Már nem csak úgy vélem...már nem csak sejtem...tudom....

Én nem játszok szerepet...sem azt, amit más szeretne, sem azt, ami esetleg szeretnék lenni, de valójában nem vagyok.

Mert azok ülnek a körhintán, akik nem hajlandók levedleni a felvett bőrüket. Akik eljátszák azt, amire nem méltóak, ahelyett, hogy felvállalnák magukat minden hibájukkal, árulásukkal, hűtlenségükkel. 

Mert nem az a nagy ember, aki nem hibázik. Hanem az, aki felvállaja ostoba tetteit is ahelyett, hogy a szemedbe hazudna.

Van az úgy, hogy érzed, be kell zárnod az ajtód. Hogy ki kell zárnod valakit. Fáj a szíved érte, mások mondják, hogy ne tedd, de nem hallgatsz rájuk. Mert valami belső hang súgja, hogy meg KELL tenned. Akkor is, ha belepusztulsz.

Abban a percben is tudtam, hogy ...de nehéz volt feldolgozni.

És milyen furcsa a világ....produkálja a "véletlen" találkozásokat...

És amit már kb. két hónapja sejtek, de nem akartam eleinte tudni róla, beigazolódik...

Kicsi a világ...és ez most jó...Himalájányi kő esett le a szívemről...

és igen, azóta már nem csak sejtem...tudom, hogy valóban különb vagyok nála!