Búcsú Grigássy Évától: V. G. Beáta blog

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam

Nem vagy belépve

Regisztráció »

Ismerősei (88)
Közösségei (83)
Képei (1489)
Videói (223)
Blogbejegyzései (257)

Beáta ismerősei

Grigássy Éva, költő, műfordító, újságíró. Született az 1925. augusztus 22. Beregszászban. 1940 - folyamatosan jelennek meg írásai, "Asszony a tükörrel" (versek, 1947), 1948 - az ukrán népköltészet, klasszikus és modern irodalom (Sevcsenko, Franko, Leszja Ukrajinka, Sztefanik, Janovszkij) egyik legkorábbi fordítója. Puskin, Dosztojevszkij, Blok, Paszternak, Bulgakov, Kaverin műveit, a SZU népeinek költészetét, Horátius, Becher, Aragon, Gautier, Shelley verseit fordította. Elsőként vállalkozik az óegyiptomi himnuszköltészet eredetiből való művek megszólaltatására, lefordította a magyar egyiptomi ásatás irodalmi leleteit. 1953 - a "Falurádió" krónikása, a "Rádiólexikon" és a "Rádió Szabadegyeteme" szerkesztő-riportere, irodalmi újságírás, hangjátékok, tanulmányok. 1985 - a Zaltán Attila Irodalmi Díj alapítója és védnöke. Leszja Ukrajinka Emlékérem (1997), a Salvatore Quasimodo költőverseny díja (1998). Előkészületben maradt: Brocardo reneszánsz költő életműve, "A völgy" (versciklus), az óegyiptomi misztériumjátékok felújítása, az Amarna-költészet, "Ra-Meneisz" kötet (Grigássy É. Leszja Ukrajinka egyiptomi verseinek a fordítása és a költőnő kapcsolatos kutatásainak az eredményei).
VÉGSŐ BÚCSÚ

Október 18-án nagyon sokan jöttek el a Szent István Bazilika Szent Jobb kápolnájába. 11 óra tájékán Puskás László görög katolikus pap hozzákezdett Grigássy Éva búcsúztatásához a keleti keresztény hagyomány szerint.
S az emberek egyre csak érkeztek, kerülgetve a bámész turistákat, akiket idegenvezetőjük vezetett végig a restaurálás alatt álló Bazilikán; kerülgették a templomban dolgozó építőmunkásokat. A kápolnába már nem hallatszott be a külső zsivaj. Senki sem beszélgetett, s nem is köszöntötték egymást az emberek, hisz mindenki tudta, hogy ahol halott van, oda nem illik a köszöntés. A jelenlévők szomorúan várták a szertartás kezdetét. Mintha gondolatban mindenki búcsúzott volna attól az asszonytól, akit jól ismert életében, és most szükségét érezte annak, hogy még egyszer - az elhunyt számára utoljára - biztosítsa őt megbecsüléséről.
A Szent István Bazilika bejáratánál - ez a templom Magyarország egyik legjelentősebb katolikus székesegyháza és kiemelkedő építészeti emléke, amelyet tömegével látogatnak a főváros külföldi vendégei - a kapus megkérdezte, hogy kinek a temetésére érkeznek az emberek. Amikor megkapta a választ, elismerően bólintott, mondván: "Nahát, nahát. Rendkívül sokan jöttek el, hogy végső búcsút vegyenek az elhunyttól."

A szeretett ember elvesztése mindig fájdalom és kimondhatatlan bánat a környezete számára. Hiszen megbomlik az ember megszokott életritmusa, amelynek része a szüntelen rohanás, keresés, siker és kudarc, öröm és csalódás. Nap, mint nap ezek vibrálnak a szemünk előtt. Véget érnek a hétköznapok és ünnepek jönnek, elmúlik a nyár és beköszönt a tél. A mindennapok rohanása annyira magával ragad bennünket, annyira beszív a gyors örvénylés, hogy időnk sincs végiggondolni, hogy fizikai létezésünk, környezetünk létezése korlátok közé szorított, s előbb-utóbb eljön a perc, amely elszakít bennünket azoktól, akiket tiszteltünk, szerettünk, aki drága volt nekünk, akihez a végsőkig ragaszkodtunk. Elvész a támasz, a fej lecsuklik, a lábak meginognak. Szemünket néma szemrehányással az égre emeljük: "Miért, Atyám?.."
Ezen a szomorú pénteki napon, amely a keresztény hagyományok szerint általában böjti nap és a hívők keserves könyörgéseinek napja, vigasztalhatatlan volt bánatában Éva férje, Kákosy László, aki ősz fejét mélyen lehajtva állt szeretett felesége urnájánál. Éva súlyos betegsége a halált megelőző hónapokban fájdalmas csapást mért rá is: beteg szíve megrogyott a teher alatt.

A határtalan veszteség súlyát érezték Éva hozzátartozói, kollégái, barátai és tanítványai is. Némán hallgatták Puskás atya szavait az emberi élet végességétől és az emberi lélek halhatatlanságáról. A keresztény temetési szertartás az élőkre összpontosít, nem a végre, nem a halálra, hanem a lelki élet folytatására, s végső soron ez az örökkévalóság az Istenben és fiában, a halottaiból feltámadott Jézus Krisztusban való hit révén érhető el, aki azért halt meg, hogy megmentsen élőket és holtakat. A szertartást celebráló Puskás atya utalt arra, hogy Grigássy Éva temetésére nem véletlenül a Szent István Bazilikában került sor, hiszen a magyarok első keresztény királya különböző népeket és törzseket egyesített országában, többek közt szláv népcsoportokat is. Az ő nevében folytatódik ez a folyamat napjainkban is. Valóban jelkép-értékű, hogy Grigássy Éva, akiben magyar anya és ukrán apa vére csörgedezett, éppen abban a bazilikában lelt végső nyughelyre, amelyet a keresztelő király tiszteletére emeltek.
A magyarországi ukrán közösség nevében Hartyányi Jaroszlava vett végső búcsút Évától. A család nevében Bikki (?) János búcsúzott az eltávozott-tól, és méltató szavakkal köszöntek el azoknak a magyarországi alkotói egyesületeknek a képviselői is, amelyeknek tagja volt Grigássy Éva.
A hamvakat tartalmazó urnát a családtagok és a barátok elkísérték el a végső nyughelyre. Éva örökké él emlékezetünkben, műveiben és jócselekedeteiben.

Forrás: http://www.ukrajinci.hu/eva_hu.htm

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Nem vagy belépve

Beáta ismerősei

Beáta blogja

Búcsú Grigássy Évától

Kommentáld!

Hozzászólások

Régebbi bejegyzések

Címkék

Impresszum

Network.hu Kft.

Felhasználónév:
Jelszó: