Csabai Lajosnak

Ma úgy ébredtem

Ma úgy ébredtem, 
Isten ujja ,
koszorút csókolt a homlokomra.
A Te kezed volt, mi fonta,
fájó emlékeim helyére simította.
Kezedből az élet őre,
tolladból hűséged vize 
öntözte bús Földemet!
Ó be vágytam rég szeretni.
Igaz, hűségese lenni.... 
csak egyetlen igaz Ember viszonozta volna...
De az Isten látta sír volt, mi szerelmet ígért,
s kín volt az hogy csak kíváncsi bölcsek
kísérték folyton a" megszületni készülőt".
Mind hamis volt ki körbevett.
Nem tisztelték bennem az Embert,
csak a megírt lét jelet.
Az nem volt arra elég, hogy boldog legyek.
Így maradtam szabadnak, s hűnek.
Végtelent faragtam így a múló időnek.
S bár hogy is akarják elvenni tőlem,
Isten vigyázza már azt, 
s szerelmet szívvel élőnek ad csak 
örökséget!
Neked adom!
Csokros csókban áldom azt a kezet,
mely élhetőbbé varázsolja a könnyes 
Életet!

Pusz!

Évi