Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

network.hu

2013. – A VÍZÖNTŐ VÁLTÁS ÉS AZ ANTHROPOCENIKUS SUGÁRZÁS 1. RÉSZ

Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül

A Vízöntő Sugárzás valóban egyik alakítója a valóságotok

társ-teremtésének és a Planetáris Felemelkedéseteket eredményezi. Ez

úton az emberiség a Felemelkedés egyik nagyon fontos eszközét kapja most

meg. Ami történni fog tehát, hogy 2013-ban, különösen a napkitörések

maximuma folyamán egy javatokat szolgáló eszköz érkezik, egy hatalmas

Kozmikus Plazma injekción keresztül, ami a Földre, és ami Földbe kerül. Az ionos energia több milliárd tonnányi részecskéje vetül rá a bolygótokra és ezzel egy hihetetlen energiát kaptok.”

„A Théta rezgés a bejárati ajtó az isteni-kreativitásra. A

Théta állóhullámok, a koherens théta mező, nyugvó energiamezői most a

rendkívüli energia-örvény-csomópontokon tömörülnek össze a bolygótokon.

És ezeket a csomópontokat (szent tereiteket), mint „Teremtés

Központokat”használhatjátok fel ti, mint Spirituális Vadászok,

meditációs csoportosulások során, hogy megnyilvánítsátok azt, hogy egy

harmonikus bolygó jöjjön létre az életetekben.”

„Amikor a koronakitörésekből származó fényplazma mezők

létrehoznak egy emelkedő rezgést a bolygón, akkor az egész Föld

elektromágneses áramlását érinteni fogja ez.  A tömegtudat és az

emberiség paradigmája mindig befolyással van arra, hogy hogyan teremtse

meg azt a saját valóságát, amelyben él, valamint azt is, hogy hiedelmei

szerint mit fogad el benne valóságosnak. Mindezekre (tömegtudat,

elektromágneses áramlás, hiedelmek, hitrendszerek stb.) befolyással van

és lesz az a sugárzás, amely a Napból a Napszél segítségével érkezik.”

Üdvözlet Mesterek. Metatron vagyok a Fény ura és üdvözöllek bennetek a Feltétel nélküli Szeretet terében.

 

2013 van, és biztosíthatlak bennetek arról, hogy ez egy Új Nap

Hajnala és valójában a Nap változásának új hajnala is egyben. Ez az Új

Hajnal fogja elhozni nektek a csodálatos Új Föld koherens kristályos

fényét. És mit is jelent az, hogy csodálatos?

Kedveseim, azt mondjuk nektek ismét, hogy a bolygó felemelkedésének

megtörtént, és az emberiség tette lehetővé. Még ha sokan, az emberiség

közül a 3. dimenziós tudatosságukkal nem is ismerik fel ezt, de a Föld

valóban megváltozott, letette a záróvizsgáját, hogy egy új paradigmába

érkezhessen és ezt a közöttetek élő tudósok is észrevették.

És így most beszéljünk a Vízöntő Váltásról és az Anthropocenikus sugárzásról*.

 

A tudósaitok már tisztába vannak a Föld ezen egyedülálló korszakával,

amely idő során a jelenlegi biológiai életetek elkezdett kialakulni.

Úgy nevezték el ezt a korszakot: Kambriumi Sugárzás. A kambriumi időszak

volt az egyike annak, amikor egy hatalmas plazmikus beáramlás érkezett a

Földre és ennek hatására új életformák alakultak ki a bolygón. Darwin a

híres evolucionista is elismerte azt, hogy a kambriumi sugárzás volt a

legnagyobb ellenérv az evolúciós elméletével szemben. És ugyanez (a

plazmabeáramlás) történik most. A jelenlegi napsugárzás erőssége, 1989-ben*

(lásd még az Idővonalon: Kryon) lett felpörgetve és feltöltve és majd

folyamatosan folytatódni fog így a továbbiakban. Hihetetlen számú és

mennyiségű koronális kitörés, kidobódás, egykor egy elképzelhetetlen

sugárzással, ionokkal és elektronokkal bombázta a Földet.

 

Az ionos sugárzás teljesen felváltja az eddigi biológiátokat és

megváltoztatja a DNS-eteket, azaz kevésbe sűrűk (finomabb testtel)

lesztek.

 

A Föld elsődleges új energiaforrása a Napszélből érkező, hatalmas

kozmikus sugárzás mely injekciói most érik el a Földet. Mi ezt Vízöntő

Váltásnak fogjuk hívni, bár a csatorna inkább a geológiai szaknyelv

szerinti kifejezéssel élve, mint Az Antropocenikus Sugárzásként utal

erre az időszakra.*

A Gyökeres változást hozó Katalizáció

A Vízöntő Váltás kozmikus ionizációja a változások motorjaként az,

ami zavarokat okozhat nektek, de ez szükséges, és jótékony szerepet

játszik a Felemelkedés felé való átalakulás során. Nem kell félni,

tartani ettől.

