britannia elítélését merte követelni… Franciaország és Nagy-Britannia elítélését merte követelni… A Szovjetunió csak nagyon ritkán mutatott ennyire barbár cinizmust.” (DPA)

Forrás: http://1956.mti.hu

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu