A Vietnam szó hallatán sokaknak mindjárt a háború és a pusztítás jut eszébe. Ezen nem is szabad csodálkozni, hiszen a hatvanas és hetvenes években a harcokról érkezett jelentések a híradások állandó részét képezték. Most viszont az igazi Vietnamot, ezt a különös hangulatú és szépségű délkelet-ázsiai országot, annak gazdag történelmét és dicső uralkodócsaládját szeretném bemutatni.

Vietnamnak a krónikák szerint közel ötezer éves történelme van. Az időszámításunk előtti IV. és III. század elején Vietnam északi részén a Közép-Kínából bevándorolt Lac-Viet törzsek szövetséget alkottak Van Lang néven, amely i. e. 257-ben beolvadt az Au Lac néven több kisebb törzsszövetség egyesítésével megalakuló államba. A történészek feltételezik, hogy az Au Lac elnevezés a tay-au és a lac viet törzs nevéből származik, amelyeket Thuc Phan egyesített, aki egyben az új állam uralkodójává vált An Duong néven. Nagy erődítmények, csatornák építése és a korabeli főváros (Co Loa) alapítása fűződik a nevéhez. Kínai mintára szervezte meg az államigazgatást, hadsereget állított fel, bevezette a hieroglifikus írást és pénzt veretett. 111-ben Au Lacot Kína bekebelezte, és Giao Chi néven tartományává tette a korábban virágzó birodalmat. A kínai feudális kultúra ezután erős hatást gyakorolt az országra. Az egy évezreden keresztül tartó kínai elnyomás ellen több nagy lázadás tört ki. Az ország formálisan 939-ben szabadult fel a kínai uralom alól (Ngo Quyen vezetésével), de ezt követően is Kína vazallusa maradt.

Vietnam 1069-ben meghódította a mai Közép-Vietnamban fekvő Csampa Hindu Birodalmat. Kína 1164-ben hivatalosan is kénytelen volt elismerni az egyre erősödő szomszédos állam függetlenségét, Annam-Quoc Királyság néven.

A Tran-dinasztia hatalma alatt Vietnam a mongol hadak három inváziós kísérletét is sikeresen visszaverte. 1407-ben a kínai Ming-dinasztiának 20 évre ismét sikerült hatalma alá hajtani az országot. A felkelések élére álló Le Loi nemesember alapította meg a második Le-dinasztiát. Ebben az időszakban épült ki a közigazgatási szervezet, született meg az első törvénykönyv, virágzott fel a nemzeti irodalom (e kor legismertebb írója Nguyen Trai /1380-1442» volt). Vietnam ezekben az időkben Indokína vezető hatalmává vált.

1527-ben a Mac-dinasztia ragadja magához a hatalmat, akiket azonban az egymással összefogó két főúri család, a Nguyen és a Trinh 1593-ban elűzött az országból és visszaállította a Le család hatalmát. A 17. században viszont egymást érték a két befolyásos család közti hatalmi vetélkedések: északon ténylegesen a Trinh, délen pedig a Nguyen család tartotta a kezében a hatalmat.

A francia kereskedők és misszionáriusok a XVIII-XIX. században fontos pozíciókat építettek ki az országban. Fegyverszállítmányaikkal tovább szították a hatalmi harcot. A visszás politikai viszonyok a népi elégedetlenséget a végsőkig fokozták. 1771-ben kitört a híres Tayson-felkelés. A Tayson fivérek sikeresen harcoltak a hatalmat kezükben tartó családok, sőt a segítségül hívott kínai és az inváziós sziámi seregek ellen is. 1788-ban még egy francia lovasszázadot is sikerült megsemmisíteniük. Mivel a Tayson fivérek egyike császárrá kiáltatta ki magát, mozgalmuk elveszítette tömegbázisát, így Nguyen Phuc Anh-nak (aki a Nguyen-dinasztia egyedüli túlélője volt) sikerült véget vetnie a Tayson-uralomnak. 1801-ben 107 ezer katonát, 26 ezer tengerészt és 450 csatahajót számláló seregével visszafoglalta Hue-t, majd 1802-ben északra vonult és elfoglalta a Trinh-dinasztai fővárosát, Hanoit is, ezzel újraegyesítette az egész országot. A győztes Nguyen Phuc Anh még ugyanebben az évben Gia Long néven a császári trónra lépett. Uralkodásának idején keletkezik a vietnami nemzeti irodalom leghíresebb eposza, a "Kim Van Kieu" c. verses regény, szintén egy Nguyen-családtag tollából.

Utóda, Minh Manh császár számít a legnagyobb vietnami uralkodónak: az ő uralkodása alatt érte el történelme folyamán a vietnami birodalom a legnagyobb kiterjedését: Dai Nam (a Nagy Dél Országa) lett. A császárnak sikerült kikerülnie a sziámiak invázióját, ugyanakkor hatalmát a mai Laoszra és Kambodzsára is kiterjesztette.

A francia gyarmati uralom az 1858-as Da Nang-i partraszállással kezdődött és 1885-ben konszolidálódott a tiencsini szerződéssel, amelyben Kína lemondott jogairól Franciaország javára (korábban ui. egy régi, a vietnami uralkodóházzal szemben a formális hűbéri kötelezettségből eredően vállalt védelmi megállapodás teljesítéseként Kína katonai segítséget nyújtott Vietnamnak). A hódító háború vélt okát a misszionáriusok "megvédelmezése" szolgáltatta. Gia Long császár halála után (1820) ugyanis az európai hittérítők gyakran részt vettek az uralkodó dinasztia ellen szervezett összeesküvésekben, felkelésekben azzal a céllal, hogy megnyerjék maguknak a katolikus vallású lakosságot. Ezért császári rendeleteket hoztak a katolikus vallás betiltásáról és az e vallást gyakorlók üldözéséről. A Vietnam ellen indítandó katonai expedíció előkészítéséhez III. Napóleon francia császár megnyerte szövetségesül a katolikus Spanyolországot. A francia"spanyol hajóraj 1858 augusztusában foglalta el a Da Nang-i erődítményt, és ezzel megkezdte az ország leigázását. A harcok a hősies ellenállás miatt azonban változó sikerrel folytatódtak, de a vietnami császár végül is tárgyalásokra kényszerült, a békeszerződést 1862. július 5-én írták alá. A franciák azonban megszegték a békeszerződést, újra csak folytatták előrenyomulásukat, újabb és újabb előnyös feltételeket csikartak ki maguknak. 1864-ben sikerült megszerezniük Saigont, amit "Cochinchine francaise" néven azonnal gyarmatukká tettek. Annamra a protektorátust csak a harcias Tu Duc császár távozása után tudták végleg rákényszeríteni, miután Coubert francia admirális szétromboltatta a parti erődítményeket a fővárosban és ultimátumot intézett az annami kormányhoz, hogy vagy elfogadják a protektorátust, vagy tovább bombázza a császár székhelyét. A uralkodó 1883. aug. 21-én kénytelen volt engedni és aláírni az előnytelen szerződést. A franciáknak tehát 26 évre volt szükségük ahhoz, hogy uralmuk alá hajtsák az ország mind a három részét, amelyből kettő " Tonkin (Észak-Vietnam) és Annam (Közép-Vietnam) protektorátus, Kokinkína (Dél-Vietnam) pedig gyarmat lett.

A Tu Duc császárt követő uralkodók közül a legtöbben szintén nehezen törődtek bele alárendelt helyzetükbe, ami sokszor trónjukba került, és száműzték őket az országból.

A huei udvarban 1916-ban kíséreltek meg utoljára felkelést, ekkor a mindössze 16 éves Duy Tan császár szervezett fegyveres felkelést a gyarmati uralom ellen.

Az utolsó uralkodó, Bao Dai 1925-ben került trónra. Ő volt az, aki 1945. június 18-án kimondta Vietnam teljes függetlenségét, és az Annam királya rang mellé újra felvette a Vietnam császára titulust (amit a franciák 1885-től megtiltottak az alárendelt vietnami uralkodóknak). A hatalom megkaparintásáért szervezkedő Viet-Minh Kommunista Mozgalom vezetője, Ho Chi 1945. augusztus 25-én azonban lemondatta Bao Dai császárt, majd a japán összeomlás után (1945. szeptember 2.) az ország egész területére kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Az uralkodó, hogy elkerülje a vérontást, nem támasztott akadályokat. Trónfosztásakor a következőket mondta: "Az emberek boldogsága és az ország függetlensége mindenek felett áll." Népének a következőket üzente: "Inkább leszek egy független ország polgára, mint egy elnyomásban lévő ország királya." A lemondatott császárt mint Vinh Thuy polgárt Hanoiba szállították és Ho Chi Minh elnök főtanácsadójának nevezték ki, hogy ezzel is elejét vegyék a császári hagyományokhoz ragaszkodó tömegek elégedetlenségének, illetve lázadásának.

