Váci Mihály:

Mert egyedül...

Című versére.

Igaz! S ki magányos,
minden egyes kezet ,
egy azon kéznek érez.....
És a felleget csak úgy becézi:
Jövőm háza.
És az Istenét, így:
Szerelmesem.
S midőn társra lel,
kezet csókol szerelmesének, 
és azt mondja:
Köszönöm Atyám,
hogy nekem adtad,
akire mindig is vágytam.
S a fellegnek így köszön!
Üdvözöllek,
még nem sietős.....
De addig,
a magányos könnyétől lesz dúsabb, és
mindig beborulósabb
a jövő háza.
De ki szívét kitárja,
s még a jövő házát is 
a szívébe zárja,
az sosem magányos,
az Istennel él.