Sorozatszerkesztő:
Huszár Zoltán
történész, főmuzeológus

A komlói és az északi-mecseki szénmedence bonyolult geológiai szerkezete a bányászatnak számos nehézséget okozott. A gazdaságtalanság kihatott a termelés egyenetlenségére, a körülményeknek megfelelő termelésbiztonság nagy erőfeszítéseket kívánt anyagi és emberi oldalról egyaránt. A területen a kibúvásokban a kőszén-előfordulások viszonylag gyakoriak voltak és a helyi felhasználók sokasága is ismert.
Komlón 1812-ben Berks Péter kincstári bányaigazgató mérte fel a kőszéntelepeket, amelynek nyomán az első táró Hársastetőn nyílt meg. Évtizedes szünet után folytatódott a rendszertelen kitermelés, amelyen csak Engel Adolf változtatott. Szakemberekkel telepíttette az első tárókat (Glanzer, Adolf és Szerencse-táró). A kutatások több széntelepet harántoltak, amely eredmények megvetették a nagyüzemi mélybányászat alapjait. A mélyebben fekvő telepek elérésére mélyíttették Komló első függőleges aknáját, az Anna-aknát (1898). Komló bányászvárossá fejlődését 1909-től az állami bányászat korszaka alakította, ill. alapozta meg, amely az 1912/14-ben telepített Új-, később Kossuth-aknával teremtette meg a mélybányászat további lehetőségeit. A bányafejlesztés 1947-től gyorsult fel ténylegesen. Komló, mint a kokszolható feketekőszén termelőhelye, a Mohácsra tervezett vasmű bányászati háttereként szerepelt a tervekben. A szén további felhasználását vegyipari céllal fogalmazták meg. 1948-ban politikai döntés alapján a vasmű Dunapentelére (Sztálinvárosba), a mai Dunaújvárosra telepítéséről határoztak. Komló ekkor is a kokszolható feketekőszén-termelés bázisa volt. Az első kokszolható feketekőszén-szállítmány 1956 áprilisában indult el Komlóról Dunaújvárosba. Komló, a gyakran helyszíni művezetéssel épített város, a föld alatt és a föld felett is európai színvonalú területté változott. A város üzemei, iskolái és művelődési mozgalmai jelezték a bányászat meghatározó befolyását. A komlói széntermelés kiemelkedő volt. Utolsó függőleges aknájában, és ezzel a mecseki feke-tekőszénbányászatban, 2000. január 31-én szűnt meg a mélybányászati termelés. Fennállása alatt Zobák-bányából (1952. ápr. 8.-2000. január 31.) 17 millió 345 ezer tonna kokszolható feketekőszén került a felszínre. Mára a bányászat teremtette városban néhány szobron, emléktáblán és a szerény múzeumon kívül alig emlékeztet valami az embert és szakértelmet, technikát próbára tevő történelmi korszakra.
Az északi-mecseki bányavidék földtanilag mostoha feltételei között a bányászat a kisüzemi formákból nehezen váltott a nagyüzemi termelésre. A rendkívül zavart kőszenes rétegek kb. 15 km hosszban helyezkednek el az ún. északi pikkelyen. A terület egyházi tulajdonban volt, tulajdonosai és bérlői többször változtak. Az Esztergom-Szászvár Kőszénbánya Rt., majd a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. (1905-től) a termelést folyamatos korszerűsítésekkel 1946-ig folytatta. Ezt követően a terület szintén az állami bányászat részévé vált. Az északi területeken Császta, Máza, Nagymányok, Szászvár (1808-tól) Váralja területein folyt a bányászat. A termelés kezdetleges, majd korszerűsödő formái különböző intenzitással a mélybe törekvéssel és újrakezdésekkel is ezeken a területeken történtek. 1850-ben létesült a Teréz-táró, az Új József-táró és mélyült a Szentháromság-akna, amely 1984-ig működött. A szenet a kezdeti időkben szekerekkel szállították Tolnáig (1863). 1870-től Szászváron is biztonsági benzinlámpát használnak már. 1887-ben közel 100 cseh bányász érkezett. Elhelyezésükre 1888-ban kolóniaépítés kezdődött. Iskolák, művelődési és szociális intézmények kiépülése kísérte a bányászatot. Az északi terület nem volt kedvelt munkahely. A nagymányoki és szászvári bányákat egyidőben "Szibériának" titulálva gúnyolták az ide toborzott munkásokat.