 

A sugárzás még sokkal többet fog tenni, nagyobb a jelentősége annál,

mint hogy csak megrezegtesse a magnetoszférátokat, és befolyásolja

lemezmozgást és az időjárást a Földön. De azért azt is hozzátehetjük

ehhez, hogy az ionos behatolás, egy abszolút és alapvető katalizátora az

időjárás változásnak, a szuperviharoknak és földrengéseknek és kiváltó

oka a globális felmelegedésnek.

 

Többen közületek egy összeesküvés elmélet szerint kívánjátok helyre

tenni az emberiség előtt megjelenő időjárás változásokat. Azt mondjuk

nektek, hogy egyszerűen ez nem igaz. Milliárd tonnányi fényplazma

bombázza már a Földet az elmúlt két évtized óta* (1994. lásd

Idővonalban) és ez sokkal jelentősebb és nagyobb hatású, mint bármikor

az írott történelemben. Azt gondolni, hogy a bolygó időjárásának

megváltozását egy viszonylagos kis mértékű légköri felmelegítését, az

úgynevezett „HAARP” okozza, ez így logikátlan. Egyszerűen erre nincs

technológia. A felmelegedést a Szoláris Plazma hozza létre. Ez az ami

változást hoz létre a Földön és a korábbi biológiai változást is ez

okozta abban a korban, amit Kambriumi Sugárzásnak nevezhetnétek.

 

Azt mondjuk nektek, hogy az ionos sugárzás bekapcsolódása is hatással

lesz a biológiátokra. Ez lesz a katalizátora annak, amelyben, mint szén

alapú létezőkből szilícium (kovasav) alapú lényekké változtok át.

 

A DNS és az Új Életformák

 

A Vízöntő Váltás vagy Antropocenikus Sugárzás egy újfajta életet fog

hozni, ugyanúgy ahogy ez megtörtént és okozta a Kambriumi Sugárzást,

mintegy 580 millió évvel ezelőtt.

 

Ami történik az nem példanélküli, bár nincs feljegyzés róla, és még

nem tisztázott (tudományos szempontból). Az különbözteti meg a jelenlegi

sugárzás beáramlást a korábbitól, hogy a mostani egy együtt élő

kapcsolatot hoz létre az élőformák és a Kristályos (Felemelkedési) Háló

tekintetében. (A 2012-es ablak következtében)

 

Magasabb dimenzionális életformák válnak így láthatóvá. Ezek az új

életformák megjelenése a Földön csupán annyit jelent, hogy sokkal

láthatóbb, „kézzelfoghatóak” lesznek, mint eddig, melyekre annyit

hivatkoztak már néhányan a ti vallásos szövegeitekben. Az őseitek

leírtak néhány szent gondolatot arról, hogy az élet 3 formából alakult

ki: Így az Agyag/Sár (a Föld biológiája), a Tűz (az elektromosság

dévikus forma) és a Fény (az angyali forma).

 

Most sokkal jobban elérhetővé válik számotokra a Vízöntő Kozmikus

Sugárzáson és a 144-es Kristályos Hálón belül a párhuzamos dimenziókkal

való együttlét alapján. Ezeknek a lényeknek az életformáit ezekben a

dimenziókban úgy is meghatározhatnátok, mint akik, bio-plazmatikus,

elektromos és fotonikus lényekként léteznek. Vajon a bibliátok nem úgy

hivatkozott rájuk, mint azok az Angyalok, akik Fénylényként léteznek?

 

Bizonyos Fénygömb-szerű lények, mint a villám-koboldok, elvenek

(tündék) és a fotonikus „medúzák” valóban más dimenziók tudatos

életformái, akiknek a megjelenése egyre gyakrabban kezdetek megjelenni

az elmúlt felgyorsuló éveitekben. Néhány ilyen közülük, már kommunikál

is veletek, különböző módokon, beleértve a gabonaköröket is.

 

A fejlett földönkívüli lények nem fizikai megjelenésben léteznek.

 

Az Energia Beáradás és a Teremtés

Két évvel az 1987-es Harmonikus Közelítés (Harmonikus Konvergencia)

után, 1989-ben*, egy hatalmas mágneses vihar bombázta a Földet és több

milliárdnyi tonna, töltéssel rendelkező plazmával érkezett meg.

 

A tudósaitok és a geofizikusok feljegyezték ennek a hatását. Több

mint 200 napkitörés, 36 koronális kitörés, kidobódás történt egy

kéthetes időszak alatt. Ezek közül tizenegy eset volt úgynevezett

X-osztályú kitörés. A Föld auráját nézve, a magnetoszféráját mintegy a

szokásosnál felére lapította be és egy olyasvalami alak jelent meg

rajta, mint egy kozmikus medúza.

 

Ez a nagy mágneses vihar, jelentős károkat okozott. A NASA nem tudta

követni az űrobjektumait és a nagyon érzékeny számítógépes rendszerek is

összeomlottak, az olajfúrók megálltak munka közben, a globális

helyhatározó eszközök nem működtek, az iránytűk összezavarodtak, az

elektromos hálózatok egy rövid időre leálltak, így milliók maradtak áram

nélkül, Kanadában és az USA-ban. A MIR űrállomást elhagyták a lakói.

 

És az energia-beáramlás folytatódott. A legnagyobb napkitörésre, mint

amit lejegyeztek, 2001-ben* került sor, majd ezt követően, 2003-ban 150

viharos napja volt a Napnak. Az elmúlt két évtizedben sokkal több

X-osztályú napkitörésre került sor, mint bármikor a leírt történelem

folyamán.

 

Mindezek szokatlan fényjelenségekkel jártak. Rendkívül ritka vörös

színben játszó sarki fényjelenségeket, jegyeztek fel, melyek nappal is

észlelhetők voltak. Különleges jelenségként írták le a „fénymedúza”

alakzatnak tűnő fényvillanásokat, fénybuborékszerű villám-manókról,

tündékről számoltak be, melyek gyakrabban tűntek fel, mint valaha.

Gabonakörök közül már sokkal összetettebbek jelentek meg, tervezettebbek

és könnyebben megkülönböztethetők, mint az állítólagos „emberalkotta”

formákban.

 

A 6:1-es ionos-kationos arány megnyitja a Tobozmirigyet

 

A megdöbbentő erősségű ionikus beáramlással, dimenzionális változások

kezdődtek el együtt szinergiában a Kristályos Hálóval. Az új ionos

rezonancia lehetővé teszi azt nektek, hogy sokkal jobban megnyílhasson a

tobozmirigyetek.

Tudósaitok már egy ideje tisztában vannak azzal, hogy időnként a

mágneses rezonancia aránya megváltozik, és ez hatással van az emberi

tudatosságra. Mesmer a híres francia tudós volt az első, aki belebotlott

véletlenül ebbe a tudásba. Azt találta, hogy erős anionos (mágneses)

mező hatására a vizsgálati alanyok, személyek, képessé váltak egy

hihetetlen tudatosságállapot elérésére, ami megkönnyítette a

kommunikációjukat az „Egyetemes Elmével”. Mi azt mondjuk nektek, hogy az

ionizációs indukciós eljárással, ez a folyamat megnyitja a

Tobozmirigyet.

Az őshonos, természeti népeket gyakran kifejezetten vonzották az

olyan területek, amelyek „úgynevezett Szent Területek, mert felfedezték

azt, hogy sokkal könnyebben jelennek meg a látomásaik bizonyos

erőpontokon. Ennek az oka, hogy az ásványi és kristályos (tellurikus)

mezők energiái során, a ritkán előforduló és különleges helyszíneken

létrejöhetnek olyan ionizációs arányváltozások, amelyek különböznek más

helyek arányosságától, és ez lehetővé teszi a Tobozmirigy megnyílását.

 

A legfrissebb vizsgálatok szerint, néhány egyetemi kutató rájött,

felfedezte azt, hogy egy ionizációs generátorra végrehajtott anionos

arány, 6: 1 megváltoztatásával arányban a kationokkal, folyamat alatt a

vizsgálati alanyok, személyek „testen kívüli” élményeket éltek át. S

mindez ennek az indukciónak volt köszönhető, amely alatt megnyílt a

Tobozmirigyük.

 

Az Arányszámváltás és a Théta rezgéssel való teremtés

A Napkitörések hatása által az anionokkal bombázott bolygótokon az

ionos arányszám megváltozik, és ez az arányváltozás következményeként az

ionos változás átkerül, és együtt dolgozik a Kristályos Mezővel, amely

kehtővé teszi a tudatosságotok, és sőt a biológiátok megváltozását is. A

tudósaitok és a biológusaitok már egyre inkább tisztában vannak. A

legfrissebb „Emberi Genom” kutatások eredményei azt állítják, hogy az

emberi DNS nemcsak a környezeti hatások, átalakulások során változik

meg, hanem a kulturális „programon” alapuló hiedelmei is

megváltoztathatják. Tavaly egy megdöbbentő eredményt hozó kísérletre

került sor, amely elképesztette a tudósaitokat is. Ez egy új lehetőséget

nyitott a tudományos kutatások módszerében, amit egy hivatásos

akadémikus, Nobel-díjas tudós, nevezetesen Dr. Luc Montagnier végzett

el. Két hermetikusan lezárt kémcső közül egyikbe, egy DNS darabkát, a

másikban csupán tiszta desztillált vizet helyeztek el, egymás mellett.

