A dodót sokan a kipusztult állatok jelképének tekintik. Három, talán négy faja élt Mauritius, Réunion és Rodriguez szigetén. Körülbelül 75 cm hosszú, röpképtelen, szürke, fehér vagy sárga színű madár volt.
Mivel könnyű volt megfogni, egyik fontos élelemforrásává vált az erre járó hajósoknak, igaz a korabeli híradások szerint húsa szinte ehetetlen volt.
A kíváncsiság arra ösztökélte a hajósokat és a természettudósokat, hogy a dodót hazavigyék, és kertek és madárházak érdekességeivé tegyék őket. A madarakat Hollandiába, Angliába, Genovába, Japánba és Franciaországba vitték, de a hajón a szállítási körülmények nem voltak kedvezőek. Sok madár visszautasította a táplálékot, a vizet és elpusztult. Ezek közül a példányok közül mára csak egy fej és egy láb maradt az Ashmolean Múzeumban (Oxford), egy láb a British Múzeumban, egy fej a Koppenhágai Múzeumban, valamint különféle csontok.
Amióta a dodó kihalt, sok csontot, több beszámolót és néhány rajzot gyűjtöttek össze a madárról. A kihalásukat csak 1801-ben rögzítették, mikor a párizsi Természettudományi Múzeum a preparátoroknak gipszből és viaszból történő modellek elkészítését adta ki feladatnak. Az élő madárról szóló utolsó híradás Berkley erőd első tisztjétől, Benjamin Harry-től származik, aki állította, hogy a dodó 1681-ben még élt Mauritius-on.


Forrás: http://www.foek.hu/dodo/madar/racu.htm