Szabó Lőrinc
A fákhoz, a költőkhöz
című versére

Amikor tavasszal kelek....

Amikor Tavasszal kelek,
csókokkal intenek a fellegek.
Langy eső szitál a gyepre,
Haragos zöldbe öltöztetve.
Lehajtott fejjel lépdelek,
Kémlelem e Zöld gyepet
miről fecseg.
Azt mondja : hűs vagyok 
s ki küldött, szeretetét rám lépve
begyűjtöd.
S igaz. Puha, kellemesen simogat. 
Apró virágok szirma hívogat.
Én szeretlek..... 
Ide térdelj....súgja
s valóban Szerelem nyílik fű csomókban.
Ott simul hozzám a tenyeremen 
mikor érintve nekem énekel:
Engem vigyél el......
belőlem köss csokrot, 
vágyadból... tenyérnyit,
s a szíveden hordozd!