A kommunista hatalomtartók az ország felvirágoztatását ígérték, de mint a történelmi tények mutatják, ennek éppen az ellenkezőjét tették: a sokat szenvedett nép még szörnyűbb sorba, háborúba, szegénységbe, véres önkényuralmi rendszerbe jutott (pl. 1968-ban az újévi ünnepek alatt a kommunista csapatok lerohanták Huét és Saigont és egyéb gyilkosságok sorozata mellett mintegy 5000 embert élve eltemettek!). Az új hatalom visszásságai mellett a népnek a franciák által újraindított kolonizációs kísérletektől is szenvednie kellett, akik gyorsan elfelejtették a fiatal állammal szemben vállalt kötelezettségeiket, és 1946 végén az egész országban újraindították gyarmati háborújukat, amely 1954-ben Dien Bien Phunál a vietnami erők győzelmével ért véget.

1948 és 54 között Bao Dai császár államfőként visszatért a hatalomba, de a kommunisták szovjet és kínai segítséggel polgárháborús állapotokat provokáltak. A külső-belső konfliktust 1954-ben a Genfi Egyezményben igyekeztek lezárni, amikor is a 17. szélességi fok " a Ben Hai folyó mentén " ideiglenes demarkációs vonalat állapítottak meg az ország északi és déli része között. A délen megalakult Vietnami Köztársaságban továbbra is Bao Dai maradt az államfő, míg az északi kommunista rendszerben Ho Chi Minh. Az amerikai kormányzat és a dél-vietnami rendszer ellenállt az ország (kommunista) egyesítésére vonatkozó határozatok végrehajtásának, így újabb nagy emberi és anyagi áldozatokkal járó, hosszan tartó háború kezdődött, amelynek végső szakaszában már félmilliós amerikai hadsereg vett részt közvetlenül a harcokban. Az USA két évtizedes intervenciója " az 1973-as párizsi béketárgyalásokat követően " végül is 1975. április 30-án ért véget. 1976-ban az ország egész területén választásokat tartottak, és az új nemzetgyűlés határozata értelmében az egységes Vietnam hivatalos neve Vietnami Szocialista Köztársaság lett. A békés építőmunka azonban még ekkor sem kezdődhetett meg, mert egyrészt véres belső tisztogatás kezdődött a déli országrészben (több százezer értelmiségit, tisztet, állami tisztviselőt, kézművest, kereskedőt, vagyonos embert mészároltak le), másrészt a kommunista erők hadserege a szomszédos Kambodzsában újra csak háborúba bocsátkozott a vörös khmerek ellen. A felszabadító vietnami katonák azonban a kívánatosnál jóval hosszabb ideig maradtak az országban, ami a nemzetközi közvélemény ellenkezésével, s ezáltal az ország elszigetelődésével járt. Az utóbbi néhány évben Vietnamnak sikerült rendeznie kapcsolatait szomszédaival, az USA-val, és 1995 óta tagja az ASEAN-nak is.

A jelenlegi ország területe 329 556 km2, ami az Indokínai-félsziget mintegy 15%-át teszi ki.

Vietnam a trópusi égövben, a monszunesőket hozó passzát szélrendszer zónájában található, így Ázsia több más országához hasonlóan itt is a monszun határozza meg az évszakok változását. Gyakorlatilag két évszak van: a nyár és a tél. A nyár " az úgynevezett esős évszak " márciustól szeptemberig tart. A tél októbertől márciusig tart " ez a száraz évszak.

Az ország jelenlegi területén ma mintegy 75 millió ember él. Túlnyomó többségük " mintegy 85% " vietnami (kinh), de az országban több mint hatvan nemzetiség és kis etnikai csoport található. Az uralkodó vallás a buddhizmus, de az ország középső és déli részén jelentős befolyása van a katolikus vallásnak is (7%). Az ország hivatalos nyelve a vietnami. A vietnami család monogám, a név és a birtok apai ágon öröklődik. A mindennapi életben mély gyökerei, ősi hagyományai vannak az elődök kultuszának, a családi ünnepeknek, szertartásoknak. Családi ünnepeik közül legfontosabb a több napig tartó TET (Holdújév ünnepe), amely a holdnaptár szerint január végére, február elejére esik. A TET a tavasz kezdetét jelzi, családi körben ünneplik meg. Ekkor rendszeresen felkeresik távol élő családtagjaikat, barátaikat, de elődeik sírját is. Ez a legnagyobb vallási, családi ünnep, amelynek előkészítése és menete bizonyos mértékben a mi karácsonyunkhoz hasonlít. Az ünnep jellegzetessége az ún. TET-fa, ami lényegében egy feldíszített, virágzó őszibarack- és/vagy mandarinfa. Fontos vallási ünnep még Buddha születésnapja, amelyet a 4. holdhónap teliholdjának idején köszöntenek. A házakat és a pagodákat lampionokkal díszítik fel, körmeneteket rendeznek. A 8. holdhónapban teliholdkor ünneplik az Ősz Közepének Ünnepét.

