Nem messze Szudántól (az országtól, amelynek konfliktusára Afrikában egyedüliként hatalmas nemzetközi figyelem irányul), Csád nyugati szomszédságában fekszik Niger országa, amely nem nevezhető a magyar és a nyugati turisták fő utazási vágyálmának, ami köszönhető annak is, hogy eme óriási ország legnagyobb része a Szahara. Ennek ellenére még engem is megdöbbentett, hogy az itt is hónapok óta zajló konfliktusról mennyire kevés hírt, anyagot lehet összegyűjteni könyvekből, újságokból és az internetről. Egy viszont tény, egy nemrégiben közreadott közleményben több forrás is egyöntetűen hatalmas tragédiát vetít elő, amennyiben nem sikerül a segélyszervezeteknek segítséget nyújtani a Niger északi tartományaiban dúló háború polgári áldozatainak.

A földrajzi elhelyezkedésből eredő amúgy is rettentő keserves mindennapi életet teljesen feldúlta a februárban kirobbant harc, amelyben a Szaharában tanyázó tuareg törzsek hadüzenetet intéztek a kormány ellen és Agadez régiójában első támadásaik során több tucat kormánykatonát mészároltak le. A magukat a Nigerien Movement for Justice (MNJ: Nigeri Igazságfront) mílica tagjainak tartó radikálisok az ország északi részét igazi „sötét területté” változtatták, minden erre haladó karavánt megtámadnak, kirabolnak, valamint szinte az összes stratégiai területet aláaknázták, bár ez utóbbiban a kormánykatonák sem tétlenkedtek. Az UNICEF becslései szerint az itt élő szerény számú népesség közül legalább 23.000 embernek szinte teljesen megszakadt a kapcsolata a külvilággal, ők csak holtan hagyhatnák el a régiót, mert a tuareg szabadcsapatok minden élőre támadnak. Így persze a segélyszervezetek emberei és az általuk szállított élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok sem jutnak el a térség lakóihoz. Több kudarcba fulladt kísérlet után nemrégiben az UNICEF ismét próbát tett, ezúttal helyi kormányzati szervek és egyéb szervezetek támogatásával egy erősen védett segélyszállítmányt szállító konvojt indítottak útnak Észak-Nigerbe, de aztán többé információt nem kaptak a karaván hollétéről és az esetleges célbaérkezéséről.

Mint az SOS Iférouane (Iférouane: egy északi, nigeri falucska, amelynek lakóiról hetek óta nem tudni semmit) nevű helyi segélyszervezet vezetője elmondta, az efféle konvojok nagy ritkán érnek célba, általában már az út felénél megszabadítják őket a szállítmánytól. Egy korábbi, hat kamionból álló szállítmányt a tuareg harcosok három hétig állomásoztattak Timia falujában, mire rendesen lerabolt állapotban útnak engedték. Az északi régiókban élőknek nagy szükségük lenne a segítségre, mert a teljesen elszakadt kapcsolati szálak miatt képtelenek a létfenntartásukhoz és gazdálkodásukhoz szükséges termékeket vásárolni (pl. benzint), továbbá a megtermelt javaikat sem tudják a piacokra szállítani, és az még a jobbik eset ha a tuareg törzsi harcosok (és korábbi olvasmányaimból tudom, hogy ők a legvadabb emberi népcsoport tagjai) nem fosztják ki őket. Szóval Nigert még az ág is húzza, ha metaforikusak akarunk lenni.

Ebben az országban a lakosság 60-70%-a napi 170 forintnyi vagy annál kevesebb bevételből él, viszont az árak ehhez nem igazodnak. Egy liter tej jelenleg több, mint 300 forint úgy, hogy egy hónapja még csak 150 volt. Ráadásul még itt van a Nyugat-Afrikát sújtó óriási esőzés is, amely a termékenyebb nigeri földeket is elmosta. Az északi országrész egyes területei kísértetjárta temetőkhöz hasonlítanak, az elmenekült lakosok után csak üres falvak maradtak, továbbá sok tucat holttest hever mindenfelé a szikár sivatagban az aknamezőkön. Orvosságok, gyógyszerek nincsenek, a 44 ismert gyógyító központ (szándékosan nem írtam kórházat) közül már több bezárt az elégtelen szállítás miatt, pedig nagyon nagy szükség lenne munkájukra. A malária és tucatnyi más fertőző betegség tombol és szedi szabadon áldozatait azért, mert az 5 országon átívelő tuareg területek lakói függetlenséget akarnak. Tovább dúl tehát a második tuareg lázadás a Szaharában, és ennek valamint a segítség elmaradásának ismét a szokásos áldozatai vannak. A civil lakosság.