Már a hajnal fénye dereng,
de én még mindíg az emlékeket keresem.
A neten beszélgettünk ,egy ideje már,
mikór főlhívtál hogy megyek.
Én hívtalak bóldogan ,hogy gyere.
Gyönyörű rózsát  és liliomot hoztál.
Azóta is keresem,ahogy itt vóltál velem.
Űltél és néztél,és én is néztelek,
s ahogy beszélgettünk csendesen.
Ahogy néha megfogtad a kezem,
és adtál egy-egy puszit nekem,
és bóldogan adtam én is neked.
De elmúlt a délután,egymást megölelve,
jött a búcsúzás.
Bár öleltelek vólna még bóldogan,
és éreztem te is tetted vólna azt.

Ősz.
 
Csodállak ,de nem kedvellek,
benned a hideg ,ködös reggelek,
a télre emlékeztetnek.
 
Nappal is csak sírsz, keseregsz,
miattad, esőkabátba bújnak az emberek ,
így kicsit ijesztő vagy, nekem.
 
Szeled most hangosan zenél,
 lehull a fáról a sok ezer
sárgás-barna levél.
 
Fenn a madárfészek azért ott van még,
de már belőle a sok lakó
elköltözött rég.
 
A virág is búnak hajtja fejét,
mintha kérdezné,mi lesz most velem,
itt életem ,így meddig élhetem.
 
az erdők a rétek ,elhalványúlnak,
veled a csodájuk is megkopik,
benne már a sok madár dal sem hallik.

Jó lenne !

Úgy ébredni,
ahogy a nap kúszik fel az égre,
óvatosan bontogatva a világot.
A konyhában a kávé,
jó reggelt kívánjon.


Vándorólni hatalmas mezőkön át,
nézni a rét zőldjét,a vadvirág színét,
érezni bódító íllatát,a szírmok bársonyát,
Álni a szép előtt,mint egy idegen ,
a maga  kíváncsiságával.


Egyszer a másnap gondjai nélkűl
pihenni térni.
Nem az elvárt szabályok szerint élni.
Új értelmet adni az életnek ,a jelennek,
benne minden jónak és szépnek,
 esélyt adni a hólnapnak ,
mi újra bóldogságot, hozhat.