Szabó Lőrinc: Tavasz

Című versére

Van aki csak.........

Van aki csak sír egyfolytában, aztán össze vissza beszél. 
S van aki nem beszél, és nem sír. Aztán sírva beszél.

Amikor az élet , élet lesz a Földön és többé nem lelki nyomorúság.
Amikor a könnyed már csak öröm könny lesz.
Majd Akkor öröm lesz élni a Földön.
Akkor a Nap nem fog égetni csak simogatni, 
és az eső nem fog verni, csak mosdatni.
Akkor kimegyünk majd újra mezítláb a 
a langyos tócsákban kergetni az ebihalakat.
A mezőkön ezernyi színes virág fog nyílni,
és csokorba fogjuk szedni,
Egymásnak!

De míg csak elvesznek azoktól akitől azt várják hogy adjanak, 
addig hideg lesz,
A szeretetlenség benne nyirkos,
és még az ebihalak is csak gondolatban úszkálnak az 
édesanyjuk agyában, mert megszületniük nincs hová.
De azért süss fel Nap! Hogy legalább a könnyek felszáradjanak!
Aztán induljunk!