A hely, ahol most Hanoi áll, már a neolitikum idején is lakott volt. Ly Thai To császár alapította a várost 1010-ben, Than Longnak a Felszálló Sárkány városának nevezve. A legenda szerint, amikor a császár ideérkezett, egy hatalmas aranysárkány bukkant és szállt fel a város mostani helyéről. Mai nevében a Ha folyót jelent, utalva a Vörös folyóra, míg a Noi a Folyó ölelte várost szimbolizálja. Hanoi 1902-től 1953-ig Francia Indokína fővárosa volt, amelyre leginkább a középületek stílusából lehet következtetni, de a buddhista pagodák is ugyanúgy megtalálhatóak, amelyek már a keleti világ részei. Sokat szenvedett ez a város a háború alatt, amelyre ma is emlékeztetnek a lezuhant B"52-es roncsai és a bomba szaggatta hídpillérek.

A világ nyolcadik csodájának nevezett Leszálló Sárkány öble 150 km-re és közel ötórányi autóútra van Hanoitól. A Sárkány-öböl smaragd víztükréből háromezer dolomitszikla emelkedik ki. A hatalmas sziklák évmilliókkal ezelőtt hegyláncok végeként süllyedtek a tengerbe. A monda szerint egykoron hódítók jöttek ide fehér vitorlásokkal, lerombolták a pagodákat, házakat, kerteket és igába akarták hajtani a vietek népét. Fent, az égben élő Sárkány szíve megesett a borzalmak láttán, és alászállt. Sziklákat dobált a vízbe, összezúzta a hajóhadat, majd amikor a kő elfogyott, testével állta útját a hajóknak. Így mentette meg az itt élőket, akik azóta tisztelik a sárkányt, melyről az öböl a nevét kapta.

Hue, az egykori császárváros, 1802 és 1945 között a Nguyen-dinasztia 13 császárának vezetése alatt Vietnam politikai központjaként működött. Ebben az 1687-ben alapított városban a keleti kultúra minden ékessége megtalálható, pagodák és az uralkodók temetkezési helyei szinte egymást érik. A világörökség kincseként, a huei Citadella most már védelem alatt áll. Ennek része a Tiltott Bíbor Város, a mindenkori császár kizárólagos rezidenciája, amely a háború alatt majdnem teljesen elpusztult. Most zöldségeskertek és mimózák virulnak ott, ahol régen a császári szerelem virágzott.

A Kilenc Sárkány folyója a Mekong. Kínát, Laoszt, Kambodzsát megjárva itt Délen már megpihenten terpeszkedik szét. Saigon vagy mai nevén Ho Si Minh-város (a várost Nguyen Phuc Chu alapította) pezsgő nagyvárosi életével kicsit Európát idézi. Taxi, hamburgersütő, a folyón úszó étterem, a főtér akár a londoni Piccadilly, de van itt muszlim mecset, keresztény katedrális, hindu templom is és a kínai negyed, a Cholon.

A történelmi adatok és a mai Vietnam ismertetése után szeretném közelebbről is bemutatni a Nguyen-dinasztia császárait, nevezetes tagjait, valamint a ma élő hercegeket és hercegnőket.

A dinasztiaalapító Nguyen-Phuoc Anh (1762"1820) Gia Long császár néven 18 éven át uralkodott (1780-tól az Annam királya címet is viselte). Az ő uralkodása alatt lett az ország neve Dai Viet Quoc-ból Viet Nam Quoc. A császár neve is az ország újraegyesítését jelképezte: Gia a "Gia Dinh"-ből, mely a déli rész fővárosának, Saigonnak volt a korábbi neve, míg a Long az északi országrész fővárosának, Hanoinak a korábbi nevéből (Thang Long) származik. A dinasztiaalapító uralkodó 51 gyermeke közül a 7. fiú, Nguyen-Phuoc Dam herceg (1791"1841) Minh Mang néven lett Vietnam következő császára (Gia Long első három fia fiatalon elhunyt, míg a 4. fiú, Nguyen-Phuoc Khanh herceg, aki XVI. Lajos francia király udvarában képviselte hazáját, még apja császárrá koronázása előtt himlőben elhunyt. Az ő utódai közül került ki a Japánban száműzetésben élt Kuong De herceg, trónkövetelő, akit a II. világháború alatt a megszálló japánok a saját bábcsászáruknak szerettek volna megtenni.

