15.rész.

Torkomban dobolt a szívem, ahogy tán még sohasem. Ritmusára történt minden…Lépteink zaja, a madarak vidám éneke, még az autónk berregése is… Nagyon szép ez a völgy! Tudtuk nem utoljára mentünk ezen az úton. Tudtuk hogy visszatérünk! Csak Mi ketten együtt! Szerelmesen. Mint egy álom! Szeretném, ha sohasem múlna el...

Szép reményeket ébreszt az eltelt huszonöt év! Kéz a kézben....
Szép volt, vidám volt.. Volt is mit mesélni… Gyorsan elrepült az a néhány nap a következő kirándulásig. Úgy éreztem, alig hogy hazaértünk, már mentünk is vissza.. Az első kirándulásunk útvonalán, de öten! Minden elismerésem a hátul ülőké! Még szerencse hogy a vezetői ülés tényleg csak egyszemélyes… De Ők nem panaszkodtak… És Szuzy sem… Csak vidám nevetés hallatszott és kis autónk dallamos, szinte éneklő duruzsolása… Felértünk a parkolóba. Gyors készülődés, aztán irány az erdő! Valahogy sikerült rávennem a fiatalokat… Most az egyszer ne szaladjanak előre… Mert még túlságosan bennem van a legutóbbi közös emlék. Kérésem meghallgatásra talált. Népi táncos fürge lábukat visszafogva, lassú nézelődő tempóban mentünk felfelé.. Az erdő már ünnepelt. A kikelet ünnepét! A téli álomnak már vége. Szép új zöld ruháját vette fel az alkalomra.. A lombsátor még kacsintásra sem engedte közelünkbe a kíváncsi napot.. Pedig Ő nagyon szerette levenni rólunk a kiránduló ruháinkat és meglesni alatta a fürdőrucikat.. Ha teheti, rávett volna egy kis pihenésre, hogy rakjuk le almával teli hátizsákjainkat és megsimogathassa arcunkat. Esélye sem volt. Az erdő féltőn védelmébe vett minket, kiránduló gyermekeit. Csak egy-egy kidőlt fánál – melyre, mint egy sírra rögtön szép virágok települtek-, vagy egy szélesebb útelágazásnál tudatta a kirándulók örökösen mosolygó kályhája: Kukucs! Itt vagyok én is!!! A lassabb tempó által megtakarított energiákat felszabadítva az utolsó kanyarnál kiengedtük a féket. Futásban, szinte repültünk felfelé, egészen a vadlovakig. Sólyom!!

A kiáltás most nem hangzott fel… A lovak a felénk karám árnyékos részén legeltek.. Sólyommal, Szőkével, Kócossal, Herceggel és a többi barátunkkal, rögtön kezdődhetett a buli. Ami a vártnál is fergetegesebbre sikerült. Tudtuk, a rétre kihajtás előtt ez az utolsó ilyen alkalom! Vagy…
Talán a lovak megéreztek valamit. Hogy most kell!! A képek mindenesetre magukért beszélnek..

Ők is, Mi is, nagyon jól éreztük magunkat… A vidám együtt kacagás a környező hegyekkel, másodpercnyi szünetet sem engedett az unalomnak… Néhány hangfoszlány talán még most is vidáman, -mint egy pingpong labda- pattog a hegyek között. S várja, hogy újra visszatérjünk! De vár már a zöldellő rét is, fent a fennsíkon… És várnak minket is vissza a nagymezői lovacskák. Ahogy én is visszavárlak benneteket a következő kalandos kirándulásunkhoz!!! Üdv! Joe

Mint egy utolsó tánc..
Mindent beleadunk
Mint egy végső búcsúba..
Kicsit belehalunk
Mint mielőtt elpattan a gitár húrja..
Még tombolva zengjük
Jaj de szép, jaj de jó!
Gyanútlan dalunk újra, meg újra.
S ha megtörténik
Az, ami elkerülhetetlen
Ha elirigylik
A boldogságot a szemedben..
Még mindig vissza visszatérhetsz
Egy ilyen kedves. Húrpattanás előtti..
Jaj de szép, jaj de jó! Régi szép emlékhez /Joe