Talán egy hajnalon.

Nem firtatom,hogy miért lett így,
A tespedt homályba lényed felragyogott,
Vége, nincsenek már magányos hajnalok,
Lelkünk újra szárnyal,megint virít,
Ölelemvállad,és felszakadnak a sóhajok,
Te boldog vagy s én újra boldog vagyok.

Én szólnék,de ajkad forrón csitít,
Fogom most kezed s mindent megadok,
Felesleges a kimondott szó s én hallgatok,
Testünk és lelkünk újra kinyílt,
Hol megszakadt utunk,megint ott vagyunk,
Én tudom te is tudod,leszünk még boldogok.

Nézel szemembe,elpirulsz egy picit,
Ruhád lassan oldod s én melled csókolom,
És tarkómat perzseli,feltörő forró sóhajod,
Kezed mindentudón finoman simít,
Kedves menj tovább,hisz te is ezt akarod,
Féltőn átölellek s majd folytatjuk a pamlagon.

Én hódolok,a vágyak kapuja kinyílt,
Előtted térdelek,mint régen egy hajnalon.
S kedvedre teszek,ahogy csak én tudok,
Égünk a fényben,lelkünk nyüszít,
A fonalunk majd elfogy,ezt te is jól tudod,
De addig,együtt leszünk minden hajnalon!

2009.02.03. Rézi.