Minh Mang ("a fénylő képviselő") bölcs és méltóságos uralkodó volt, a művészetek nagy pártfogója, maga is írt költeményeket. Apjához és legtöbb utódjához hasonlóan Konfucius tanait követte, és nagyon sok templom építése fűződik a nevéhez. A történészek egy része szemére veti, hogy üldözte a kereszténységet, de amit a francia misszionáriusok abban az időben tettek Vietnamban, annak sem volt sok köze a valláshoz, hiszen fő feladatuk a terep előkészítése volt a későbbi gyarmatosításhoz, az igék hirdetése helyett inkább politizáltak és egymásnak ugrasztották a másként gondolkodókat.

Minh Mangnak 142 gyermekét tartja számon a történelem. A császár gyermekeinek és egyéb jövendőbeli utódainak sajátságos neveket kreált, ami jelenleg is megkönnyíti a történelmi tájékozódást az igen nagyszámú leszármazott pontos genealógiai adatait tekintve.

"Ming" (ragyogó) volt a neve a dinasztiaalapító fiainak, "Huong" (parfümillat) a nagy császár fiúunokáinak a hivatalos neve, illetve rangjának része. A dédunokák nevében az "Ung" (előzékeny) szó fordul elő. Ezeket követi a "Buu" (értékes) és a "Vinh" (dicsőséges). A hatodik generációs fiúutódok nevében a "Bao" (nagyszerű) szó fordul elő.

Minh Mang császárt második fia, Nguyen Phuc Thi herceg (1807"47) Thien Tri császárként hat évet tölthetett az aranytrónuson. Ő is mély vallásosságáról, művészi hajlamairól volt híves. A béke híve volt, de misszionáriusok bebörtönzése miatt mégis háborúba keveredett a franciákkal. Huszonkilenc fiút hagyott hátra.

A legidősebb fiú, Huong Bao herceg apja hatalmára tört 1840-ben, de lázadása megbukott, jómaga 1854-ben a börtönben öngyilkos lett. Tíz évvel később a lázadók fiát, Dinh Dao herceget szerették volna trónra juttatni, de ő is börtönben végezte, sőt két évre rá anyjával, feleségével és testvéreivel együtt a börtönben megfojtották.

Thien Tri második fia, Huong-Nham herceg (1829"83) Tu Duc császárként mindössze 12 évesen lépett apja örökébe, és 42 évi uralkodása mély nyomokat hagyott országának történelmében. Az intelligens és harcias császár 1848-ban törvényben mondta ki a kereszténység betiltását, és egész uralkodása alatt sikeresen ellenállt a francia hódításnak, így valójában ő volt Vietnam utolsó szuverén uralkodója. Százhárom nyilvántartott felesége és ágyasa ellenére sem született utóda, így öccsének, az álnéven irodalmi műveket alakotó Huong Y hercegnek a fiát, a szintén művészlélek Ung Chan herceget örökbe fogadta (rajta kívül még egy öccsének, Huong Hoi-on Cai hercegnek a három fiát is örökbe fogadta, akik később szintén trónra jutottak), aki Duc Duc néven lett Vietnam 5. császára, igaz, mindössze 2 napig, mert lemondatták. A tragikus sorsú uralkodó három hónap múlva börtönben végezte (egyes források szerint éhenhalatták, majd egy sebtében ásott sírba meztelenül temették el). Tizenegy fia és 2 lánya született, közülük a legtöbb még gyermekkorában elhunyt, ám a 7. fiú lett később Vietnam 10. császára, de róla majd később.

A két napig uralkodó Duc Duc császár után nagybátyja (Thien Tri császár 29. fia), Huong Dat herceg (1847"83) Hiep Hoa néven lépett trónra. Az ő uralkodása alatt vették a francia hadihajók ágyútűz alá Huét, így végül a protekorátusról szóló szerződés aláírására kényszerítették az uralkodót. Három hónap múlva az udvari hatalmasságok koholt vádakkal letartóztatták, majd két napra rá rákényszerítették, hogy öngyilkos legyen.

Hiep Hoa halála után a már korábban említett három fiútestvér (Tu Duc császár örökbe fogadott fiai) követte egymást a trónon.

