Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Csaba királyfiAmikor Atilla, a világverő hun király meghalt, a nyugati népek még jobban reszkettek, mert a fiaitól kezdtek félni. Atillának annyi fia volt, hogy meg se lehetett őket számlálni. Mindenki azt hitte, hogy utána az egyik fia fog uralkodni.De a ravasz német fejedelmek, különösen Veronai Detre és társai addig ármánykodtak, míg Atilla fiait egymás ellen nem fordították.A német fejedelmek Aladár pártjára álltak, mert ő Krimhilda német fejedelemasszonytól származott, de a hunok Csabát pártolták, aki a görög császár leányának fia volt. Mindkét fiú uralkodni kezdett, - végül a kard döntött közöttük.Az első ütközetben Csaba győzött. Ekkor Aladár nagy sereget gyűjtött, és Csaba népét Szikambria közelében megtámadta. Két álló hétig folyt a küzdelem. Végül Csaba seregét úgy legyőzték és szétszórták, hogy Atilla fiaiból és a hunokból csak nagyon kevesen maradtak meg. De ebben a csatában, amelyet a hunok Krimhilda csatájának neveztek, rengeteg német vér is elfolyt. Ha a németek nem szégyellnék, és őszintén szólnának róla, elmondhatnák, hogy a Dunából több napon át sem ember, sem állat vizet nem ihatott, mert a folyó Szikambriától egészen Potenciána városáig kiáradt a vértől.Csaba vezér elmenekült a csatából és tizenötezer hun vitézzel Görögországba vonult. De nem maradt ott sokáig, hanem visszatért rokonaihoz, atyjának népéhez Szittyaországba. Háromezer vitéz vált ki Csaba seregéből, s telepedett le a mai Székelyföldön és ők attól fogva magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték.De mielőtt Csaba visszaindult, megesküdtek mind Isten szabad ege alatt, hogy ha a székelyeket ellenség támadná, visszatérnek még a világ végéről is -így szól a monda.A székelyek a hunok utódai, származásuk, szigorú szokásaik tekintetében nagyon eltérnek a magyaroktól. A székelyek még nem felejtették el a szittya betűket, hanem botokra felvésve ezeket szívesen használják.Telt-múlt az idő, sírba szállottak a hun vitézek és már az unokáik hordták a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak a székelyekre. Késő éjszakáig folyt a harc, és már-már elveszett a székelység, amikor csoda történt. Az égboltozat Tejútján, amelyet Hadak Útjának neveznek, egy lovas csapat jelent meg. A csapat élén Csaba királyfi vágtatott, aki a holtak szellemét új csatára vezette. Az égből leszállt csapat az ellenséget elsöpörte, aztán a hadak útján némán visszatért a magas égbe.A székelyek pedig híven őrizték az erdélyi határt, s ez a maroknyi nép századokon át erős hittel várta a magyar testvérek bejövetelét.Amikor meghallották, hogy a magyarok Szittyaországból elindultak, és Pannóniában akarnak letelepedni, nagy örömmel elébük siettek. A találkozásnak a magyar honfoglalók is megörültek és ma is él a hagyomány a magyar nép lelkében, hogy Atilla földjét, Atilla örökét foglalták vissza.Erdély őrzése pedig azóta is a székelyekre hárul.(Kézai Simon krónikája és egy székelyföldi népmonda nyomán) 

Címkék: Atilla csaba haza hun király magyar ősök

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu