Az én dalom: Dsida Jenő

Az én dalom a bérci hegynek
Vidáman csörtető patakja,
Madárka, mely a boldogságát
Minden fán, bokron eldalolja.

Az én dalom az őszi lombok
Borús, sejtelmes suttogása,
Hulló levelek zizegése,
Hollószárnyaknak csattogása.

Az én dalom földet megrázó
Dörgése a haragvó mennynek
Amelyre a zúgó visszhangok
Vad rettegéssel jaj-t felelnek.

Az én dalom egy halk imádság,
- Rebegik lázas, haló ajkak, -
Egy-egy utolsó kondulása
Szívemnek, e repedt harangnak.

1923. december 11.

Válasz!:)

Mennyi szerelmem van!!!!
Az Én Fiaim!
Mennyek hangárjából kiszakadt
Hangjaim!
Lágy simogatásom,
Ölelő két karom.
Az Ég fogságából
Földre ért csillagom
Mind!
S úgy ölelem Őket,
s úgy ölelnek engem, 
Hogy a meghasadt Ég
mélykék szerelemmel öntözze 
magjukból sarjadni vágyaik.
A megtermékenyített Jövő
Mill'jom Új hajtással Óvja
a Föld s az Ég Frigyét!