Először Kien Phuc (1869"84) jutott trónra (a tragikus 1883. évben ő volt Vietnam 4. császára!). A 15 éves beteges fiú helyett azonban valójában mostohaanyja és annak titkos szeretője uralkodott az országban. Amikor Kien Phuc erre rájött, megfenyegette őket, mire a mostohaanyja pontosan a koronázását követő kilenc hónap múltán megmérgezte. Az ifjú császárt öccse, Ham Nghi (1871"1943) követte az aranytrónuson. Az ifjú herceget az udvari kamarilla egyenesen Hue külvárosából, rongyosan vitte a palotába, ugyanis a herceg meglehetős szegénységben élt itt egyszerű származású anyjával. A francia gyarmatosítók, hogy ezáltal is tudomására hozzák a vietnami uralkodó alárendelt helyzetét, megtiltották neki a császári titulus viselését, helyette csak az Annam királya rangot engedélyezték.

A császár nem tudott beletörődni a franciák elnyomó politikájába, ezért 1885-ben felfegyverezte a huei Tiltott Várost, majd megkezdte a fegyveres harcot a megszállók ellen. A francia túlerővel szemben a császár és követői később a laoszi határ közelében lévő dzsungelbe vonultak vissza és onnan folytatták gerillaharcukat, míg az uralkodót 1888-ban el nem árulták, minek folytán a franciák letartóztatták, majd rövidesen Algériába száműzték. A volt uralkodó itt egy francia nőt vett feleségül. Egyetlen gyermekük, a jelenleg 90-es éveiben járó Nhu Ly hercegnő egy francia gróf, Barthomivat de La Besse felesége lett. A vietnami köztársasági hatóságok 2000-ben az idős hercegnőt felkeresték, hogy a franciaországi Thonac városában eltemetett édesapja hamavainak hazaszállításáról tárgyaljanak vele, de a tárgyalások végül sikertelenül zárultak.

Ham Nghinak a Tiltott Városból való távozása után a franciák bátyját, Dong Khanht (1864"89) nevezték ki királynak. Ő volt az utolsó császárnak, Bao Dainak a nagyapja. Hat fia és két lánya született. Ő alapította az Annami Sárkányrendet (1886), melyet öt osztályban osztottak ki (nagy vállszalag, főparancsnok, parancsnok, tiszti és lovagi fokozat). Négyévnyi országlás után a 25 éves császár betegségben hunyt el.

A 10. Nguyen uralkodó a már említett Duc Duc császár fia, Than Thai (1879"1954) volt. Anyjával együtt az előző császár uralma alatt házi őrizetben tartották. Nagyon intelligens és művelt ember volt, aki rajongott a költészetért. Gyakran álruhában járta az országot, hogy első kézből értesüljön népe életkörülményeiről és mindennapi gondjairól. Than Thai volt az első vietnami uralkodó, aki nyugati módra vágatta a haját, és megtanult autót vezetni. Ő sem tudott beletörődni a franciák diktálta alárendelt helyzetbe. A franciák is bizalmatlanok voltak vele szemben, így kémek tömegét alkalmazták ellene még saját palotájában is. A király a kémek ellen őrültséget színlelt, de a gyarmattartók 1907-ben mégis letaszították trónjáról és házi őrizetbe helyezték, később Réunion szigetére száműzték, ahol Buu Lan hercegként élt tovább. 1945-ben hazatért Vietnamba, de Vung Tauban ismét házi őrizetbe került. 1954-ben, 75 éves korában hunyt el Saigonban.

1907-ben, lemondatása után a franciák ötödik fiát, az akkor mindössze 7 esztendős Vinh San herceget ültették a trónra, aki a Duy-Tan ("a reformok barátja") uralkodói nevet vette fel. Apjához és jó néhány elődjéhez hasonlóan ő sem törődött bele a franciák kizsákmányoló politikájába, és 1916-ban lázadást szított ellenük, de őt is elárulták. Amikor Indokína francia főkormányzója a "rebellis" uralkodót felelősségre vonta, bátran kiállt elvei mellett. Az összeesküvőket lefejezték, őt pedig szintén az Afrika keleti partjainál fekvő Réunionra száműzték, ahová felesége, anyja és nővére is követte. Három törvénytelen francia feleségétől 5 fia és 5 lánya született. Az egyik fiú, a költő és zeneszerző Nguyen Phouc Bao Vang (1934) 2001-ben könyvet jelentetett meg édesapja életéről.

Duy Tant a II. világháborúban tanúsított hazafias magatartásáért a francia hadsereg alezredesének nevezték ki, és magas kitüntetéseket kapott, sőt halála után még a francia Becsületrend legmagasabb fokozatával is kitüntették. 1945-ben éppen Vietnamba tartott volna, amikor egy rejtélyes légi szerencsétlenség áldozata lett a Közép-afrikai Köztársaság feletti légtérben. Hamvait 1987-ben, a kommunista hatóságok engedélyével, teljes császári pompa keretében helyezték újra a Tiltott Városban, Huéban.

Duy Tan után a trónon Dong Khan császár fia, Buu Dao herceg, azaz uralkodói nevén Khai Dinh császár (1885"1925) következett. A császár végig együttműködött ugyan a franciákkal, de csakis a béke érdekében. Hithű buddhista volt, naponta meditált a csodálatos szépségű Thien Mau Tu pagodában.

A korán elhunyt Khai Dinh örökébe egyetlen fia, Nguyen Phouc Vinh Thuy herceg (1913"97) lépett, aki ekkor mindössze 12 éves volt. Beiktatására a Fensőbbrendű Béke palotában került sor. Uralkodói neve, Bao Dai annyit jelent: "a nagyság őrzője". 1932 után, miután hazatért franciaországi tanulmányairól (ahol politológiát hallgatott), reformokkal próbálta modernizálni az országot, de ebben az elnyomó franciák nem támogatták. Annak ellenére, hogy a franciák nem adtak nagy teret az uralkodásra, a császár mégis fejlesztette az oktatást, megreformálta a bíróságokat, megszüntette a rabszolgaságot és sajtószabadságot rendelt el. Megszüntette az udvari háremet, és megtiltotta, hogy alattvalói térden állva közlekedjenek előtte, és hogy üdvözlésképpen homlokukat a földhöz érintsék. A II. világháború alatt a franciák házi őrizetben tartották, amíg 1945 márciusában a hatalmat átvevő japánok el nem űzték az indokínai francia kormányzatot. A japánok eredetileg a Japánban száműzetésben élő agg Cuong De herceget akarták bábállamuk élére állítani, de végül mégis meghagyták Bao Dait a trónján, miután az kívánságukra kikiáltotta az ország teljes függetlenedését Franciaországtól. Mint a történelmi résznél láttuk, a kommunisták néhány hónap múlva mégis lemondatták, és Hanoiba hurcolták. Az excsászár a Vieth Minh által történő mellőzése, valamint az országban ismét szervezkedő franciákkal szembeni bizalmatlansága miatt 1946-ban Hongkongba költözött, majd 1948-ban, miután a franciák elfogadták a független Vietnam elvét, a rá leselkedő nagy veszély ellenére visszatért Saigonba mint Vietnam államfője. Továbbra is alkotmányos monarhaként tevékenykedett, és megpróbálta felhívni a világ figyelmét a vietnami kommunista agresszióra és az ezzel járó önkényuralomra. 1955-ben, amikor le akarta váltani a hatalmára törő kormányelnököt, az amerikaiak által támogatott Ngo Dinh Diemet (aki korábban mandarin volt a császár udvarában), elárulták és száműzetésbe kényszerítették, ezúttal Franciaországba (a kormányfő követői meghamisították a népszavazás eredményét, amely szerint a lakosság 98%-a a monarchia ellen szavazott!).

A "Mennyország utolsó fia" ezek után egészen haláláig Franciaországban élt. 84 évesen hunyt egy párizsi katonai kórházban. Kitűnő golfjátékos és vadász hírében is állt. Érdekességként megjegyzendő, hogy édesanyja, Tu Cung anyacsászárnő haláláig (ő is késői öregkort élt meg, 91 évesen hunyt el) Vietnamban maradt. Még akkor is a Tiltott Városban lévő palotájában tartózkodott, amikor a harcok már közvetlenül a város körül folytak.

Bao Dai 1934-ben vette feleségül Marie Thérese Jeanne (Mariette) Nguyen Huu Hao Thi Lan (1914"63) katolikus hölgyet, aki a Hoang Hau Nam Phuong nevet kapta, ami a "Dél Parfümjét" jelenti. Felesége halála után az exuralkodó 1972-ben egy francia hölgyet vett feleségül, Monique Baudot (1942), aki házasságkötésével a Vinh Thuy hercegnő nevet kapta (míg férje halálának napján a Thai Phuong Hoang Hau (a "Nyugat Császárnője") nevet vette fel.

Bao Dai császárnak első feleségétől 5 gyermeke született: 2 fiú és 3 lány. Mindannyian Franciaországban élnek és nem tartanak igényt a trónra.

A vietnami uralkodóház jelenlegi feje, az utolsó uralkodó legidősebb gyermeke, Bao Long trónörökös herceg (1939).