Mindkettőt körülvették egy 7 Hz-es elektromágneses térrel. A vizsgálat

során a DNS darabka teleportálódott spontán módon a desztillált vizes

kémcsőbe. A tesztet megismételték egy 7 Hz nélküli mezőben, de ott

teleportációra nem került sor.

Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy az élet kódja az „Egyesült

Harmonikus Mező” által kódolt, és így létrehozható az élet egy théta

koherens rezgéssel.

Vegyétek ezt tudomásul. Tanulmányozzátok a théta és delta rezgések

arányait, rezonanciális szintjeit. Nagyon fontos megjegyezni azt, hogy

azonnali teremtés történik a koherens théta mezőben.

Az objektív, tárgyi világban (fizikai világ) ahogy látjátok, minden

véges tudatosságúnak látszik, de amíg nem vagytok fenn a jelenben,

minden véletlenszerűnek látszik benne, így az emberiség nem ismeri fel,

vagy még nem sajátította el az isteni potenciálját és annak tudását.

Gondolatokkal és képekkel valóban létre lehet hozni egy új világot, a

Béke, a Harmónia, Szeretet Világát. A koherens Théta kristályos

rezgésen létrejövő gondolat, harmonikusan felhasználható a fizikai

valóságban teremtéssé, és így az fizikai ténnyé válhat. Felemelkedésetek

azt jelenti, ahogy az emberiség mentálisan képessé válik arra, hogy

fizikaiba nyilvánítsa meg, fordítsa át a gondolatait, a théta-koherens

állapot frekvenciája alapján.

 

Megnyílás a Théta Koherenciára

Az emberiség, a jelenlegi kultúrája szerint, nagy jelentőséget

tulajdonít a tudatosság Béta frekvenciális állapotának. Ideje van most

viszont annak, hogy másfajta tudatossági frekvenciákról is lerántsuk a

leplet. Itt az ideje, hogy a valóságotok társ-teremtésében használni

tudjátok a Théta Rezgés állapotát. A Vízöntő Sugárzás valóban

egyik alakítója a valóságotok társ-teremtésének és a Planetáris

Felemelkedéseteket eredményezi. Ez úton az emberiség a Felemelkedés

egyik nagyon fontos eszközét kapja most meg. Ami történni fog tehát,

hogy 2013-ban, különösen a napkitörések maximuma folyamán egy javatokat

szolgáló eszköz érkezik, egy hatalmas Kozmikus Plazma injekción

keresztül, ami a Földre, és ami Földbe kerül. Az ionos energia több milliárd tonnányi részecskéje vetül rá a bolygótokra és ezzel egy hihetetlen energiát kaptok.

Az asztrofizikusok tudatában vannak a fényplazma sugárhajtással való

érkezésének, amely az elmúlt években körülcikázta a Földet. Ez a

plazmafolyam nemcsak megváltoztatta az ionos arányt, hanem ugyancsak

hatással van így a théta koherens mezőre. A Théta rezgés a

bejárati ajtó az isteni-kreativitásra. A Théta állóhullámok, a koherens

théta mező, nyugvó energiamezői most a rendkívüli

energia-örvény-csomópontokon tömörülnek össze a bolygótokon. És ezeket a

csomópontokat (szent tereiteket), mint „Teremtés

Központokat”használhatjátok fel ti, mint Spirituális Vadászok,

meditációs csoportosulások során, hogy megnyilvánítsátok azt, hogy egy

harmonikus bolygó jöjjön létre az életetekben.

Bolygótok teste már feltöltődött a plazmikus mezőből. A közvetlenül

beáramló napsugárzás, exponenciálisan növeli befolyását és felerősíti a

kölcsönhatását, mind a Föld, mind az emberiség tekintetében.

Tudósaitoknak már rendelkezésére állnak olyan adatok, melyek mélyebb

betekintést engednek a Föld életébe beköszönő kozmikus változásokba és

így már megvizsgálhatják annak mértékét és szerepét. Azt mondhatjuk

nektek, hogy nemcsak ezek változása van hatással a Föld egészére a

magvától kezdve az atmoszféráján át a magnetoszférájára is. De ezzel még

nincs megállás. Az ionos frekvenciaváltozás az emberiség

gondolkodásmódjára is jelentős hatással van, és másképp fog a

gondolkodásotok működni. A fentiek mind biztosítani fogják azt, hogy

hozzáférjetek a magasabb dimenziók kapcsolóihoz.

 

Hogy működik ez?

