Minap családlátogatásra indultam egy családhoz, és ilyenkor mindig viszek néhány kis Bibliát és traktátusokat magammal, számítva arra, hogy az Úr majd idejében megmutatja, hogy kinek is szánta. Ők egy társasházban laknak, ahová nem egyszerű bejutni, mert éppen elromlott a kapunyitó. Amikor megérkeztem, telefonon szóltam nekik, hogy itt állok a kapu előtt és így beengedtek. Sokat beszélgettünk énekeltünk és imádkoztunk az Ige körül, és eltelt az erre szánt idő. Szeretettel elbúcsúztunk egymástól, és mikor kimentem az utcára, akkor vettem észre, hogy a nyakamban hordott kistáskát, - ahol a telefonom is hordom - ott felejtettem. Átgondoltam, hogy mit is tehetnék. Sajnos a kézenfekvő megoldás nem jöhetett szóba, mert a kapucsengő éppen rossz volt. A telefonszámukat nem tudom fejből, hogy egy fülkéből hívhatnám, a telefonom pedig bent maradt. Eddig jutottam a gondolkodásban és éppen elkeseredésnek indult volna a hangulatom, amikor eszembe jutott, hogy hiszen a saját telefonszámomat tudom, és nyilván felfigyel a család az ismeretlenül hangzó csörgésre, ha felhívom. Már csak a megvalósításra kellett kieszelnem valamit, mert ma már nem pénzbedobósak a telefonok, arról nem is beszélve, hogy nem tudtam, hogy errefelé hol is van ilyesmi egyáltalán. A néptelen hegyvidéki területen egyszerre csak egy fiatalember fordult be a sarkon, és felém tartott. Nekibátorodva megszólítottam, és néhány szóban elmondtam tehetetlenségem történetét, megkérdezve, hogy egy telefon felhívása erejéig segítene-e rajtam. Szívesen kötélnek állt, és máris pötyögte a számomat , ahogy mondtam neki,  a készülékbe, majd miután elindította a hívást, készségesen a kezembe adta telefonját. Hosszú időnek tűnt amíg bekapcsolt a rögzítőm, ami azt jelentette, hogy nem vették fel. Újabb ijedelem futott át rajtam , - vajon lenémítottam a telefonom? Még egy próbálkozásra kértem engedélyt, és már a második kicsengés után felvette barátom a telefont, azonnal kinyitotta a kaput és máris szaladtam az ottfelejtett kistáskáért. Előtte azonban még megköszöntem  a fiatalembernek segítségét, és egy előre elkészített kis Bibliát adtam neki ajándékba. Láthatóan örömmel fogadta. Miután visszaértem az utcára, híre-hamva sem volt már, nem lehetett látni merre ment el. Bandukoltam a menetrend szerint járó villamos végállomása felé és örömmel fedeztem fel újdonsült segítőtársamat, amint a végállomáson áll, és hathatósan tanulmányoz valamit, - persze tudtam a kis Szentírás lesz a kezében. Telefonon elújságoltam feleségemnek, hogy milyen csodát tett az Úr, hogy egycsapásra megoldotta balga szolgája gondját-baját. Éppen mire befejeztem a beszámolót befutott a jármű is, és miután kiszálltak a most érkezettek, mi, az ott várakozók kezdtünk beszállni. Határozottan odaléptem ismét a fiatalamberhez, és megköszöntem újra kedvességét ajánlva egyben, hogy mivel láthatóan egyfelé utazunk még egy ideig, beszélgethetnénk, ha nincs más dolga. Mondtam neki, hogy bármit kérdezhet Istennel, hittel, Bibliával kapcsolatban, szívesen válaszolok rá, ha valamit tudni akar. Most legalább konkrét választ kaphat, ha valami kérdés feszíti ebben a témakörben. Biztattam, mondva, hogy missziósként azt tapasztalom, hogy mindenkit érdekel ez a témakör, még ha nem is mernek előhozakodni az emberek ezzel, mert hát olyan cikinek tűnik ez a mai modern világban. Hallottam, hogy munkatársai is így vannak ezzel a munkahelyen, de munka után egy kis közösség alakul, beülnek valahova, és akkor előbb - utóbb mindig előjön ez a téma, mert hát valami elképzelése mindenkinek van a dologról. Jót beszélgettünk, tán 20 percig is, sok fontos alapkérdést sikerült tisztázni, és felajánlottam, hogy szívesen beülök a kis közösséggel én is ha igényelnék legközelebb valamikor. Ilyen csodálatos Istenünk van , aki minden dologból kihoz valami jót, hogy egyre többen hallják az örömhírt, mindazok , akiket Ő előre kiválasztott az örök életre. Azt még el sem mondtam, hogy nagyon megköszönte a kis Bibliát, mert éppen olyan élethelyzetbe került, hogy kapaszkodónak kellett, és többször is hangsúlyozta beszélgetésünkkor, hogy nincsenek véletlenek!

Préd 3.1

Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. - olvassuk a Prédikátor könyvében a Bibliában, öröm betölteni a rendelt időben Isten akaratát, dicsőség Neki .

Szeretettel Takács Feri