Mindössze 3 évesen nevezték ki trónörökösnek egy lenyűgöző szertartás keretében. 1947-ben anyjával és testvéreivel együtt elhagyta az országot és sohasem tért vissza. A továbbiakban a Cannes közelében lévő Thorencz-kastélyban élt. Tanulmányait különböző katolikus iskolákban végezte (többek között a híres Roches iskolában, Normandiában), majd Párizsban jogot tanult és politikai tanulmányokat folytatott. Szeretett volna csatlakozni a vietnami hadsereghez, hogy harcoljon a kommunisták ellen, de apja ezt nem engedte meg neki.

1954. október 6-án így a francia hadsereg kötelékébe állt be (2 évet töltött a Szent Cyr katonai akadémián, majd a világhírű Saumur Katonai Akadémiára került, ahol hadnagyi rangot kapott). Katonai kiképzését követően 3 évig az algériai háborúban is részt vett. Több katonai kitüntetés birtokosa. Tízévi katonáskodás után egy párizsi banknál helyezkedett el, ahol napjainkban is tevékenykedik. Egyedül él egy párizsi lakásban, nőtlen és gyermeke sem született.

Hobbija a lovaglás, az autóversenyzés (fiatalabb korában), a sakkozás és az olvasás (kedvenc írója Verne Gyula).

Minh Mang császár 71. fiának, Mien Dieu hercegnek az unokája Nguyen-Phuoc Buu Chanh Kien Hoa herceg (1942) jelenleg az alkotmányos monarchia restaurálása érdekében kifejtett tevékenység fő koordinátora, azt is mondhatnánk a Nguyen-dinasztia legaktívabb tagja. Származását tekintve, mint a dinasztiaalapító 4. generációs, egyenes ági leszármazottja egyenrangú Bao Dai császár édesapjával, Khai Dinh császárral, akinek eredeti nevében (Nguyen Phuoc Buu Dao) a "Buu" szó szintén előfordul.

Jelenleg ő a főtitkára az 1993-ban alapított Vietnami Császári Család Tengerentúli Központi Tanácsának, valamint elnöke a Vietnami Alkotmányos Monarchista Ligának (1994-ben alapították) és a Délkelet-ázsiai Császári és Királyi Ligának is. Szintén Kien Hoa hercege az alelnöke a "Szabad Vietnamért, Laoszért, Kambodzsáért és Burmáért" nevű brit szervezetnek is.

Naponta találkozik és tárgyal politikusokkal, vallási vezetőkkel, nemzetközi üzletemberekkel, jótékonysági és emberjogi szervezetek képviselőivel az emberi jogok és a szabadság tiszteletben tartása, valamint az indokínai monarchiák visszaállítása érdekében. 2002. október 30-án az ő kezdeményezésére állították vissza 116 év után az Annami Sárkányrendet, melyet a vietnami nép szabadságáért és prosperitásáért, valamint a sajátos nemzeti kultúra és hagyományok megőrzéséért küzdő egyének és szervezetek kaphatnak meg a jövőben.

Buu Chanh herceg előbb Huéban irodalomból szerzett diplomát, majd a Dalat Egyetemen politológiából és közgazdaságból nyert tudományos fokozatot. 1971-től 75-ig a dél-vietnami kormány különböző minisztériumaiban tevékenykedett, majd az USA-ba emigrált. 1982-tő 84-ig Illinois állam Északkeleti Egyetemén informatikából szerzett tudományos fokozatot.

1994-ben az amerikai szenátus által adományozható legmagasabb kitüntetéssel, a "Béke Érdemrenddel" tüntették ki, amit egy év múlva egy újabb kitüntetés követett.

Felesége, Buu Phan Lien hercegnő (1952) anyai nagyapja egy mandarin volt. A Saigoni Egyetemen jogi tanulmányokat folytatott, majd férjéhez hasonlóan Amerikában ő is továbbképezte magát: számítástechnikából szerzett egyetemi diplomát. A hercegnő mindenben segíti férje munkáját és törekvéseit, rengeteget együtt utaznak.

A hercegi párnak 4 gyermeke született: a legidősebb Lady Cong Huyen Ton Nu Dai Trang (1972) gyógyszerészetből szerzett egyetemi diplomát, jelenleg a szakmájában menedzserként dolgozik.

Lady Cong Huyen Ton Nu Phuong Thuy (1974) pszichológiából diplomázott. Jelenleg a "Day Care Center" igazgatója.

Sir Nguyen Phuc Vinh Nguyen Vu (1975) számvitelből diplomázott, és jelenleg adótanácsadóként tevékenykedik.

Sir Nguyen Phuc Vinh Quoc Hungb (1980) Chicagóban egyetemista, grafikusnak készül.


Forrás: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/viet.html