Fekszem az ágyon, a plafont bámulom,
Lelkem félholtan s gondolkodom,
Elhagy az erő, elalszok végre,
Egy újabb napnak is vége.

Álmomban gyötörnek a rémek,
Felkelni nem tudok, mert félek,
Még ez az érzés is jobb, mint a valóság,
De vége lesz egyszer ez az igazság.

Kinyitom a szemem, s a fejem oldalra borul,
S mellkason csap a valóság, szívem vadul zakatol,
Kereslek, de nem vagy sehol,
Az igazság megint a fejembe hatol.

Nyúlok az üvegért, hogy szebbé tegye a napom,
Egy pohár, két pohár, megárt de hagyom,
És az érzés homályba vész megint,
Már késő megállni s az ördög rám tekint.

És megint fekszem az ágyon, a plafont bámulom,
Lelkem félholtan, s gondolkodom,
Elhagy az erő, elalszok végre,
Egy újabb napnak is vége.

Ki akarok törni de nem enged,

Napról napra érzem hogy itt a vége,
De erőt venni nem tudok magamon,
S az üveghez nyúlok ezt nem tagadom.