Ahogy az energia megérkezik a Nap koronakitöréseiből, az felszívódik,

beszivárog a bolygó tektonikus lemezeibe és megemeli a Föld vibrációs

rezonanciáját az egész bolygó körül és az így fog egy energia

emelkedettségben működni. Különös energiahatással és erősséggel fog

viszont rendelkezni bizonyos erőcsomópontokon, Szent Helyeken, és

különösen ott ahol geometrikus kristályos mezők terülnek el. Ezek a

változások a kozmikus sugárzáson keresztül érkeznek meg a Föld

erőcsomópontjaiba. Amikor a koronakitörésekből származó

fényplazma mezők létrehoznak egy emelkedő rezgést a bolygón, akkor az

egész Föld elektromágneses áramlását érinteni fogja ez.  A tömegtudat és

az emberiség paradigmája mindig befolyással van arra, hogy hogyan

teremtse meg azt a saját valóságát, amelyben él, valamint azt is, hogy

hiedelmei szerint mit fogad el benne valóságosnak. Mindezekre

(tömegtudat, elektromágneses áramlás, hiedelmek, hitrendszerek stb.)

befolyással van és lesz az a sugárzás, amely a Napból a Napszél

segítségével érkezik.

Az első rész összefoglalása:

A Plazmikus Váltás Hatásai:

Az ionos arány megváltozása lehetővé teszi azt, hogy sokkal könnyebben kerülhessetek a Théta tudatossági (teremtő) állapotba.

Lehetővé teszi a Tobozmirigy könnyebb megnyílását.

A megnyilvánítás Teremtői Egyensúlyának eléréséhez különböző eszközök fognak megjelenni.

A DNS szintű változás és a Biológiai Átalakulás katalizációjának

eredményeként, a Szilícium Kristályos biológiába való váltás megtörténik

(Kvarc és szilícium oxid alapú biológiába vált át a szénalapú biológia)

 

A Kristályos Háló és a Plazmikus Váltás hatásainak összefüggései:

Segítik a többdimenziós bolygó szintjére való kiterjedést.

Lehetővé tesznek egy nagyobb mértékű hozzáférést a

multidimenzionalitáshoz (fotonikus és plazmikus élet és életformákkal

való együttműködés)

Kulcsszerepük van a még kívánatos földmozgások kiváltásában.

A Koherens Fény beáramlásának felgyorsulásában van szerepük.

Kulcsszerepük van az Új Égbolt kialakulásában.

A rezgések felerősítése a bolygó erőcsomópontjain, szent helyein, örvénykapuinál.

Az Emberiség olyan képességeinek megerősítésében is van jelentősége,

amely segítségével létre tud hozni egy szereteten alapuló Új Földet.

Kedveseim, azt mondjuk nektek ismét, hogy a bolygó felemelkedését ti

tettétek lehetővé, nélkületek nem történhetett meg volna. Még ha sok

ember nem is ismeri ezt el a 3. dimenziós tudatosságával, a Föld valóban

megváltozott és letette a záróvizsgáját, és egy új paradigmába

léphetett. Tehát így itt van az ideje annak, hogy elengedjétek a

félelmetek régi energiáját. A mi üzenetünk az Istenségetekről szólnak és

elmondani nektek azt pontosan az igazságot most is, hogy a bolygó az Új

Föld Első Évébe lépett át. A felgyorsult időben valójában az emberiség

is követni fogja a Földet a Felemelkedésébe. Ti nagyon jó úton haladtok

azon, hogy ez megtörténjen.

 

A keresőknek ebben az új korszakban az lehetne a rájuk háruló

feladatuk, hogy a Kristályos Harmónia kiterjesztéséért, közvetítsék

magukból az örömöt és a Fényt, így a Szellemiség Fényének minden fotonja

közvetlenül felerősödik. És ez sokkal gyakrabban meg is fog történni az

Új Energiában. Így a teremtő erőtök megerősödésével, egy újfajta

jótéteménnyel bírtok majd e szerepetek vállalása során.

 

A Fény útját járva, közületek sokan arról vitáznak, hogy minden okkal

történik körülöttetek, és gyakran arra a következtetésre jutnak páran,

hogy minden, ami történik, az azt jelenti, hogy úgy történik meg,

„minden úgy van, ahogy annak lennie kell”.

 

Mi azt mondjuk nektek egy magasabb nézőpontból, hogy minden egy magasabb megértésből vezet el ide, onnan származik, de a

„Föld Egyeteme” kifejezetten a felelősséggel való teremtés tanulmányait

jelenti. Ebben az egyetemben a tanítást vezető tanár, az ok és okozat

doktora, és ez a doktor a hívásotokra a házhoz jön.

 

Ha minden a magasabb rendű utasításokból történne, „élesben és

azonnal, felülről egy szemvillanás alatt”, akkor nem lenne szükség a

reinkarnáció tanulási és fejlődési ciklusaira. Tehát van egy

bonyolultabb, kanyarokkal, kitérőkkel átívelő tanulási folyamot, és

vannak a tanulók, és mindez lehetővé teszi azt, hogy elsajátítsátok a

tanulmányaitokat, és azt is, hogy megismételhetők is lehessenek. Az

emberiségnek továbbra is járnia kell ezen a tanfolyamon addig, amíg el

nem sajátítja a felelősséggel való teremtés tanulmányait.

 

Nem minden cselekedet, nem minden választás megy át a vizsgateszteken.

2013 és az azon túli új mátrixotokban sokkal sűrítettebb és

koncentráltabb követelményrendszer szerinti tanulmányok állnak az

emberiség rendelkezésére. Az érettségi vizsgátok letétele viszont sokkal

több tettet követel tőletek, hogy előrehaladhassatok az életetek rendje

szerint.

 

Elérkezett tehát az az idő, hogy a társ-teremtésre összpontosítsátok

figyelmeteket. Azt mondjuk nektek, hogy mind az egyéni, személyes és

mind a közösségi, csoportos szinteken a koherens (a mindenség fényének

rezgésével egyező) gondolkodással lehet megváltoztatni a bolygótok

valóságát, és meg is fogjátok ezt tenni. De meg kell azt is értenetek,

hogy a leghatásosabb teremtői megnyilvánítás legnagyobb potenciáljai,

lehetőségei, nem a 3. dimenziós gondolkodás szerint található meg, mert

az a magasabb dimenziós elmétek frekvenciáján alapszik.

 

Olyan sok teendő van, még amit a jelenlegi felfogásotokon, meg kell

változtatni. Szóval, ha továbbra is a 3. dimenziós sík csapdái szerint

alkalmazzátok a gondolataitokat, beleértve a kapzsiságot, az embertelen

bánásmódot az embertársaitokkal szemben, és a szereteten kívül keresitek

hatalmatokat, akkor ez nem fog menni!

 

2013-ban elkezdhetitek egyesíteni és létrehozni az Új Harmonikus

Földet. Erőfeszítéseitekre van szükség, mert a harsona erre hív

bennetek!

Metatron Vagyok és megosztom veletek ezeket az igazságokat!

Szeretve Vagytok!

 

És ez így van…és ez így van.

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

Forrás:

http://spiritlibrary.com/earth-keeper/2013-the-aquarian-shift-anthropocene-radiation-pt-1?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=2c3a0519a6-Weekly_Update&utm_medium=email

 

 

 

Megjegyzések és jegyzetek

(ezek nem részei az eredeti közvetítésnek!)

Koherens fény: A Teremtő teljes multidimenzionális

fényrezgése, amelyből 4-12 dimenziós tudatossági állapot rezgés szerint

annyi hasznosítható társteremtésünkre, amilyen rezgésállapot szinten

vagyunk.

Antropocenikus: egy geológiai kifejezés arra nézve,

hogy az emberiség tevékenysége milyen mértékben gyakorol hatást a Föld

ökoszisztémájára. A geológiai feltételek és folyamatok megváltoztatása

pl: erózió, gyarmatosítás, urbanizáció, globális felmelegedés stb.

Megjegyzés: ·  napflerek egyértelmű előjel nélkül,

váratlanul lépnek fel - igaz néhány megfigyelés utalhat a várható

jelenségre, amelyek általában nagy napfolthoz, aktív területhez

kapcsolódnak. A jelenség elején protonok lökődnek ki a fénysebességnek

közel harmadával csillagunkról, ezeket néhány perccel később kisebb

energiájú részecskék követik. A jelenség során intenzív röntgensugárzás

is fellép, ennek van a legkellemetlenebb hatása bolygónkra, a légkörben

főleg az ionoszférát befolyásolja (ionoszférának nevezzük a

felsőlégkör körülbelül 80 és 600 kilométer közötti tartományát, ahol a

kis gázsűrűség miatt tartósan tudnak töltött állapotban maradni a

részecskék, erősen befolyásolva a rádióhullámok haladását).

  • A koronakitörések keretében több milliárd tonnányi anyag

    hagyhatja el csillagunkat a fénysebességnek közel 1 százalékával. Ezek a

    felhők szerencsétlen esetben 1-3 nap alatt elérik és eltalálják

    bolygónkat. Itt a magnetoszférának ütköznek, és a Föld mágneses terével

    kölcsönhatásba lépve változatos, kellemetlen és egyben tartósabb

    következményeket okozhatnak, mint a napflerek.

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20110814-napfler-es-koronakitores-a-naptevekenyseg-radiozavarokat-hibas-gps-uzemelest.html

 

Például egy 1989 végén jelentkező napkitörés nyomán a Mir űrállomáson

mindössze néhány óra alatt egy teljes évi sugárzásmennyiséget kaptak az

asztronauták.

