A vén porta

Öreg fák ölelik körbe a vén házat,
Rajta a zsupp már foszlik,mint az idő,
A lomkoronák óvón adják az árnyat,
S a színek tobzódnak így nyár időn.

Gerinchajlító a vén szuvas szemöldökfa,
Mellette kis vaksi,ablakszem hunyorog,
Mint idő a kezekben,mállik a vakolatja,
S az eresz alatt bágyadt szél mocorog.

Emitt töttyed a nád,gúlákba rakva,
Régen friss volt,ropogós zsidejnek való,
Ma, az enyészet csámcsog csak rajta,
Lassan már gyújtósnak sem lesz az jó.

Amott a csűr guggol,ásít bent a homály,
Álmodik,a bőséges termű napokról,
Mikor még egerek vetettek benne tanyát,
Most keresztes az,ki a sarokban horkol.

Rozzant gémeskút árválkodik a szélen,
Vödre nem lát már mást,csak iszapot,
Az ostornyele,kérges kezektől fényes,
A pudvás öreg vályú,mohától iszamos.

A kerítés foghíjas,akár az apó szája,
Feladatát már régesrég nem látja el,
A bütykös kezek nem állnak munkára,
Már a porta sem iflyúl meg sohasem!

2009.01.28. Rézi.