A Bátaszék-Dombóvár vasútvonal megnyitásával - 1873. július 20. - a szekerekkel szállított szászvári kőszén a szászvári vasútállomásról már korszerű szállítóeszközön folytatta útját. Az 1909-ben megépült bajai vasúti Duna-híd további piaci lehetőséget adott az északi-mecseki bányászatnak. 1902-ben állódugatytyús szivattyút helyeztek üzembe Szentháromság-aknán, amely 1956-ig folyamatosan üzemben volt! 1903-ban már villamos ütvefúró gépeket (Siemens-Halske) használtak. Műszaki szenzációként tartjuk számon a még az 1960-as években is működött Alkotmány-aknai (1850-1984) fa fogaskerekű szállítógépet, az 1900-ben telepített Pelzer-féle főszellőztetőt, amely ugyancsak 1956-ig működött. A terület saját szénfelhasználásra is törekedett. Ennek érdekében erőmű épült 1909-ben Mázán. 1936-ban Nagymányokon korszerű szénosztályozót adtak át a világhírt szerzett Finkey-Bamert-Martiny rendszerű légszérekkel. Brikettgyár létesül, amelyből 1972-ben jött létre az Északi Bánya- és Brikettüzem. Az üzem termelése 1988-ban érte el a csúcspontot az évi 482 ezer tonna brikett előállításával. 1946-tól a területen megkezdődött a korszerűsítés. 1955-ben indult a szászvári rekonstrukció, 1959-ben kezdődik Béke-akna mélyítése, 1960-ban dízelvontatásra térnek át a föld alatt, 1962-ben új fürdő és iroda épül. 1981-ben nagyarányú föld alatti gépesítési program indul (csillebetolók, láncos vonszolók, rakodógépek), 1985-ben megalakulnak az új gazdasági irányvonalat jelentő vállalati munkaközösségek, amelyek szerződést kötnek a vállalattal. (Ezek a Szászvár II. Bánya autonóm munkacsoportjai). Az Északi Bányaüzemben 1991-ben összesen 8,6 km nyitott vágathosszban dolgoztak.
A mecseki feketekőszén-termelés irányításának egységesítése az északi bányavidéken is az összevonások folyamatát, a termelés csökkenését majd megszűnését eredményezte. A területen magánbányászat kezdeményezései történtek (Verbőczi József kezdeményezésével és irányításával), amelyek azonban az energiapiacon már nem bírták a versenyt. Nem hagyható említés nélkül a hidasi gyenge minőségű barnakőszén (lignit) bányászat sem, amely egyenetlenül ugyan, de szerepelt a mecseki széntermelés történetében. Területünkön egyelőre még a vasasi és a pécsbányatelepi külfejtések képviselik a mecseki feketekőszén-bányászatot.
A komlói és az északi bányaterület nem kis fizikai és szakmai feladat elé állította a területen dolgozó munkásokat, mérnököket. A szakmai felkészültség magas foka, az állandó korszerűsítési törekvések mellett is több szerencsétlenség kísérte a bányászatot. A múlt sok értékes és érdekes, közel sem teljes felidézése mellett emlékezzünk azokra, akik a bányászat korszaka alatt éltek és dolgoztak, felszínre hozva és szolgálatunkba állítva a föld kincsét, a feketekőszenet.

Dr. Krisztián Béla