Az Egyesült Államok nagy területű elektromos hálózatában már több

alkalommal is támadt probléma emiatt, a legsúlyosabb formában 1859-ben,

1921-ben, 1989-ben és 2003-ban jelentkezett. Az ionszférában fellépő

zavarokat antennákhoz hasonlóan “átveszik” a földfelszíni elektromos

kábelek, és áram generálódik bennük. A fő veszély a nagyfeszültségű

átalakító transzformátoroknál jelentkezik. Az ionoszférikus áramok

intenzitása és iránya a geomágneses viharok idején erősen váltakozik,

ami változó áramokat kelt a távvezetékben, ez pedig a

transzformátorokban igen nagy töltéshalmozódást eredményez, ami pedig

hibás üzemeléshez és túlhevüléséhez vezet. A túlterhelt transzformátorok

zárlatot okozhatnak, és egyes vezetékek kieshetnek a szolgáltatásból,

áramkimaradást létrehozva. Emellett a transzformátorok tönkremennek, ami

komoly anyagi kárral jár.

A legnagyobb geomágneses zavar és ettől az elektromos rendszerben fellépő probléma 1989. március 13-án történt.

Három nappal korábban figyeltek meg egy napkitörést, amely átmenetileg

kommunikációs zavarokkal járt a rádióadásokban, a fent említett

ionoszféra-zavarok révén. A fő probléma azonban akkor jelentkezett,

amikor a robbanáshoz kapcsolódó koronakitörés is elérte a Földet. Az

elektromos energiaellátó vezetékek hálózatában indukált áramok és

feszültségkülönbségek miatt Quebec tartományban 6 millió ember maradt

áram nélkül 9 órán keresztül.

Csak a szerencsén múlott, hogy Észak-Amerikára korlátozódott a

probléma. Az Egyesült Királyságban két transzformátort tett tönkre ez a

mágneses vihar. Ugyanekkor néhány műholddal több órára elveszett a

kapcsolat. A TDRS-1 műhold például 250 olyan nagy-energiájú részecske

beütését érzékelte, amelyek károsíthatták elektronikus berendezéseit. Az

akkor a Föld-körüli pályán tartózkodó Discovery űrrepülőgép egyik

hidrogéncellájában átmenetileg abnormálisan magas belső nyomás

jelentkezett, ami nyom nélkül megszűnt a jelenség után.

http://patacsipilvax.hu/2012/03/07/a-hetfoinel-is-erosebb-kitores-a-napon/

 

AGYHULLÁMOK FREKVENCIÁI - DIMENZIÓS AGYÁLLAPOTOK

Béta:   ébrenléti tudat, 3 D-s létezés

Alfa:    könnyű meditáció: kreatív cselekvés, imádkozás

Théta:             mély meditáció

Gamma:         alvás, hipnózis mély szakasza

3 Dimenziós Agyállapot: béta állapot

5. Dimenziós Agyállapot: Béta/Alfa/Théta közötti mozgás

6.-9. Dimenziós Agyállapot a Deltától a Gamma szintig: álomállapotban a tudat ébrenléti állapotba kerül

(SCH:05.02.12) Celia Fenn-Mihály Ark

Forrás:

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=138:az-uj-tudatossag-koenyvei-a-ak&catid=51:lelki-ismeretek&Itemid=80

 

AZ AGYUNK HULLÁMAI

Az agyunk elektromechanikus szerv, amelynek elektromosságát

agyhullámokban mérik. Az agyhullámokat 4 csoportba lehet sorolni, alfa,

béta, théta és delta. Érdekes, hogy a leggyorsabb agyhullámok felelősek a

legalacsonyabb frekvenciájú tudatosságért, míg a leglassúbb agyhullámok

a legmagasabb frekvenciájú, kiterjedtebb tudatossággal hozhatóak

összefüggésbe.

 

BÉTA (13-40 Hz között): tökéletes ébrenléti állapot, az agyhullámok leggyorsabbika, amikor az agy mentális tevékenységet végez.

 

ALFA (8-13 Hz között): ezek az agyhullámok lassabbak

és akkor jelennek meg, amikor relaxált állapotban vagyunk, de nem

érzünk bágyadtságot, csupán minden erőfeszítés nélküli éberséget.

Nyugalmi állapot, könnyű meditáció, tűnődés, álmodozás, hipnózis,

kreatív vizualizáció, séta a természetben, művészi és intuitív

folyamatok, pihenés és még sportolás közben is ezt érezhetjük.

 

THÉTA (4-8 HZ között) ezek lassú agyhullámok, az

alvás első fázisához, az álmodáshoz, a meditáció mélyebb szintjéhez, az

ihletett kreativitáshoz, a fantáziáláshoz, a fokozott emlékezéshez és az

intuitív észlelés misztikus állapotához kötődnek. Lehet transzszerű

állapot, amikor elveszítjük időérzékünket és a gondolatok és víziók

szabadon bukkannak felszínre az agyunkban.

