1. rész Szeretem a lovakat.

Falun nőttem fel. Szerencsém volt, és egy tsz lovas iskolájában tanulhattam az alapokat. Később dolgozhattam is velük. Gyönyörűek voltak. Azt hittem ismerem Őket…

 Tavaly nyáron kimentünk kirándulni a Bükkbe. Aszfalton mentünk nem is vártam tőle túl sokat, az erdei túra nekem nem ez. Amikor felértünk és megláttam a ménest, az mindenért kárpótolt. Annyira felségesek voltak a vadlovak, hogy nem tudtunk velük betelni. Odajöttek egy kis simogatásért, de egy pillanatra sem adták fel büszkeségüket. Ők diktálták a tempót. Mit nem adtam volna közülük egy barátért, de ennek ekkor még nem volt itt az ideje. Nem sok időt tölthettünk közöttük. Vihar közeledett. Mi sietve indulni kezdtünk a most már egy kicsit hiányzó szívtelen, emberi menedékünk felé, de egy tompa dörgésre választ adó ostorpattintásra megfordulva mégis földbe gyökerezett lábbal csodáltuk a száguldó ménes semmihez sem hasonlítható fenséges látványát./ Üdv! Joe