 

DELTA (1/2 -4 között) ezek az agyhullámok nagyon

lassúak és mélyalvás közben vagy mély transzban keletkeznek. Ekkor

működik legmagasabb fokon az öngyógyítás és a kapcsolatfelvétel szellemi

énünkkel és a Forrással. Érdekesség, hogy a szívünk ugyanolyan

elektromágneses rezgési mintát mutat, mint a delta- agyhullámok.

http://rejtelyekszigete.blogger.hu/2011/07/04/az-emberi-elet-ertelme-2012-a-metamorfozis-eve

 

Az agyhullámok összefüggésben állnak a tudatállapotunkkal. Az anyag

energiafrekvenciáinak a tudatban is megvannak a maguk megfelelői. A

biofeedback foglalkozásokon látszik a leginkább, amikor a különböző

agyhullámok egyedi élményeket és ismeretszerzési módokat teremtenek.

Alfa, théta, delta állapotban nyitottabbá és befogadottabbá

válunk az információk rejtettebb formáira, az emlékezet, a szimbolizmus

és az éleslátás mélyebb szintjeire jutunk. Ilyenkor az éber

állapotban (béta) meg szokott rettegés és félelem nélkül tudunk a

tudatalattinkba rejtőző dolgainkkal foglalkozni.(ÉN: és ilyenkor vagyunk

képesek eggyé válni a TUDATTAL, Istennel és képesek vagyunk olvasni az

Akasha krónikában). Ekkor kibontakozik előttünk valódi ÉNünk. Az ego

haldokolni kezd és a szellemi énünk veszi át a helyét, az irányítást.

A DELTA állapotban úgy érezzük, mintha kiléptünk volna a testünkből,

én-tudatunk kitágul, egyetemessé válik. Tér és idő megszűnik, könnyedén

közlekedünk a tudati dimenziók között. A deltát a látók

sokvilág-kvantumvalóságának is nevezhetjük, amelyben az összes

párhuzamos világegyetem együtt van jelen."

 

 

A KOZMIKUS/ISTENI ESEMÉNYEKRŐL AZ IDŐVONAL ALAPJÁN

 

 

*1989 IDŐVONALBÓL:

1989. ASZTROLÓGIAI HÁZAK MÁGNESES VÁLTOZÁSAI- KRYON ÉRKEZÉSE- A FÖLD

REZGÉSSZINTJÉNEK MEGEMELKEDÉSE- IDŐJÁRÁSMINTÁK VÁLTOZÁSAI- A PLÚTÓ

NAPKÖZELBEN-HATALMAS NAPKITÖRÉS- A BOLYGÓ MÁGNESES RÁCSAINAK VÁLTOZÁSA

MEGKEZDŐDÖTT

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=140:idvonal-1988-1989&catid=43:1987-1998&Itemid=71

 

* 1994 IDŐVONALBÓL:

1994.04.23. A 12:12 ENERGIÁINAK AKTIVÁLÓDÁSA /A FÜGGETLENEDÉS NAPJA.

A 12:12 METAFORÁJA: A FÁKLYA ÁTADÁSA. - AZ EMBERISÉG

FELELŐSSÉGVÁLLALÁSA.-A BOLYGÓ TELJES EGÉSZÉBEN AZ EMBER BIRTOKÁBA

KERÜLT- A SHOEMAKER-LEVY ÜSTÖKÖS BECSAPÓDOTT A JUPITERBE- A NAP MÁGNESES

SARKAIN MEGSZŰNT A MÁGNESES KÜLÖNBSÉG

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=142:idvonal-1993-1996&catid=43:1987-1998&Itemid=71

 

*2001 IDŐVONALBÓL: - A DUALITÁS UTOLSÓ ÉVE- A FÖLD

VÉGE HELYETT A KRISZTUSI/KRISTÁLY ENERGIÁK VISSZATÉRNEK A FÖLDRE- A NAP

MÁGNESES POLARITÁSVÁLTÁSÁNAK ELŐKÉSZÜLETE- A KIEGYENSÚLYOZOTT NŐI/FÉRFI

ENERGIA VISSZATÉRÉSE A BOLYGÓRA- A FÖLDÖN VALAHA ÉLT MESTEREK MIND

MEGJELENTEK A FÖLD RÁCSÁNÁL ÉS EGGYÉ VÁLTAK EGY MAGASABB  SZINTEN

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=117:idvonal-2001januar-augusztus&catid=44:1999-2005&Itemid=73

 

*2003 IDŐVONALBÓL:

2003.10.23-24./30. RENDKÍVÜLI ERŐS NAPKITÖRÉSEK JELENTKEZTEK

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=152:idvonal-2003&catid=44:1999-2005&Itemid=73

Szerkesztette és összeállította: Nász János/Földicsillagok

 

 

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu